fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Edina és Szabolcs

A koraszülés nem múlik egy nyomtalanul, nem feledteti mindig az egészségesen fejlődő gyermek. Léteznek koraszülött halmozottan sérült gyermekek. Mi folyamatosan szembesültünk vele, milyen egy egészségesen fejlődő gyermek és ezzel párhuzamosan egy sérült gyermek fejlődése.

Anita

Hiszem, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő anyukák kapják fentről az erőt. A rengeteg műtétet és terápiát, mindent, amit végigcsináltunk, amennyi kilométert megtettünk nem lehet és nem lehetett volna másképp megcsinálni. Sokan kérdezik: honnan ez a sok erő? Nem tudom a választ, de érzem, hogy kapom az energiát. 

Első történet- Anita

Komoly napi küzdelem ez. És igen, nagyon szeretnék elmenni nyaralni egy egészséges gyerekkel, de ez felejtős. Ezt nekem már tizenöt éve el kell felejteni. Vagy beleőrülsz ebbe, vagy megtanulsz máról holnapra élni. Ha azzal foglalkozom, hogy mi lesz tíz év múlva, teljesen megőrülnék.

Patrícia

Lara harcol, még most is. Az orvosok csak bámulnak hisz neki nem szabadna már élnie, és feküdnie kéne egész nap.. ” Szoba növény” de Isten velünk van és védelmezi, ő is azt szeretné hogy harcoljon. Nem lehetek elég hálás az I.Gyermek klinika PIC dolgozóinak, az Intenzív osztályon dolgozóknak és az USI dolgozóinak. És külön az összes nővéreknek is hisz ott voltak és ők voltak neki a pót anyukák amikor én nem voltam ott. 
Tudom, és bízom benne hogy egyszer hangot kapnak azok is akiknek nem ment zökkenőmentesen a koraszülés és a fejlődés. Kitartást akik még az út elején járnak. A CSODÁK KÖZTÜK ÉLNEK. 

„Röhögtem egy sort, aztán megint bőgtem, mint az állat” – színházi előadás az apai traumákról

Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik idő előtt jöttek a világra. A padon – apa születik című képzeletszínházi előadás az ő élményeiket, vívódásaikat mutatja be, találkozásukat ezzel a váratlan, küzdelmes helyzettel. A darab egyik különlegessége, hogy Zsolt, Bence és László hús-vér apukák, történeteik – ezzel … Olvass tovább „Röhögtem egy sort, aztán megint bőgtem, mint az állat” – színházi előadás az apai traumákról

Az „Egy Korip élete” online rajzverseny szabályzata

A Koraszülöttekért Országos Egyesület „Egy Korip élete” címmel online rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolás alsó tagozatos diákok számára. A rajzpályázat leírása, feltételei: A nevezett  rajzokon meg kell jelennie valamilyen formában a címadó figurának, a Koripnak, más egyéb megkötés a téma feldolgozásával kapcsolatban nincs. A műveket legalább A4-es méretben várjuk, a rajzok szabadon választott technikával, … Olvass tovább Az „Egy Korip élete” online rajzverseny szabályzata

Rajzversennyel ünnepeljük a Korip 7. születésnapját

Rajzversennyel ünnepeljük szeretett csáposunk, a Korip 7. születésnapját. Azóta, hogy az első példányok bekerültek az inkubátorokba, csaknem 26 ezer korababa kapott horgolt kis polipot, hihetetlen, de a legnagyobbak már az iskolapadban ülnek. A téma így mi lehetne más, mint maga a Korip, pontosabban: Egy Korip élete. Az egyetlen tehát, amit mindenféleképpen szeretnénk látni a rajzokon, … Olvass tovább Rajzversennyel ünnepeljük a Korip 7. születésnapját

Koraszülött támogatás

Koraszülöttekért Országos Egyesület -segítsük együtt a korán érkező babákat!

Az igényelhető családtámogatási formák időről időre változnak, jelen kiadványban a 2022-ben érvényes jogszabályokban foglaltakat ismertetjük. ANYASÁGI TÁMOGATÁS Az anyasági támogatás egyszeri támogatás, melynek összege a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének (28.500 Ft.) 225%-a, ikergyermekek esetén 300%-a. Anyasági támogatásra jogosult a szülést követően: a.) az a nő, aki várandóssága alatt legalább négy alkalommal … Olvass tovább Koraszülött támogatás

Hármasiker-várandósság (trigemini)

A hármasiker- várandósság egy fokozott figyelmet igénylő különleges állapot. Az első hazai ikerstatisztikai összefoglaló 1928-ban, a Magyar Statisztikai Szemlében jelent meg, és így kezdődött: „A többes születés igen érdekes természeti tünemény, mely úgy orvosi, mint társadalmi és statisztikai szempontból is nagy jelentőséggel bír.” Miben különböznek a hármasikresek problémái az ikresekétől vagy más háromgyerekes szülőkétől? A … Olvass tovább Hármasiker-várandósság (trigemini)

Tíz éve egy alulértékelt trauma szolgálatában

Tíz éve alakultunk, tíz éve formálódunk. Sok projekt  van mögöttünk, és rengeteg ötlet, terv aminek a megvalósítása még előttünk áll. A cél nem változott: azért dolgozunk, hogy a koraszülésben érintett családoknak könnyebb legyen. Az ügy adta magát, álltunk mi is az inkubátorok mellett, a traumánk közös.

Több száz horgolt angyalkával lepték meg önkéntesek a miskolci kórház dolgozóit

A csapat eredetileg azt tervezte, hogy majd jövőre horgolnak az ünnepi figurából néhány tucatnyit két kórházi osztály dolgozóinak. Végül azonban másképp döntöttek: mindössze két és fél hét alatt több mint hatszáz angyalkát készített el tizennyolc önkéntes, hogy meglepjék karácsonyra a B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ munkatársait.

Koraszülöttek világnapja – Minden tizedik család átéli a koraszülés traumáját

gyula-PIC-KORE-NaturAqua-01

Átlagosan minden tizedik gyermek koraszülöttként jön a világra, ők azok, akik a betöltött 37. terhességi hét előtt érkeznek – hazánkban évente körülbelül nyolcezer kisbaba. Arra vonatkozóan egyelőre nincs adat, hogy ez az arány a járványhelyzettel összefüggésben változott volna. November 17. a legkisebb hősök napja, egyúttal a családjaiké és az ellátásukban részt vevő szakembereké. A koraszülöttek … Olvass tovább Koraszülöttek világnapja – Minden tizedik család átéli a koraszülés traumáját

Őszintén akarok élni

Egy esős, fázós tavaszi napon Jázminnal az egyik Vizsgáló Bizottságnál volt jelenésünk. Több ilyen bizottság is létezik, és nekünk sajnos a komplex problémák miatt mindet végig kellett járnunk. Van Látásvizsgáló, Mozgásvizsgáló, Hallásvizsgáló és még számtalan más bizottság. A találkozás azért volt számomra lényeges, mert abban reménykedtem, hogy segíteni tudnak Jázmin óvodai elhelyezésében. A kérésemet nem … Olvass tovább Őszintén akarok élni

Benyomások a korai konduktív nevelésről

Benyomások a korai konduktív nevelésről

Semmelweis Egyetem, Pető András Kar- Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény Benyomások a korai konduktív nevelésről Kiszállunk a liftből, köszöntjük a múlt héten látott kis Barátokat, Anyukákat, Apukákat. „Jó hetetek volt? Átfordult a hátára? Feltérdelt egyedül? De ügyes!” Nyílik az ajtó, mindenki mosolyog. A terem tele eszközökkel. Beözönlünk, elfoglaljuk a megbeszélt helyünket. Az egész másfél órás … Olvass tovább Benyomások a korai konduktív nevelésről

„Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

“Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

                 SEGÍTSÜNK EGYÜTT A LEGKISEBBEKEN!                Ahogy a világban mindenhol, sajnálatos módon Magyarországon is rendkívül sok a koraszülés. Hiába próbál az orvostudomány is mindent megtenni a koraszülést kiváltó okok felderítésére, illetve megszüntetésére, sajnos ez még a mai napig nem megoldott feladat. A … Olvass tovább „Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

5+1 létfontosságú mondat korababás szülők és családjuk számára

5+1 létfontosságú mondat korababás szülők és családjuk számára

5+1 létfontosságú mondat korababás szülők és családjuk számára Mi, azon korababás szülők, akik ezt az élethelyzetet már átéltük, pontosan tudjuk, hogy nemcsak nekünk, de családtagjainknak is nehéz, mert senki sem ismeri a helyzetet. Sem te, sem a hozzátartozók. A legtöbben nem akarnak terhelni azzal, hogy folyton kérdezgetnek a hírekről, mások pedig azért vannak zavarban, mert … Olvass tovább 5+1 létfontosságú mondat korababás szülők és családjuk számára

Fontos változás a támogatások igénylésénél

„Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2017. november 1-jétől beolvadt a Magyar Államkincstárba. A beolvadás következtében 2017. november 1-jétől már a Magyar Államkincstár jár el központi nyugdíjbiztosítási szervként, központi családtámogatási szervként, szociális hatóságként és egészségbiztosítási szervként a számára meghatározott feladatok tekintetében, valamint folyósítja a társadalombiztosítás keretein belül megállapított nyugellátásokat, nyugdíjszerű ellátásokat, családtámogatási ellátásokat, a fogyatékossági támogatást és … Olvass tovább Fontos változás a támogatások igénylésénél

BabaBowen

Bowen technika  a babák és gyerekek szemszögéből A Bowen technikát a fizikoterápia homeopátiájaként is szokták emlegetni, mert az emberi testi működés teljességét figyelembe veszi, így fel tudja ébreszteni az öngyógyító képességét, amikor egy probléma miatt kezelésbe fog. Az 1950 – es években kifejlesztett módszer főként a kötőszöveti rendszerre fejti ki hatását, melynek alapja, hogy testünket … Olvass tovább BabaBowen

Olivérnek az édesanyjától

Kedves KORE!  Hat és fél hónap telt el mióta megszületett a kis csöpp Olivérünk. Eddig nem tudtam megfogalmazni a koraszülés érzését, most megpróbáltam. Hátha más anyukáknak valahogy erőt ad a pár gondolat.  Olivér 27. hétre született 700 grammal 30 cm-vel, most már nagyfiú,5700 gramm és 60 cm. Boldog, egészséges baba.  Üdvözlettel: Juhász Viktória   Kisfiamnak!  … Olvass tovább Olivérnek az édesanyjától

Gyermekvállalás koraszülés után – Nándi és Marci

A történetet küldte: Varga Mirtill A mi történetünk már a kezdetek kezdetén sem volt könnyű. Több év próbálkozás és rengeteg orvos után, a 2. lombik program során jártunk sikerrel. A sok erőfeszítés mindent megért, és élveztem a várandósság minden percét, egészen a 20. hétig. Addig minden rendben volt, viszont onnan drasztikus változások történtek. Elsőként kiütések … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Nándi és Marci

Gyermekvállalás koraszülés után – Béci és Bori

A történetet küldte: Pájer-Tóth Katalin 2012. augusztus 2-án megszületett Béci a 32. terhességi héten. Problémamentes volt a várandósságom egészen július 13-ig, volt fogadott orvosom, semmilyen problémát nem jelzett nekem. Egy szerdai nap volt, még 2 nap volt hátra a munkából, tervezgettem, hogy fogok majd készülődni a babára. Este rosszul éreztem magam, először a nagy melegre … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Béci és Bori

Gyermekvállalás koraszülés után – Dóri, Máté és Nóri

A történetet küldte: Kovács Zsuzsa 2012 áprilisában derült ki, hogy babát várok. Meglepett a pozitív teszt, mert igazából nem számítottam rá. Rendszertelen ciklusom volt hormonális problémáik miatt. Kértem időpontot nőgyógyászhoz. Kiderült, hogy 17 hetes terhes vagyok, pedig semmilyen tünetem nem volt, ami erre utalt volna. A 12 hetes genetikai vizsgálat is kimaradt ezért. Hetente kellett … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Dóri, Máté és Nóri

Gyermekvállalás koraszülés után – Adelin és Nolen

A történetet küldte: Pellei Henrietta Kislányunk Adelin 2014. 04.16-án Nyíregyházán 34. hét 2 napra 1700 grammal és 44 cm-rel született. 2 héttel a születése előtt be kellett feküdnöm, magas vérnyomás és vizesedés miatt, néhány nap múlva magas fehérje szám jelent meg a vizeletemben..Az orvosom biztatott, hogy ameddig tudjuk húzzuk, hogy minél kisebb esély legyen a … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Adelin és Nolen

Gyermekvállalás koraszülés után – Levi és Beni

A történetet küldte: Vérti Georgina Az első babánkat 32 évesen vártam. Igazi mintaterhesség volt, nem voltam egyszer sem rosszul, fantasztikusan éreztem magam és biztos voltam abban, hogy semmi gond nem lehet, sőt arról is meg voltam győződve, hogy a szülés is sima ügy lesz. Dolgoztam, éltem az addigi életünket, persze odafigyeltem magamra és a babára. … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Levi és Beni

Gyermekvállalás koraszülés után – Csenge, Réka és Kincső

A történetet küldte: Balogh-Bassó Anita Első babánk, Csenge – aki ma már igazi nagylány – problémamentes várandósság után természetes úton született, még „rá is húzott egy picit”, nem sietett kifelé… Második kislányunkat magabiztosan vártam, azzal a tudattal, hogy valami hasonlóban lesz részünk másodszor is, de sajnos nem így történt. A 32. héten arra riadtam egy … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Csenge, Réka és Kincső

Gyermekvállalás koraszülés után – Tomi és Réka

A történetet küldte: Dudás Renáta Első babánkat vártuk, aki sajnos a 21. héten vissza is fordult tőlünk. Nagyon nehéz volt lelkileg, de bátorított az orvosunk. Volt több vérvételem, vizsgálat, szedtünk antibiotikumot stb, majd zöld utat kaptunk a terhességre. Újra kisfiút várhattunk. 3 hetente jártunk az orvosunkhoz, szoros ellenőrzés alatt voltunk, nagyon vigyáztam magamra. Tomi a … Olvass tovább Gyermekvállalás koraszülés után – Tomi és Réka

Korai fejlesztés a pedagógiai szakszolgálatokban

Korai fejlesztés a pedagógiai szakszolgálatokban – ingyenes és szakszerű ellátás A bejegyzést írta: Lőrincz Judit (Kamilla Korai Fejlesztő Központ) Az eltérő fejlődésmenetet mutató, vagy a tipikus fejlődésmenet szempontjából veszélyeztetett 0-5 éves életkorú kisgyermekek számára szakszerű és ingyenes ellátást nyújtanak a pedagógiai szakszolgálatok. A szolgáltatás sokirányú, komplex, amelynek elemei:  az állapot-megismerés, a tanácsadás és a terápiás … Olvass tovább Korai fejlesztés a pedagógiai szakszolgálatokban

RSV: a vírus, amit a kisgyermekes szülőknek fontos ismerni

RSV vírus közérthetően RSV: a vírus, amit a kisgyermekes szülőknek fontos ismerni Az RSV Az RSV rövidítés az óriássejtes tüdőmeg­betegedést okozó vírus nevét (respiratory syncytial virus) jelöli. Az RSV a leggyakoribb közönséges légúti kórokozó gyermekeknél. A vírus megvastagítja a kislégutak nyálka­hártyáját, vagyis minél kisebbek ezek a légutak – minél kisebb egy baba -, annál súlyosabbak … Olvass tovább RSV: a vírus, amit a kisgyermekes szülőknek fontos ismerni

Apróság

Apróság, de nagy segítség lehet a koraszülöttek arcvédő párnája! Az arcvédő párna kifejezetten a koraszülött intenzív  osztályokon használt légzéstámogató eszköz kíméletesebb rögzítéséhez használható kiegészítő elem, melyet egy anyuka az inkubátorban lévő babája mellett álmodott meg kislánya arcocskája védelmében. A prototípus egy kedves tatabányai  doktornő ügyes kezei által készült. Az édesanya ezt az arcvédőeszközt  magánkezdeményezésben szeretné … Olvass tovább Apróság

Krisztina története

Amikor eldöntöttük a párommal, hogy szeretnénk szülők lenni, az egy csodálatos dolog volt mindkettőnk életében. Nagyon vártuk a pillanatot, és a külső segítségek mellett is csak vártunk és vártunk 3 évig. Végül fájón, de megbékéltünk vele, hogy nem lesz saját picurkánk. 2012 decemberében vettünk egy kis telket. Szépítgettük az új szerzeményünket. 2013. március 14-én – … Olvass tovább Krisztina története

Alexandra és Jázmin története

A mi történetünk 2014 márciusában kezdődött, amikor 1 hónap próbálkozás után elsőre pozitívat teszteltem. Nagyon boldogok voltunk a párommal. Felhívtam az orvosomat és időpontot kértem ultrahang-vizsgálatra. Április 7-én a szívműködés pozitív, 6 hét+6 nap. Ekkor kezdődtek a rosszullétek. Émelygés, hányás, nagyon érzékeny voltam a szagokra, de a közérzetemmel nem volt probléma. Májusban egy csodaszép napon … Olvass tovább Alexandra és Jázmin története

(IKER) KORASZÜLÖTTEKRŐL FÉRFIAKNAK

Kedves újdonsült édesapák, férfitársaim. A baba-mamás fórumokon és facebook csoportokban – érthető módon – minden a kisbabák és az anyukák körül forog, mi pedig általában tisztes távolból figyeljük az eseményeket. Bár, ha őszinték akarunk lenni, ezt annyira azért nem bánjuk. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nem lehet a háttérben maradni, nem tudjuk párunkra testálni a … Olvass tovább (IKER) KORASZÜLÖTTEKRŐL FÉRFIAKNAK

Koraanyu naplója

A világon minden tizedik baba koraszülött vagyis a 37. gesztációs hét előtt születik. Sosem hittem, hogy mi is egy, illetve ikrekkel kettő, leszünk közülük. Meggyőződésem volt, hogy időben és természetes úton fogok szülni. Mindent meg is tettem ennek érdekében: egészséges táplálkozás, stresszmentes életmód és az elérhető legjobb orvosi ellátás. Ám az esetek harmadában nem lehet … Olvass tovább Koraanyu naplója

Friss hírek Pécsről

A Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Tanszéken jelenleg 23 intenzív ágyon és 10 koraszülött ágyon ápoljuk a koraszülötteket, a kis súlyú újszülötteket, valamint a beteg újszülötteket. A feladatot 7 neonatológus, 1 rezidens orvos és 24 szakápoló látja el. 2014-ben közel fél milliárd forint európai uniós forrásból a „Janus Pannonius Program – Korszerű Perinatális Intenzív … Olvass tovább Friss hírek Pécsről

Niki története

Elérkezett az én időm, hogy megosszam a történetemet Veletek! Furcsa helyzet az enyém, hiszen nem tartozom igazán a gondtalan terhességgel megáldott kismamák táborához sem és igazából a koraszülötteket világra hozó anyukákhoz sem. Lebegek a két tábor között és nem találom helyem. Mégis Nektek írok, Veletek osztom meg a mi történetünket, hátha sikerül kicsit oldani az … Olvass tovább Niki története

„Hogyan kerüljek-közelebb-hozzád?” – Koraszülöttség,nehézségek,örömök

„Hogyan kerüljek közelebb hozzád?” Koraszülöttség, nehézségek, örömök. Tapasztalataink egy csoportról… „Túl korán érkeztem. Eddig körbevett a biztonság, melegben voltam, hallottam a szívdobogását, a dúdolását, éreztem apa kezét, tudtam, hogy várnak és szeretnek. Olyan hirtelen történt minden. Egyszer csak minden megváltozott. Azt hiszem nem voltam kész még erre. Korábban éreztem! Most úgy magamra vagyok hagyva. Hideg … Olvass tovább „Hogyan kerüljek-közelebb-hozzád?” – Koraszülöttség,nehézségek,örömök

VOJTA MÓDSZER

VOJTA terápia Egy új mozgásfejlesztő módszer a gyógytornászok kezében Magyarországon még szülők által kevésbé ismert a Vojta-módszer, a szakemberek által meg még egyenlőre csak áhított terápia. A módszert Vaclav Vojta egy cseh származású ortopéd-neurológus, a Müncheni Gyermekklinikán szerzett tapasztalatai alapján dolgozta ki, melyet reflexlokomóción alapuló gyógy technikának is nevezhetünk. (reflex = a test nem tudatos … Olvass tovább VOJTA MÓDSZER

Tanácsok a PIC-ről.

Nincs az az édesanya, aki úgy tervezi, hogy egy törékeny, éretlen babát hoz a világra. A koraszülött babák szülei felkészületlenül, tele fájdalommal és mérhetetlen bizonytalansággal kezdik életük egyik legnehezebb időszakát. Ezek a babák annyira törékenyek, és sérülékenyek, hogy az édesanya nemcsak hogy nem etetheti, fürdetheti, öltöztetheti babáját, de sok esetben mégcsak hozzá sem érhet, magához … Olvass tovább Tanácsok a PIC-ről.

Levél a koraszülött babádtól

Kedves Család és Barátok, Olyan izgatott vagyok, hogy végre elmondhatom, hogy utazásom végére értem, hazamehetek! Sok akadályt győztem le ezen az úton és napról-napra egyre erősebb vagyok. Anyu és Apu nem tudják eléggé megköszönni a tőletek kapott sok-sok támogatást, megértést, szeretetet. Sokatok annyi mindent tett értünk eddig és őszintén értékelünk minden segítséget, támogatást, törődést és … Olvass tovább Levél a koraszülött babádtól

Ő szintén Őszintén 2.

Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Szilvi? – 2014.04.25-én született, 1830 grammal és 47 cm-rel, a 31. terhességi héten. – Meddig ápolták őt intenzív osztályon? – Pontosan 3 hétig volt a koraszülött intenzíven, 4 napot a csecsemő osztályon. – Hogyan viselted ezt az időszakot? – Lelkileg teljesen kimerültem és a család is, főleg a … Olvass tovább Ő szintén Őszintén 2.

Hogyan kommunikaljunk korababánkkal?

Az anyaméh a magzat számára meleg, sötét és hangulatos otthon , ahol a baba a nappalokat és éjszakákat összegömbölyödve, végtagjait összehúzva, behajlítva tölti (magzati tartás) . A legfontosabb hang, ami eljut hozzá, az édesanyja szívverése, ami ritmikus és nyugtató , míg a pocakon kívüli hangok, tompák és halványabbak. A magzati lét a méh falain belül … Olvass tovább Hogyan kommunikaljunk korababánkkal?

10 kérés a PIC-en dolgozó szakemberekhez, amíg gyermekem ők gondozzák

10 kérés, amiről szeretném, ha tudna a PIC-en dolgozó szakember csapat, amíg gyermekem a gondjukra van bízva. 1. Jelen szeretnék lenni. Kérem, ne mondják, hogy menjek haza és pihenjek! Ha azt mondom, hogy itt kell lennem, akkor valóban itt a helyem. A szívem alszik abban az inkubátorban, a kezeim üresek, és a fejem csak akkor … Olvass tovább 10 kérés a PIC-en dolgozó szakemberekhez, amíg gyermekem ők gondozzák

Kérem ön MINDENT rosszul csinál – avagy: élet ADHD-s gyerekkel

„ADHD-s a gyerek? Nos, mi sem egyszerűbb ennél, puszta nevelési hibáról van szó, ADHD nemlétező betegség. Változtasd meg a hozzáállásod, benned van a hiba!” Azt hiszem, mind hallottuk már, akik hasonló cipőben járunk. A világ azon része, akiknek nincs (vagy enyhébb esete van csak), mindig készen áll arra, hogy jól megmondja azoknak, akiknél nehezebb a … Olvass tovább Kérem ön MINDENT rosszul csinál – avagy: élet ADHD-s gyerekkel

Lili negyedik születésnapjára

2010. január 11-én, a 28. hét 6. napján indult be a szülés. Bár izgultunk, de örültünk, hogy legalább eddig sikerült „kihúznunk”. A történet 2009 szeptemberében indult, mikor 12. hetesen görcsökkel és vérzéssel kórházba kerültünk. Egy évvel korábban volt már egy vetélésem, így rettenetesen aggódtam, hogy ezt a babát is elveszíthetjük. Egy hét után a vérzés … Olvass tovább Lili negyedik születésnapjára

Barnus története

Történetünk 2009 augusztusában kezdődött, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk fog születni. Nagyon készültünk, rá mert tervezett kisbaba volt. Akkor már volt egy kisfiúnk, aki nagyon örült annak, hogy kistestvére lesz. Egészen 2010. januárig teljesen normális terhességgel, jó eredményekkel haladtunk előre. Aztán január végén úgy éreztem nagyon kemény a hasam, felment a vérnyomásom és úgy döntöttünk bemegyünk … Olvass tovább Barnus története

Ti írtátok – Információhiány

Új rovatunk első leveleként egy országos problémára való figyelemfelkeltést közlünk. Szerencsére nincs már mindenhol ilyen információhiány, de reméljük, hogy sok hasonlóan tettrekész szülő és szakember segít nekünk abban, hogy kevésbé legyen általános a jelenség.A levélben felvetett kérdéssel kapcsolatban pedig várjuk megkeresésüket, ha szeretnék, hogy bemutassuk szervezetünket – kontakt adataink nyilvánosak. Ezen kívül minden rendezvényünkre várjuk … Olvass tovább Ti írtátok – Információhiány

Móric a csodabogár

Lassan 2 év telt el, mire eljutottam odáig, hogy megírjam a mi történetünket. A mai napig szorgalmasan dolgozom rajta, hogy fel tudjam dolgozni a történteket, de nehezen megy. Talán azért, mert csak utólag fogtam fel igazán, hogy a tragédia szele folyamatosan csapkodta házunk ablakait…………. Móric terhességem 25 hetében született meg természetes úton 2011. december 9. … Olvass tovább Móric a csodabogár

Lóri és Misu története

Két koraszülött kisfiú anyukája vagyok. Az első fiammal 2009. november 17-re voltam kiírva. Augusztus 4-én egy nőgyógyászati vizsgálat során kiderült, hogy 15 mm-re megrövidült a méhnyakam. Mindjárt be is utaltak a kórházba. Itt megkaptam a tüdőérlelőket és folyamatos infúzióra kötöttek, plusz szigorú ágynyugalom. 1 hét után tovább rövidült a cervixem, ezért átszállítottak egy másik kórházba, … Olvass tovább Lóri és Misu története

Brigitta története

Terhességem 26.hetében elfolyt a magzatvizem és 6 óra alatt, normál úton megszületett a fiam, Gordon. Mivel a szülést nem tudták visszatartani, a tüdőérlelőnek sem volt ideje hatni. Így Gordon gyenge pontja a tüdeje lett, 7 hétig volt lélegeztetőgépen. Borzasztó 7 hét volt, hisz nagyon sok ideig úgy tűnt, nem fog menni neki gép nélkül az … Olvass tovább Brigitta története

De mit tehetek érte én? – 2. rész – Ha már hazajött…

Fruzsi az első részben arról írt, mit tehetünk koraszülött babánkért addig, amíg a PIC-en orvosok, nővérek gondozzák, mivel járulhatunk hozzá a „szabadulásához”. Most arról szeretnénk írni, hogy mit tehetünk akkor, amikor hazavihetjük a babát. Innentől kezdve a szülőkre sokkal nagyon felelősség hárul, hiszen nincs mellettünk 24 órában egészségügyi személyzet, aki közbelép, ha szükséges. Először is, … Olvass tovább De mit tehetek érte én? – 2. rész – Ha már hazajött…

Az én hősöm

Szeretném megírni a történetem, mert talán valakinek reményt vagy vigaszt tudok vele nyújtani. Én is a ti történeteiteket olvasva reménykedtem, bizakodtam, hogy minden rendben lesz. Köszönöm, hogy megosztjátok ezeket a történeteket! Az én történetem 2011 novemberében egy nem egészen problémamentes terhességgel kezdődik, ugyanis az első trimeszter vége felé elkezdtem enyhén vérezni. Ekkor a kezelőorvosom azt … Olvass tovább Az én hősöm

Az anyai test mint inkubátor

Egyesületünk segítségével született cikk a Kenguru módszerről. Takács Eleonóra és férje három évig vártak kislányuk érkezésére. A várandósság teljesen problémamentes volt, legalábbis az első hat hónapban. A 26. hét környékén azonban hirtelen elkezdett szivárogni a magzatvíz, és mivel Eleonóráék és az orvosok versenyfutása az idővel sikertelennek bizonyult, Bogi alig több mint hat hónaposan meg is … Olvass tovább Az anyai test mint inkubátor

De mit tehetek érte én?

Nagyon fontosnak tartom mindenekelőtt leírni, hogy minden hálám, csodálatom és tiszteletem azoké az embereké, akik éjt nappallá téve dolgoznak a koraszülött vagy beteg babák és gyerekek gyógyulásáért. Köszönöm, köszönjük nekik mindazt, amit értünk tettek! De mi az, amit mi tehetünk, amikor a kisbabánk ott fekszik egy dobozban gépekre kötve? Öt év távlatából írom le ezeket … Olvass tovább De mit tehetek érte én?

Etetésterápia – a felfedezetlen terep

Koraszülöttség miatt, vagy más okból sérült gyermekeknél gyakran előfordul a táplálási nehezítettség, bizonyos esetekben a szájon át táplálás teljesen ellehetetlenül, másoknál a darabos étel elfogadtatása, vagy éppen az ivás megy nehezen. Magyarországon az etetésterápia – általam egyelőre ismeretlen okok miatt – eléggé elhanyagolt terület, mindössze néhány korai fejlesztő intézményben, illetve privát rendelésen érhető el a … Olvass tovább Etetésterápia – a felfedezetlen terep

Az iskolakezdés nehézségei – egy fél év távlatából

Ha SNI gyermekedet normál közösségbe íratod Egyszer csak elérkezik az idő, hogy gyermekednek az óvodai környezetet el kell hagynia és újabb mérföldkőhöz érkezve iskolai elvárásoknak kell megfelelnie. Számunkra ez 2012 év elején tudatosodott, mikor kisfiúnkat a 3 sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottság megvizsgálta és iskolaérettnek minősítette. A felmérés szerint az élethez meg van az esze, … Olvass tovább Az iskolakezdés nehézségei – egy fél év távlatából

Hármasikreim

Negyvenedik szülinapom előtt egy hónappal pozitívat teszteltem. Hihetetlen volt, hátam mögött operációkkal, sok inszeminációval, 3 lombikkal, amik sajnos nem sikerültek. Kicsit hitetlenül álltam az utolsó lombikhoz, majdhogynem feladtam már, hogy gyerekünk legyen. Pláne, hogy a beültetés február 13-án, pénteken történt. Nem vagyok babonás, de azért, nem lehet tudni… A 2. ultrahangos vizsgálaton két babát látott … Olvass tovább Hármasikreim

Idegen szavak, kifejezések a nevtan szakvéleményékben – magyarázat

A kifejezéseket igyekeztünk úgy magyarázni, ahogyan azokat a nevelési tanácsadós gyakorlatban használjuk. alakváltozás = a gyerekek 6 éves korukban egy olyan testi érési folyamaton mennek át, melynek eredményeképpen megugrik a hosszú, csöves csontok növekedésének fejlődése, így viszonylag rövid idő alatt megváltoznak a testarányok. Más változások is együtt járnak ezzel, például ekkor kezdődik a fogváltás, szociális … Olvass tovább Idegen szavak, kifejezések a nevtan szakvéleményékben – magyarázat

Ha túl korán jön a baba

Mi történik, ha korán jön a baba? A koraszülés után mikor hagyhatja el a koraszülött intenzív osztályt a baba?

A koraszülés majdnem minden tizedik kisbabát és édesanyát érinti hazánkban, és bár ez megfelel az átlagnak, Magyarországon van még mit tenni a tájékoztatás, a diagnosztizálás és a kezelés terén. Pedig a kockázatok időben történő felismerése, a kismama, majd a baba megfelelő kezelése és ellátása jelentősen javíthatja a korababa életkilátásait. A koraszülések aránya hazánkban 9%, ez … Olvass tovább Ha túl korán jön a baba

Ő szintén Őszintén

– Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Fruzsi? – 2008. márciusban, 730 grammal, a 25. héten – Meddig ápolták őt intenzív osztályon? – 1 évig + 3 és fél hónap bónusz. – Hogyan viselted ezt az időszakot? – Nagyon hullámzóan. A teljes kétségbeesés és az új lendületet kapás váltották egymást, úgy, ahogy Jancsi állapota … Olvass tovább Ő szintén Őszintén

Bendegúz története, avagy miből lesz a cserebogár?

INKUBÁTORTÓL A KISÁGYIG, AVAGY LÉLEGEZTETŐ GÉPTŐL AZ ÖNÁLLÓ LÉGZÉSIG Bencike 28. hétre született 2010 szilveszterén, praeeclampsya miatt, 1070 grammos súllyal és 32 centiméteres hosszal, 8/9-es apgarral. Szerencsére teljesen egészséges volt annak ellenére, hogy már későn kapott tüdőérlelő injekciót, emiatt bő két hétig lélegeztető gépre szorult, majd elég sokáig még kabinoxigénre is, illetve eléggé vérszegény volt. … Olvass tovább Bendegúz története, avagy miből lesz a cserebogár?

Grafomotoros fejlesztés

A ‘foglalkozások’ mellett sokat vagyunk a szabadban, futkosnak, hintáznak (egyensúly fejlesztés), saraznak, bicajt tekernek, jól érzik magukat. Szerencsére a fejlesztést is sikerült úgy beépíteni az életünkbe, hogy nem érzi Dorka sem tehernek, szereti csinálni.

A szoros testkontaktus segíti a csecsemők fejlődését

Egy kutatás megmutatta, hogy jobban fejlődött az agyuk azoknak a koraszülött babáknak, akik közvetlen bőrkontaktusban maradhattak édesanyjukkal, ahelyett, hogy inkubátorban helyezték volna el őket. Amikor a kenguru módszerként ismert technikát nagyon éretlen csecsemőkön alkalmazták, kiderült, hogy serdülőkorban jobb lett az agyműködésük azoknál a korababáknál, akiket inkubátorban helyeztek el. Korábbi kutatások rávilágítottak arra, hogy a 33. … Olvass tovább A szoros testkontaktus segíti a csecsemők fejlődését

Nyolcszáz grammtól az iskolapadig

Az oldal szerkesztője kért meg, hogy írjak arról, mi is történik az iskolában a koraszülöttekkel, mi a helyzet ovi után a koraszülöttel… Elég egyszerű a válaszom. Amikor az embernek kis súlyú koraszülöttje van, érzi a folyamatos aggodalmat, ám valami eltántoríthatatlan bizonyosságot is, hogy ezzel a gyerekkel semmi gond sem lehet… Ebben a bizonyosságában a szülőket … Olvass tovább Nyolcszáz grammtól az iskolapadig

Traumatizált szülők?

Azt gondolom, minden koraszülésen átesett anyuka kicsit más, mint az átlag, én pedig még ennél is másabb vagyok. Sziklaszilárdan hiszem, hogy mi, kora-anyák mind sérültünk. Aki a kora intenzívet megjárta, biztosan elhagyta egy kerekét. Úgy tűnik, én többet is. Az egyetlen gyerekem öt éves és betegségtudata van… Ezt okoztam én, a sokszoros orvosi figyelem, a … Olvass tovább Traumatizált szülők?

A hamarabb jövők szüleihez

Szerelem, pár, férj-feleség, várakozás, öröm, ragyogás, vitaminok, gyermekruhák, babaszoba, pólya, játékok, kistesó, nagytesó, apa, anya, mama, papa … A terhesség alatt a szülők tele vannak várakozással, örömmel. A család, a rokonok, barátok várják a kis jövevény érkezését, ruhákat, játékokat vesznek neki, kifestik, feldíszítik a szobáját… és felkészülnek maguk is. Feldíszítik a lelküket… De mi történik … Olvass tovább A hamarabb jövők szüleihez

Gondolatok a fejlesztés körül

  „Szeretni, boldogan élni, mindenkinek joga van, hókuszpókusz nélkül is.“   Ez az idézet egy sérült gyermeket nevelő édesanya írásából származik, és az erre a cikkre tett spontán fórum bejegyzésem szolgált alapjául ennek az írásnak. Sokáig érlelődött bennem, mire végleges formába öntöttem. Úgy gondolom, nagyon nagy felelősség bármit is leírni, ami mások érzéseit, gondolatait is … Olvass tovább Gondolatok a fejlesztés körül

Megkésett és akadályozott beszédfejlődés

Nagyon fontos a minél korábban megkezdett logopédiai fejlesztés, amire ezeknél a gyermekeknél sokszor egészen az általános iskola végéig, esetleg még később is szükség van, mivel a maradványtünetek egészen felnőttkorig megmaradhatnak (pl. írásban vétett ragozási hibák, fogalmazási nehézség stb.)

Diagnózisok között

Amikor az ember lánya hazatér koraszülött gyermekével az otthonába, azt hiszi: ó, innen már könnyű, a csata meg van nyerve! Részben… A másféle csaták sorozata csak most kezdődik. A folyamatok, sérülések specifikusan folytatódnak, kinél milyen problémák derültek/derülnek ki.Egy hatalmas mutáns kérdőjellé változol. Minden érdekel, ami a gyermekeddel kapcsolatos, csüngsz a szakemberek szaván, mondatain. Százszor több … Olvass tovább Diagnózisok között

A fejlesztő pedagógus

A fejlesztő pedagógusi munkakör megjelenésével olyan alternatív kezdeményezések születhetnek az általános gyakorlatban, amelyeket minden iskolának saját magának kell kialakítania, egyedülálló arculatot kölcsönözve ezzel az intézménynek.

Akikért érdemes minden nap mosolyogva ébredni

Párom és Én már a kapcsolatunk elején sem zárkóztunk el a gyermekvállalástól. Nagyon sokat vártunk, a hosszú esztendők alatt sokmindent kipróbáltunk, jártunk orvoshoz, szedtünk méregdrága gyógyszereket, de csak az elkeseredettség erősödött bennünk hónapról-hónapra. Aztán 7 gyötrelmes év után belevágtunk a lombik programba. Az esélytelenek nyugalmával. Senki, még az orvos sem hitt benne, hogy nekem sikerül … Olvass tovább Akikért érdemes minden nap mosolyogva ébredni

Terápia űrhajós ruhában: TheraSuit és TheraTogs

  A TheraSuitot Richard és Izabella Koscielny tervezte, 2002-ben szabadalmaztatták Amerikában. Richard és Izabella mindketten gyógytornászok, sérült gyermekük részére találták ki ezt a forradalmian új eszközt, melynek használata nem igényel hosszadalmas és speciális képzést, kórházi-, és otthoni körülmények között terapeuták és szülők egyaránt használhatják. A TheraSuit módszer intenzív és speciális „edzésprogramon” alapul. Különféle eszközöket és … Olvass tovább Terápia űrhajós ruhában: TheraSuit és TheraTogs

Amit a kengurukról feltétlenül tudni kell :)

A kenguruzás koraszülött babák esetében kimondottan ajánlott módszer

Dr. Schill Beáta írása Mi a kenguruzás? A kengurumódszert 1979 óta alkalmazzák a koraszülöttek ellátásában. Míg a columbiai Bogotában Martinez doktort és munkatársait még a megfelelő technikai feltételek elégtelensége késztette a kenguruktól ellesett módszer adaptálására, ma már a fejlett országokban is fontos része a PIC- ek (perinatalis intenzív centrumok) hétköznapjainak. Jómagam 2001 óta próbálkozom – … Olvass tovább Amit a kengurukról feltétlenül tudni kell 🙂

A másság, … elfogadás …

Amikor csoportomba az első SNI- s apróság érkezett, kicsit féltem. Hiába a sok éves szakmai tapasztalat, tartottam tőle, hogy képes vagyok- e segíteni neki a beilleszkedésben!? Meg tudom-e szervezni úgy kis csapatunk életét, hogy legyen, jusson hely neki is? Hogyan fogadtatom el a többi kisgyerekkel új társuk másságát? Nem sajnálatból fogok-e rá kiemelten figyelni még … Olvass tovább A másság, … elfogadás …

Tomatis módszer a koraszülöttek fejlesztésében

A világ különböző egyetemein kutatók csoportjai méréseik alapján egymástól függetlenül arra a felismerésre jutottak, hogy az újszülöttek anyanyelvükön sírnak: különböző frekvenciákon, hangsúllyal. Ez pedig azt jelenti, hogy már az anyaméhben elsajátítjuk anyanyelvünk hangfekvését, ritmusát, hangsúlyát. Tehát egyfajta tudással jövünk a világra. Ezek az impulzusok az agyba a magzat a fülén keresztül jutnak el, mely a … Olvass tovább Tomatis módszer a koraszülöttek fejlesztésében