Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Friesz Lili története 💜

Bízom benne, hogy segít ez a történet sokaknak! Többen vagyunk koraszülők, akinek ilyen reménykeltő története van.
Sziasztok!
Szeretnék erőt adni azoknak a szülőknek,akik éppen az inkubátor mellett aggódnak, a kórházba ingáznak vagy épphogy hazamehettek és nagyon az elején járnak. ♥️
Egy évvel ezelőtt a KORE szülőknek létrehozott csoportja és az ottani anyukák szavai adtak némi fényt a teljes kétségbeesésembe. ✨🙏
Remélem, én is segítek egy kicsit a történetünkkel. Kitartás és bízzatok a babátokban, ők a legcsodásabb és legerősebb picik a földön!!! 💗
Zárszóként pedig hálásan köszönöm a csoport tagjainak és a KORE csapatának hogy őszintén,nyitott szívvel mellettem voltak még így ismeretlenül is. Nem lehet szavakba önteni mennyit segítettek az információkkal és az őszinte szavakkal! 🥺💜
🌸
Kislányom minden előjel nélkül 24+2 napon megszületett 640grammal , majd pár nap múlva kétoldali 4-es stádiumú agyvérzést kapott. Sok-sok más komplikáció, shunt műtét, küzdelem és aggódás után a 106. napon hazamehettünk.
Lili most 1 éves lett ,korrigált (8hós) korának megfelelően fejlődik. Kedves, édes, nyugodt baba, aki egyre többet gügyög, tanulja a mászást és ismerkedik az ételekkel. Nagy megfigyelő és minden napunkat megédesíti cukiságával. Heti 2x járunk Dévény tornára és heti 1x korai fejlesztésre.
Születésekor azt a “tanácsot” kaptuk, hogy ne reménykedjünk, ne kötődjünk hozzá, mert nincs sok esély. De Lili eldöntötte, hogy semmivel és senkivel nem foglalkozik… Ahogy teltek a hetek jöttek a következő mondatok : “élete végéig ápolásra fog szorulni”, “mozgáskorlátozott lesz”, “értelmi sérült lesz”, “nem tudni mi lesz a jövőben”.
Az, hogy pontosan mi történt, nem tudom …csoda, szerencse, gondviselés, sors vagy Lili akarata… ?
De idővel érkeztek ilyen mondatok is: “lehet hogy csak az egyik keze ügyetlenebb lesz”, “ez a kislány járni fog,futni fog “.
Most, egy év elteltével járunk a kontrollokra, önszorgalomból fejlesztésre és igyekszünk sok szeretettel, jó kedvvel körbe venni Lilit. Mert hiszem, hogy szeretettel mindent ki lehet bírni és el lehet érni.
🌸
Bízom benne, hogy segít ez a történet sokaknak! Többen vagyunk koraszülők, akinek ilyen reménykeltő története van. Bevallom, én anno összegyűjtöttem ezeket magamnak és a legsötétebb napjaimon elolvastam őket többször is, hogy tovább tudjak menni az úton.
Mások történeteit nem írhatom le, mert nem kaptam felhatalmazást rá. De ha esetleg olyan olvassa ezt a posztot, aki hasonló feladatot kapott és előrébb jár mint mi, kommentben ossza meg , hadd legyen ez a bejegyzés egy kis fénysugár a PICen aggódó szülőknek. 💜💜💜
Szeretettel💞


Anna

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

Edina és Szabolcs

A koraszülés nem múlik egy nyomtalanul, nem feledteti mindig az egészségesen fejlődő gyermek. Léteznek koraszülött halmozottan sérült gyermekek. Mi folyamatosan szembesültünk vele, milyen egy egészségesen fejlődő gyermek és ezzel párhuzamosan egy sérült gyermek fejlődése.

Anita

Hiszem, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő anyukák kapják fentről az erőt. A rengeteg műtétet és terápiát, mindent, amit végigcsináltunk, amennyi kilométert megtettünk nem lehet és nem lehetett volna másképp megcsinálni. Sokan kérdezik: honnan ez a sok erő? Nem tudom a választ, de érzem, hogy kapom az energiát.