Sziasztok!
Szeretnék erőt adni azoknak a szülőknek,akik éppen az inkubátor mellett aggódnak, a kórházba ingáznak vagy épphogy hazamehettek és nagyon az elején járnak. 
Egy évvel ezelőtt a KORE szülőknek létrehozott csoportja és az ottani anyukák szavai adtak némi fényt a teljes kétségbeesésembe. 
Remélem, én is segítek egy kicsit a történetünkkel. Kitartás és bízzatok a babátokban, ők a legcsodásabb és legerősebb picik a földön!!! 
Zárszóként pedig hálásan köszönöm a csoport tagjainak és a KORE csapatának hogy őszintén,nyitott szívvel mellettem voltak még így ismeretlenül is. Nem lehet szavakba önteni mennyit segítettek az információkkal és az őszinte szavakkal! 
Kislányom minden előjel nélkül 24+2 napon megszületett 640grammal , majd pár nap múlva kétoldali 4-es stádiumú agyvérzést kapott. Sok-sok más komplikáció, shunt műtét, küzdelem és aggódás után a 106. napon hazamehettünk.
Lili most 1 éves lett ,korrigált (8hós) korának megfelelően fejlődik. Kedves, édes, nyugodt baba, aki egyre többet gügyög, tanulja a mászást és ismerkedik az ételekkel. Nagy megfigyelő és minden napunkat megédesíti cukiságával. Heti 2x járunk Dévény tornára és heti 1x korai fejlesztésre.
Születésekor azt a “tanácsot” kaptuk, hogy ne reménykedjünk, ne kötődjünk hozzá, mert nincs sok esély. De Lili eldöntötte, hogy semmivel és senkivel nem foglalkozik… Ahogy teltek a hetek jöttek a következő mondatok : “élete végéig ápolásra fog szorulni”, “mozgáskorlátozott lesz”, “értelmi sérült lesz”, “nem tudni mi lesz a jövőben”.
Az, hogy pontosan mi történt, nem tudom …csoda, szerencse, gondviselés, sors vagy Lili akarata… ?
De idővel érkeztek ilyen mondatok is: “lehet hogy csak az egyik keze ügyetlenebb lesz”, “ez a kislány járni fog,futni fog “.
Most, egy év elteltével járunk a kontrollokra, önszorgalomból fejlesztésre és igyekszünk sok szeretettel, jó kedvvel körbe venni Lilit. Mert hiszem, hogy szeretettel mindent ki lehet bírni és el lehet érni.
Bízom benne, hogy segít ez a történet sokaknak! Többen vagyunk koraszülők, akinek ilyen reménykeltő története van. Bevallom, én anno összegyűjtöttem ezeket magamnak és a legsötétebb napjaimon elolvastam őket többször is, hogy tovább tudjak menni az úton.
Mások történeteit nem írhatom le, mert nem kaptam felhatalmazást rá. De ha esetleg olyan olvassa ezt a posztot, aki hasonló feladatot kapott és előrébb jár mint mi, kommentben ossza meg , hadd legyen ez a bejegyzés egy kis fénysugár a PICen aggódó szülőknek.
Szeretettel
—
Anna
