Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Boldog 18. születésnapot Zsombor

A 7. születésnapjakor kezdte az iskolát, most pedig az utolsó tanévét kezdi a középiskolában. Sok sikert a felnőtt létben Zsombor!

Egy szép nyári napon 2003. augusztus 30-án minden előjel nélkül elfolyt a magzatvíz.
Ok, szülünk. 33. hét.

Megy a mantra pakolás közben, hogy elég nagy már, nem lesz gond, majd kint megnő…
Kapkodás.
Gyerekfelügyelet szerzése a nagytesónak, és irány a kórház.

De melyik?
A legközelebbi.
Kedves, nyugodt orvos fogad, mindent elmagyaráz, és mentőt hív, hogy átvigyenek minket egy PIC-cel rendelkező kórházba.
A mentőben összenézünk a Férjjel, és megállapítjuk: „Akkor Zénó lesz” Ezek voltak az első percek pánikjai, majd augusztus 31-én megszületett Zsombor (jó, hát reggelre meggondoltam magam). 33. hét, 2280 g, 48 cm, 9/10-es apgar.
Az időben megkapott tüdőérlelő megfelelően dolgozott, sem légzésrásegítésre, sem egyébre nem volt szüksége már akkor sem. 12 nap után itthon voltunk vele.
Ő a középső gyerekünk, így akár rutinos szülőnek is mondhatom magamat, és mégis, vele valahogy rendszeren kívüliek lettünk.

Senki nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy koraszülöttnek nagy, időre születettnek kicsi. Kezdetektől próbálták belepréselni az átlagos rendszerbe.
De nem stimmelt. Eleinte kisebb volt (majd behozta), majd a mozgása picit eltért (vittük fejlesztésre, helyre jött), aztán valahogy a beszéde sem volt az átlagos (orrmandulaműtét, logopédus, megoldódott), majd az írása is furán alakult (fejlesztés, felmentés a helyesírás osztályzása alól).
Semmi komoly, semmi drasztikus. És mégis. Az anyai féltés ott a magzatvíz elfolyásának pillanatában bevésődött. Minden lépését aggódva figyelem azóta is.
Nem tudom megmondani, és nem tudom megmagyarázni, miért féltem őt jobban, mint a testvéreit. Semmilyen okot nem adott rá. Soha.
Mindig minden akadályt jól vett legyen az iskola, legyen az sport, legyenek a társas kapcsolatai. És mégis.
Ott a folyamatos féltés. Sokkal erősebben, mint a testvéreivel kapcsolatban.
És persze ott a bizalom, amivel nem élt vissza soha, így ezt a féltést csak magamban érzem, felé igyekszem nem közvetíteni.

A születésnapja kapcsán az évek múlását mindig a tanévekhez kötöttem.
A 7. születésnapjakor kezdte az iskolát https://koraszulott.com/a-korababam-iskolaba-ment/ , most pedig az utolsó tanévét kezdi a középiskolában.

Sok sikert a felnőtt létben Zsombor!

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

Edina és Szabolcs

A koraszülés nem múlik egy nyomtalanul, nem feledteti mindig az egészségesen fejlődő gyermek. Léteznek koraszülött halmozottan sérült gyermekek. Mi folyamatosan szembesültünk vele, milyen egy egészségesen fejlődő gyermek és ezzel párhuzamosan egy sérült gyermek fejlődése.

Anita

Hiszem, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő anyukák kapják fentről az erőt. A rengeteg műtétet és terápiát, mindent, amit végigcsináltunk, amennyi kilométert megtettünk nem lehet és nem lehetett volna másképp megcsinálni. Sokan kérdezik: honnan ez a sok erő? Nem tudom a választ, de érzem, hogy kapom az energiát.