Hármasiker-várandósság (trigemini)

A hármasiker- várandósság egy fokozott figyelmet igénylő különleges állapot.

Az első hazai ikerstatisztikai összefoglaló 1928-ban, a Magyar Statisztikai Szemlében jelent meg, és így kezdődött:

„A többes születés igen érdekes természeti tünemény, mely úgy orvosi, mint társadalmi és statisztikai szempontból is nagy jelentőséggel bír.”

Miben különböznek a hármasikresek problémái az ikresekétől vagy más háromgyerekes szülőkétől?

A hármasiker-terhesség szinte mindig (az esetek 97,3 százalékában) koraszüléssel végződik (szemben az ikerterhességgel, ahol ennek esélye kb. 50%), a terhességi szövődmények gyakorisága jóval nagyobb, vagyis már maga a várandósság is veszélyeztetett, az anya számára nehezebb, megterhelőbb időszak.

A kezdeti sok(k) után mire érdemes figyelni, ha három gyermeket hordunk a szívük alatt?

Ha várandósság rendben zajlik, akkor a 27- 30. hét előtt / körül számítani kell a kórházi befekvésre, figyelemre.  Mindenképp olyan kórházat érdemes választani, ahol koraszülött intenzív osztály működik (PIC).

Fontos az időben a lehetőségekhez mérten időben beadott tüdőérlelő (természetesen, ha nincs kontraindikáció, ezt minden esetben az orvos dönti el)

Hogy pszichés szempontból érdemes –e utána olvasni a koraszülés lehetőségének és az információknak ezt mindenkinek önmagának kell eldöntenie.

Én hálás lettem volna pontos és hiteles információkért.  –és egy ilyen kiadványért.

P I C i   f ü z e t 

 

a KORE küldetése, hogy az emberek tudjanak a koraszüléssel kapcsolatos információkról, felkészülten nézhessenek szembe a nehézségekkel.

 

Források:

ksh.hu

mipszi.hu 

koraszulott.com 

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

Kancsalság – mit érdemes tudni a szemtakarásos kezelésekről?

A tapaszolás, akárhogy is nevezzük, nem csak egy kezelési forma: kapcsolatpróba, naponta újra induló együttműködés gyerek és felnőtt között. És minden jól felragasztott tapasz mögött ott van egy szerető kéz, egy figyelő tekintet, egy szülő, aki újra és újra megpróbálja, mert tudja, hogy számít.

7. KOREXPO- World Mall

Köszönjük minden egyes kiállítónak, segítőnek és résztvevőnek, hogy részesei voltatok ennek az élménynek. A Ti jelenlétetek, támogatásotok és nyitottságotok tette igazán különlegessé a KOREXPO-t.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.