Semmelweis Egyetem, Pető András Kar- Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény

Benyomások a korai konduktív nevelésről

Kiszállunk a liftből, köszöntjük a múlt héten látott kis Barátokat, Anyukákat, Apukákat. „Jó hetetek volt? Átfordult a hátára? Feltérdelt egyedül? De ügyes!”

Nyílik az ajtó, mindenki mosolyog. A terem tele eszközökkel. Beözönlünk, elfoglaljuk a megbeszélt helyünket. Az egész másfél órás foglalkozás egy nagy játék lesz, azonban a beavatottak tudják, hogy emögött megfigyelés, gyermekismeret, célkitűzés, tervezés van. És ami következik, az kemény munka.

Munka a konduktor részéről, aki figyel, reagál, megelőz, intendál, motivál, facilitál, énekel, dicsér, kérdésekre válaszol, mindezt annyi felé, ahányan vagyunk. Hogy csinálja….?

Munka a szülők részéről, akik nagyon szeretnének tanulni, jól teljesíteni, ezért kérdeznek, közben énekelnek, dicsérnek, örülnek, mert múlt héten ez a csörgőfogás még nem ment ilyen hosszú ideig, és „Múlt héten itt már elfáradt, ma már ez is belefért a pihenés előtt. Milyen jó, hogy minden nap próbálgattuk, úgy, ahogy a konduktorok tanították!”

És munka a gyermekek részéről, akik nevetnek és igen, néha sírnak – mert vissza kell adni a csörgőt, és még nem hiszik el, hogy a labda ugyanolyan izgalmas lesz. Eszköztől eszközig vándorolnak, és minden alkalommal valami újat mutatnak. Aminek minden konduktor, és szülőtárs annyira, de annyira örül, mintha legalábbis éppen ötöse lenne az Ötöslottón.

Egyikük spasztikus, másikuk hypotón. Egyikük utánkövetése szoros, már pár hetes korában felfigyeltek a gyanújelekre a fejlődésneurológiai szűrésen. Másikuk szülei idáig „várakoztak”, hiszen minden gyermek egyedi tempóban fejlődik. Egyikük szülei eddig nem tudták, hogy a korai konduktív nevelés ajánlott: központi idegrendszeri sérült, eltérő izomtónusú és megkésett motoros fejlődésű gyermekek számára is. Másikuk szülei tudták, mert anya a folyosó túloldalán, az egyik óvodai csoportban dolgozott tíz éven keresztül, mielőtt a kislánya megszületett. Ő vagyok én.

Gyakran találkoztam a bejárat előtt izguló, pár hónapos babát rejtő hordozót szorongató szülőkkel, akik a kezdeti bizonytalanságban nem tudták, hogy mire is számíthatnak e falak között. Pár alkalom után már magabiztosan jönnek, tudják a menetrendet, már otthon érzik magukat.

Tudják, hogy itt nem a széken fognak oldalt ülni, itt aktív részesei lesznek a játéknak, azaz a munkának: tervezett, a gyermek fejlesztési céljaihoz igazított munkának, a konduktív nevelésnek.

A kollégáknak, azaz barátoknak, akikkel összefutottunk a program után a baba- mama szoba felé tartva, büszkén újságoltam az apró örömeinket; hogy fél métert is kúszik már ez a csodagyerek, és már nem csak három percig fekszik a hasán, hanem négyig is. És ma barátkozott: rámosolygott az egyik kisfiúra a csoportban. Apukája erre volt a legbüszkébb.

Aztán eltelik egy újabb hét. Ismét jövünk. Már egy métert kúszik! Mindenki örül, mindenki büszke a gyerekek sikereire.

Mikor pár hónap múlva látogatóba érkezünk, és cipőválasztási konzíliumot tartunk (mert a kúszásból bizony mászás, a mászásból állás lett), örömmel nézem a régi kis Barátaink fejlődését, az utat, amit ők is bejártak. Egyikük már járássegítővel lépeget, másikuk már feltérdel, és már öt másodpercig megtartja a fejét felemelve. Páran már a haladó csoporttal készülnek gyakorolni a lépcsőn lépegetést.

Látom a mindjárt kezdődő, következő programra érkező új Barátokat. Ők még az útjuk elején vannak. Jó utat, nagyszerű kísérőitek lesznek!

Király Dóri

Anya, konduktor- óvodapedagógus

SE PAK EKPMI Pedagógiai Szakszolgálat Intézményegység

CÍM: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 6.
JELENTKEZÉS: elsorendeles@semmelweis-univ.hu
TELEFON: +36 1 224 1510; +36 70 642 0117

http://semmelweis.hu/peto-ekpmi/szakszolgalat/elso-tanacsadas/