Bobath módszer

Karel Bobath neurológus és felesége, Bertha Bobath gyógytornász közös életműve a Bobath módszer, amelyet cerebral paretikus gyermekek kezelésére fejlesztettek ki.

Cél:

• az izomtónus megfelelő szabályozása
• a normális testtartási és ezekből kiinduló mozgási folyamatok fejlesztése
• valamint a megfelelő reflexmechanizmusok kialakítása

Ennek alapján a kezelés elvben a következő: A kiindulás a nem megfelelő reflexek gátlása. Erre épül az izomtónus normalizálása és így már kialakíthatóvá válnak a normális testtartási és mozgásformák.

A mozgásfejlődés során bizonyos reflexek segítik a csecsemő alkalmazkodását a külvilág ingereire. Ezek egy idő után leépülnek, azaz gátlás alá kerülnek, helyet adva az akaratlagos mozgásoknak. A nem szükséges reflexek gátlását a Bobath módszer az úgynevezett reflexgátló kiinduló helyzetek felvételével segíti. Ilyen például a háton fekvésben való teljes hajlítottság, sarokülés vagy térdállás. Ezekben a testhelyzetekben tulajdonképpen megakadályozzuk a kóros reflexek „beugrását” és megszerezzük a megfelelő izomtónus egyensúlyt.

Minden reflexgátló helyzetből számtalan mozdulat indulhat, és a cél az egyik mozdulatból a másikba való gördülékeny átmenet, a lazaság megőrzése a mozdulat indításától a befejezésig.

A reflexgátló kiindulási helyzetekből azonnal mozgatjuk a gyermeket, facilitáljuk a megfelelő mozgásformákat. A Bobath módszerben azt nevezzük facilitálásnak, amikor különböző fogások, technikák segítségével a mi indításunkra automatikus, de aktív válasz érkezik a gyermektől. Ez a válasz pedig minden esetben az ép mozgásforma. Például a fej megfelelő irányításával kiválthatjuk a gyermeknél a hasról oldalra fordulást. A mozdulatot mi váltjuk ki, a válasz viszont a gyermek aktív, önálló, helyesen kivitelezett fordulása. Ugyanígy segíthetjük akár a fejemelést, a felülést, a támaszkodást, az egyensúlyozást stb.

A gyerekek számára is érdekes, játékos eszközök is segítenek ebben, például a nagy gumilabda, a billenő deszka és a henger.

A kezelés során a terapeuta akciói és a gyermek reakciói folyamatosan váltakoznak, tehát az egyik mozdulatból a másikba gördülünk. Mi irányítunk, segítünk különböző technikákkal (pl. a facilitálással), de a gyermek maga mozog, ezáltal halad az önállóság felé.

Ahogy a gyermek állapota javul, egyre kevesebb segítséget kell nyújtani neki. Lassanként megtanulja a reflexeinek gátlását és az adott határokon belül az önálló, normális mozgást.