Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Koraszülöttekért Országos Egyesület

Önkénteseink

Koraszülötteket nevelő szülők támogatása

Ha nálatok is korábban érkezett a baba, és rengeteg kérdés és érzés kavarog bennetek, akkor jó helyen jársz. Önkénteseink maguk is átélték a korszülést, megértik a problémáidat, a félelmeidet! A családok támogatása volt az egyesület célja. A legtöbb családban a koraszülés egy nagyon váratlanul érkezett esemény, a szülők többsége nem is készül a koraszülésre, hiszen minden várandós kismama a problémamentes várandósságra és a természetes szülésre készül. Azonban néha az élet közbeszól és különböző okok miatt, a pici hamarabb érkezik a családhoz. Ami azt is jelenti, hogy váratlanul érinti a szülőket, felkészületlenül éri őket ez az esemény. Akkor kezdenek el lázasan információk után kutatni, akkor olvasnak utána a koraszülésben rejlő veszélyekre, vagy arra, hogy a koraszülöttekkel kapcsolatban mire kell különösen ügyelni, odafigyelni. Ráadásul ezekhez párosulnak még a váratlan költségek.

A koraszülötteket nevelő szülők támogatása számos módon megvalósul már Egyesületünknél. Eleinte „csak” egy támogató közösség voltunk, mára már kiadványokkal is segítünk, ott vagyunk a koraszülött osztályokon…sőt, a koraszüléskor felmerülő anyagi problémákat is ismerjük. Ezért igyekszünk segíteni ruhagyűjtéssel, ezért hoztuk létre a Korecsomag-ot is.

Koraszülötteket nevelő szülők támogatása önkéntesekkel

Önkénteseink mindig örömmel segítenek! Sok száz, sok ezer koraszülött babát kísérhettünk már végig az első időszakon, örömökkel és bánatokkal tarkított utakat láttunk.
Mi már rutinosan tudjuk, melyik lépést melyik követi, hogyan tudunk hatékonyan a család mögött állni. Mire van a legnagyobb szükség?
Önkénteseink fogják majd a kezed az úton…

Ágh Nikoletta

Nikoletta

Két koraszülött kisfiú anyukája vagyok. Nekem nagyon sokat segített, hogy akkor mikor kellett és egyedül éreztem magam rengetegen felkaroltak, segítettek akik már átmentek hasonló dolgokon. Önkéntesként próbálok segíteni más érintett családokon is.

Damásdi Anna

Anna

A KORE alapításától tagja vagyok a csapatnak. Több, mint egy évtizede koordinálom - 2012-es alapítás óta a KORE égisze alatt- az országos koraszülöttruha gyűjtést (adományok, varrások, horgolások). Civilben az egyesület mellett korábban pedagógusként, jelenleg irodavezetőként dolgozom. Fontosnak tartom a közösségépítést, és az önkéntesség promotálását. Első fiam érkezése nem épp a várt időpontban történt, így pillanatok alatt egy teljesen ismeretlen helyzetben találtam magam. Mindenütt a MIÉRT?-ek voltak csak körülöttem. Pontosan ezek miatt a MIÉRT?-ek miatt teszek nap, mint nap azokért akik jelenleg ebben a helyzetben vannak és azokért akik a picikért dolgoznak minden nap. Ez motivál, ez hajt és ad erőt immár több mint egy évtizede.

Dr. Csoma Zsanett Renáta

Zsanett Renáta

Zsanett Renáta vagyok, három gyermek édesanyja. Második gyermekem 35. hétre, harmadik gyermekem 27. hétre született. Zsigmond közel 3 hónapig volt az Újszülött Intenzív Osztály lakója, de a harca az egészségért, az életért ezzel nem ért véget. Koraszülött gyermekem anyukájaként, majd a munkába visszatérve orvosként is megnyílt előttem egy új, addig ismeretlen világ: a pici, sokat küzdő, sokat szenvedő babák világa. A munkám a hivatásom és a szenvedélyem is egyben, gyermekbőrgyógyászként próbálok hozzájárulni ahhoz, hogy minél több kisbaba és kisgyermek, nagyobb gyermek meggyógyuljon és mosolyogjon. Nagy gondot fordítok munkám során az orvos, fogorvos-és gyógyszerészhallgatók képzésére, a gyermekbőrgyógyászat oktatására; klinikai kutatásaimban főleg az újszülöttek bőrgyógyászati betegségeit, ezek kialakulásában szerepet játszó tényezőket vizsgálom.

Dr. Kőrösi Barbara

Barbara

Második gyermekem, a kisfiam érkezett a vártnál korábban, elég viharos körülmények között. Az ezután következő nehéz időszakban a sorstársak támogatása nagyon sokat számított, és észrevétlenül hamar a segítő szerepben találtam magam is. A KORE szuper csapatát elsősorban a jogi ügyekben támogatom, de szívesen vagyok itt rendezvényszervező, raktáros, vagy bármi más is...mert hiszem, hogy mindennel, amit teszünk, könnyítjük egy kicsit az életét azoknak a szülőknek és babáiknak, akik ezután kerülnek ebbe a nehéz helyzetbe.

Farkas Eszter Katalin

Eszter Katalin

Az egyesület munkájában 2013 év őszétől kezdve veszek részt. Az egyesülethez azért csatlakoztam, mert az én kislányom is a vártnál korábban született. Sok hasznos információhoz jutottam a KORE által. Az egyesületi munkát pályázati tevékenységemmel segítem (pl.: pályázatírás, elszámolás).

Fekete-Körömi Eszter

Eszter

Kislányunk 2012 őszén a 27. gesztációs hetet betöltve 600 grammal látta meg a napvilágot. Első várandósságom volt, mely hirtelen, jóval idő előtt fejeződött be. Nem tudtuk, mire számíthatunk. Sosem tapasztalt aggódás, félelem lett urrá rajtunk. A koraszülött intenzív osztályon töltött 2,5 hónap alatt folyamatosan kerestük férjemmel a sorstársakat, hogy történeteik, tapasztalatuk által erőt és hitet kapjunk. A sok hullámvölgyben a családunkon kívül ez a sorstársi közösség is sokat segített. Én ezért lettem önkéntes, hogy visszaadjak másoknak is hitemből: "Csodák márpedig vannak" Kislányunk cserfes, vidám, teljesen egészséges gyermek.

Földvári Nagy Zsuzsi

Zsuzsi

Miért csinálom? Így dolgozom fel azt ami velem/ velünk történt. Identitásom részévé vált, hogy kora anya lettem, koraszülő. Közösségépítő vagyok, hiszek a sorstársi közösség erejében. Kislányom Janka kiskamasz, az ő életének már kevéssé része a koraszülöttsége. Vidám, jó humorú iskolás. Büszke vagyok arra, hogy a KORE egyik alapítója vagyok, és Magyarországon először került általam TEDx körbe a koraszülés témája.

Hargitainé Szabó Marianna

Marianna

Mariann vagyok, KORE önkéntes, a koraszulott.com szerkesztője, sorstársi segítő szülő. Két gyermekem van, a fiatalabbik az érintett, exkoraszülött, halmozottan fogyatékos kislány. Sára 2008-ban a 24. hét végén született 640 grammal. A szülés után III-IV fokú agyvérzést kapott, melynek következtében hydrocephalus alakult ki, fél éves korában shuntös lett, súlyos agykárosodást szenvedett, mozgás-, látás-és értelmi sérült. Jelenleg a Vakok Iskolájában részesül fejlesztő nevelésben. Bármilyen kérdéssel, problémával kereshettek bátran a hargitai.mariann@koraszulott.com e-mail címen.

Heffner-Sarkar Songita

Songita

3 gyerek, egy férj és egy kutya koordinálása mellett igyekszem a tőlem telhető legtöbbet tenni azért, hogy koraszülő édesanyaként a családbarát ellátás támogatásában és terjesztésében, a koraszülött babákat érintő információk elérhetővé tételében részt vegyek, és a sorstársi közösség erejével segítsek.

Dr. Homoki Hajnalka

Hajnalka

Nagyon fontosnak tartom, hogy úgy éljük az életünket, hogy másoknak is segítsünk, hogy vállaljunk társadalmi felelősséget, vállaljunk valami olyan önkéntes munkát, amivel előrébb viszünk egy fontos ügyet. Olyan ügyet, ami a szívünkhöz közel áll. Fontos magunk miatt, mert jó adni, és fontos azért is, hogy ebben nőjenek fel a gyerekeink, legyenek érzékenyek mások problémái iránt, legyenek nyitott szívűek, megértőek. A koraszülöttek ügye számomra ilyen ügy. Az pedig különösen jó érzés, hogy a KORE egyben egy szuper csapat is, ahol együtt, összefogva annyi mindent tudunk tenni a koraszülött babákat, gyermekeket nevelő családokért, az ilyen babákat ellátó kórházi osztályok családbarátabbá tételéért.

Kondor Ibolya

Ibolya

Ibolya vagyok, két gyerek édesanyja. Koraszülött ellátásban dolgozom ápolónőként. Kis koromtól fogva gyerekápolónő, és mióta Szombathelyen, tanuló koromban betettem a lábam a PIC-re ,koraszülöttekkel foglalkozó ápolónő szerettem volna lenni. 10 évet dolgoztam egy budapesti koraszülött osztályon mielőtt megszülettek a gyerekeim. Az otthon töltött idő alatt éreztem, hogy szeretném a koraszülőket támogatni, ezért egy koraanyuka ismerősöm javaslatára csatlakoztam a KORE csapatához. Célom a szülők és a szakemberek kölcsönös kommunikációjának segítése, a köztük lévő távolság csökkentése.

Kovács Adrienn

Adrienn

2015-ben váltam koraszülővé: egy 25. hétre született hős kisfiú édesanyjává. Nagyon sok megpróbáltatáson mentünk és megyünk keresztül, amiben számomra a kezdetetektől nagy segítséget jelentett a koraszülők fóruma. Ezt a támogatást szerettem volna viszonozni, amikor önkéntesként csatlakoztam a KORE-hoz. Hiszem, hogy a KORE önkénteseként segíteni tudok más, hasonló helyzetbe került szülőkön és jobbá tehetem a most ebbe a helyzetbe került édesanyák egészségügyi ellátását.

Kulcsár Judit

Judit

2 gyermek édesanyja vagyok, nagylányom, Letti 18 éves lesz, Milán fiam 11 múlt. Mindketten súlyos szívritmus-zavarral születtek, és mindehhez Milán koraszülötttként, 34 hétre jött a világra. Több egészségügyi és fejlődésbeli problémával küzdöttünk, ezért fontos volt számomra, hogy sorstársakra találjak. Így kerültem kapcsolatba az éppen alakuló KORE tagjaival és csatlakoztam az egyesülethez. Egészen kislánykorom óta segítő pályára készültem. Lelkesedésem és vágyam a későbbiekben is megmaradt, ennek köszönhetően diplomámat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szereztem meg (mai terminussal élve) tanulásban akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakon. Emellett néhány évvel ezelőtt elvégeztem a SOTE 2 éves mentálhigiénés képzését.

Mádai-Kovács Bernadett

Bernadett

Első gyermekem a 25. terhességi héten születet. Fogalmam sem volt arról, hogy az életveszélyen túl mi várhat ránk. Az interneten kutatva találtam ezt-azt, többek között egy szülői fórumot, ahol rengeteg segítő kéz nyúlt felém. Tapasztalataikkal, tanácsaikkal könnyebb volt átvészelni a kezdeti nehézségeket. Idővel egyesületet alapítottak, én pedig tudtam, hogy közéjük akarok tartozni. Segíteni azoknak, akik ezután lépnek rá a koraszülöttség gyakran rögös útjára.

Szabó-Schönecker Zsuzsi

Zsuzsi

Nagylányom Zsóka 2010-ben született Pécsett 480 grammal és 30 cm-el. Az ő érkezése rávilágított arra, milyen hiányosságok vannak a hazai ellátórendszerben, a szülőkhöz milyen kevés információ jut el a kezelésekkel, fejlesztésekkel és úgy általában a koraszülöttekkel kapcsolatban. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen gyógytornászként ismertem a lehetőségeket, így szinte mindig tudtam, hogyan tovább! Kisebbik lányom Dóri 2013-ban szintén extrém koraszülöttként 580 grammal jött a világra. Sajnos tőle 13 nap után el kellett búcsúznunk. Ezek után kapcsolódtam be a KORE munkájába. Jelenleg a Dévény Anna Alapítványnál tanulok DSGM szakgyógytornásznak. Az itt megszerzett tudásommal is szeretnék a KORE munkájába besegíteni, hiszen célom, hogy az utánunk következő sorstárs szülőknek könnyebb legyen eligazodni a kezelések fejlesztések útvesztőiben! Hiszem, hogy nincs az a rossz amiből ne születne valami jó. A mi dolgunk, hogy minden helyzetből és minden gyermekből kihozzuk a lehető legjobbat!

Törtei Renáta

Renáta

Spanyol-történelem szakos tanár vagyok és az első gyermekem születésénél kerültem kapcsolatba a koraszüléssel és a KORE-vel. Ezekben az időkben nyújtott hatalmas segítséget az egyesület és a honlapon talált történetek, a későbbiekben pedig a tapasztalatcsere csoport, ezért döntöttem úgy, hogy minél előbb csatlakozni szeretnék önkéntesként. Ez bizonyult életem egyik legjobb döntésének, mivel itt egy második családra tettem szert. A munka és a család melllett sokszor nehéz időt szakítani más dolgokra, de ebben a második családban öröm tevékenykedni, egy csapat részének lenni!Sokat köszönhetek a férjemnek, aki mindenben támogatott és mellettem állt, és a KORE-nak, hogy átlendített a nehézségeken!

Jóvér Éva

Éva

Kiss Gabriella

Gabriella

Gabriella vagyok, 28 hétre született hármasikreim kapcsán kerültem egy számunkra addig ismeretlen témához hirtelen nagyon közel: a koraszüléshez, a koraszülöttséghez. Negyedik lányunk 1,5 év múlva már „nagynak” született, 34 hétre. 2006-ban még tapasztalatlan szülő voltam, minden információ új volt, az interneten próbáltam a kérdéseimre választ találni. Akkoriban találtam meg egy index fórumot, ahol sorsközösségre, szülő társakra találtam. Nekem az akkoriban nagyon nagy segítség volt. Amikor ez a kis közösség egyesületté fejlődött, hamarosan csatlakoztam, azóta próbálok segíteni az egyes project-ekben.

Vancza Zsuzsanna

Zsuzsanna

Kislányom 2014 nyarán látta meg a napvilágot extrém koraszülöttként a 27. héten 650 grammal. Egyik pillanatról a másikra olyan helyzetben találtam magamat, amelyet nem tudtam irányítani. Ez mindaddig elképzelhetetlen volt a számomra. Olyan ismeretlen helyzettel kerültem szembe, ami lebénított. Ennek a bénultságnak a felismerése vezetett oda, hogy rátaláltam a KORE által létrehozott szülői támogató oldalakra, amelyek hatalmas segítséget nyújtanak azoknak az anyukáknak és apukáknak akik még az út elején állnak. Később csatlakoztam hozzájuk majd elvégeztem egy sorstárs segítői képzést is. Az én hitvallásomat a "nem vagy egyedül" mondat fejezi ki a leginkább, és a KORE, mint önkéntes szervezet is ezért jött létre. Mert olyan anyukák álltak az élére, akik nem csak magukon de másokon is segíteni akartak. Örömmel tölt el, hogy ennek a csapatnak végül én is tagja lehetek.

Kállai Kornélia

Kornélia

Kornélia vagyok, 3 gyerek anyukája, akik 18, 16 és 14 évesek. A középsőm 33. héten született. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a koraszülésnek csak a szele legyintett meg, de így is megtapasztaltam, milyen ott állni a világban egy pici babáért rettegve, keresve az utat, amit senki sem ismer, mutat. Korábbi ismeretség okán már az induláskor a KORE közelében voltam, de a tényleges kapcsolódás még egy darabig váratott magára. Majd miután megtanultam horgolni, már nem volt kérdés, hogy a koripok az én utam és kapcsolódási pontom.

Paku Andrea

Andrea

Fefe első terhességből született, tervezett baba volt. Egy idő után jöttek a problémát: magas vérnyomás, terhességi magas cukor, toxémia, nyitott méhszáj. Kórházi felvételre kerültünk, nyitott méhszáj miatt a be nem töltött 34. héten. A kórházban a vérnyomások még magasabb lett, nagyon feldagadtam, gyermek fejét érezni lehetett a vizsgálatoknál, de hazaengedtek minket. Ekkor még nem tudtam, hogy ez baj 🙁 Otthon elfolyt a magzatvíz, irány vissza a kórház. Az alap problémák és a gerincbetegségem miatt nem szülhettem volna természetes úton, de az orvosok azt mondták, hogy a gyermek jó állapotban van, fejlett, egészséges így meg tudom szülni. Sajnos nem ment. A vajúdásban elfáradtam, a 2 órás kitolási szak is nagyon hosszú volt. Fefe beszorult. Sajnos halva született, újraélesztették aminek súlyos oxigénhiányos állapot (agykárosodás) lett az eredménye. Születése óta epilepsziás. 6 hetes korában vihettük haza, majd 8 hetes kora óta megyünk fejlesztésekre. Nagyon feszes gyermek. Látása nem volt, most már normális helyzetben áll a szeme, de még sokszor felfelé mozog. Enni eszik kanállal, de csak a durvára tört dolgokat vagy pépeset. Mi mindennel megszenvedünk: fogak, idő, fáradság, tornák, mozgás. Aktívan nem mozog még sokat. Otthon csináljuk a tmst feladatokat napi 2x, masszázst és hrg-t. Talpmasszázs van még betervezve, és lovaglás. Refluxos és tejérzékeny.Sok problémánk van, de Ő a mindenünk és érte megteszünk bármit. Pár hónapja beszélget, mosolyog, használja a végtagjait, megért mindent úgyhogy azt hiszem alakulunk.Ha szeretnél beszélgetni, ezen az email címen (textilshop1@gmail.com) elérhetsz.

Élő Fruzsina

Fruzsina

Fruzsina vagyok, végzettségemet tekintve pszichológus, sorsomat tekintve koraszülő anya. Két kisfiam van egy 24 hétre született, shuntös, tracheakanülös, mozgásában és látásában sérült, Jancsi (2008. március), és egy időre született egészséges Miska (2010.október). Sok kórházban voltunk, sokáig, személyesen ismerjük a koraszülöttség szövődményeinek 98 %-át, sok fejlesztőmódszert kipróbáltunk, és csinálunk most is. Szeretném felajánlani minden tapasztalatomat, és lelki erőmet, amit ebben a 3 évbe szereztem azoknak, akiknek segíteni tudok ezzel! email: fejfeljancsi@gmail.com

siluett-k

Stella Márti

Két időre született fiú után a kislányunk, tulajdonképpen megmagyarázható ok nélkül a 28. hétre született, 1000 grammal. Sok-sok nehézséget legyőzve 3 hónap után hazamehettünk. Sajnos néhány nyomát viseli ennek a nehéz kezdetnek: a látása és enyhén a mozgása is sérült, és még mindig picike a kortársaihoz képest. De normál iskolába jár és jól tanul. Születése óta rengeteg tapasztalatot szereztünk, fejlesztésekkel, integrációval, beiskolázással, beilleszkedéssel és persze egy sor egyéb problémával. 12 éve járjuk az egészségügy különböző intézményeit, nagyon sok koraszülöttel és szüleivel találkoztam. Azt gondolom, sok mindenben tudok tanácsot adni, segíteni, mint a fórum „öreg”je. E-mail: lamarti3@freemail.hu

Koraszülöttekért Országos Egyesület -segítsük együtt a korán érkező babákat!
Fontos egyesületi adatok
Adószámunk: 18283114-1-06
Számlaszámunk: K&H 10402836-50526555-54691000