Kész voltam meghalni abban a szobában…
„Kész voltam meghalni abban a szobában. Azt az egyet tartottam szem előtt, hogy ez a gyermek túléljen” – egy koraszülött Kislány anyukájának sorai
„Kész voltam meghalni abban a szobában. Azt az egyet tartottam szem előtt, hogy ez a gyermek túléljen” – egy koraszülött Kislány anyukájának sorai
Mától hirdetjük meg a 4. ingyenes online szupervíziós folyamatot, amelyre ismét várjuk azokat az egészségügyi dolgozókat, akik szeretnének egy biztonságos, megtartó közegben beszélni kihívásaikról, dilemmáikról, sikereikről, és önmagukról is.
Köszönjük minden egyes kiállítónak, segítőnek és résztvevőnek, hogy részesei voltatok ennek az élménynek. A Ti jelenlétetek, támogatásotok és nyitottságotok tette igazán különlegessé a KOREXPO-t.
Fontos, hogy a szakmai és civil szervezetek, kórházak, döntéshozók közösen dolgozzanak azon, hogy a koraszülők ne maradjanak egyedül ebben az életet meghatározó, gyakran elhallgatott küzdelemben.
A KOREXPO-n hiteles, azonnali információkat kapsz Magyarország legnevesebb szakértőitől a koraszülött gondozásról, utógondozásról és fejlesztési lehetőségekről – teljesen ingyen!
A kasvirágfajokból és a dél-afrikai muskátliból készült gyógyszerek 12, illetve 6 éves kor alatt nem ajánlhatók a vonatkozó vizsgálatok hiányában. 6 éves kor alatti egészséges gyermekeknek az immunrendszer egészséges működése érdekében a vitaminhiány elkerülését biztosító kiegyensúlyozott étrend és D-vitaminpótlás ajánlható.
Kövess minket, mert jövő héttől indul a sorozat, és minden rész újabb kérdésekre ad választ!
A tájékoztató anyag a 2025 március 03. nap hatályos szabályozás figyelembevételével készült..
A pályázatunkkal szeretnénk megkönnyíteni az érintett gyermekek fejlesztő terápiáját
Támogasd a koraszülött babákért és családjaikért folytatott párbeszédet egy különleges előadás befogadásával!
A kötődés egy hosszú folyamat, amelyben nincs „tökéletes” út. A legfontosabb, hogy ott vagy a babádnak, és szereted őt – ez már önmagában a legnagyobb ajándék, amit adhatsz neki. ❤️
Egy komplikált szülés vagy koraszülés nemcsak az anyát, hanem az apát is mélyen érinti. Az apai trauma felismerése és feldolgozása elengedhetetlen a család érzelmi egyensúlyának helyreállításához. Az érzelmek kimondása nem a gyengeség jele – éppen ellenkezőleg, a valódi erő abban rejlik, ha merünk foglalkozni a saját lelki egészségünkkel.
A ti munkátok életeket ment – mi pedig szeretnénk segíteni abban, hogy ezt a hivatást hosszú távon is szívvel-lélekkel, de önmagatokat nem feláldozva gyakorolhassátok.
Az eseményen lehetőség van a KORE Textil gyűjtés által koraszülött osztályoknak szánt adományok leadására, illetve Támogatói Korip igénylésre is
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a KORE tanácskozási joggal részt vehetett ebben a munkában.
Ha a környezetedben te is tudsz olyan helyszínről, ami november 17-én lila színre vált, írd meg nekünk, hogy minél többen értesülhessenek róla!
Köszönjük, ha megosztod és hírét viszed!
Kedves készítők, hogy a kövecskéket vissza tudjuk követni, kérjük, írjátok rá, hogy: #korekavics.
Vegyél részt te is magánszemélyként vagy akár cégként a koraszülöttek világnapjához kapcsolódó kampányunkban.
Közeledik a november, amely számunkra egyet jelent a koraszülöttek világnapjával. Idén ismét a szívünknek legkedvesebb módon ünneplünk: szeretettel meghívunk az INGYENES VII. Családi Élménynapunkra.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel a KORE Kuckóban (Asia C. nyugati szárny, 1.em., udvar felőli folyosó vége).
Zselyke 5. születésnapjára megérkezett hozzám a valódi együttérzés önmagammal szemben és az életem végéig tartó gyászomhoz is abszolút jogom van, akkor is, ha a társadalom szereplői nem ismerik el ezt.
Időpont: 2024.03.09. 9.00 – 16.00 ( 1 órás ebédszünettel együtt) Helyszín: Budapest (szervezés alatt) Ára: 20 000 Ft (Amely tartalmazza a workshop díját, terembérleti díjat és az ebédet.) Az első, tavaszi, nagy sikerű workshop napunk után újra meghirdetjük ezt a lehetőséget! Hogyan tudunk jól segíteni, jól kapcsolódni, jól kérdezni, jól meghallgatni és azt nyújtani, ami … Olvass tovább
Nagyon köszönjük a lehetőséget a Magyar Orvosi Kamarának
Akiknek általában a leghálásabb a közösségünk ők a PIC-eken dolgozó ápolók, és orvosok hiszen ők akkor óvják a babáinkat, amikor mi nem lehetünk mellettünk.
Kiemelt partnerünk, a koraszülésben érintett családok támogatója a Lurdy
A KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület pályázatot hirdet a koraszülöttségben érintett családok számára, 16. életévét be nem töltött, koraszülött gyermekük fejlesztésére.
Ismerkedjetek meg a szakértőinkkel, első rész: FAZEKAS DOROTTYA
Támogasd egyesületünk munkáját és így a legkisebb óriásokat adód 1%-ával.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel a KORE Kuckóban (Asia C. nyugati szárny, 1.em., udvar felőli folyosó vége).
Hiszünk abban, hogy mi, a koraszülésben érintettek is gazdagíthatjuk a magyar kultúrát!
Miután óriási megtiszteltetéssel a TEVA Emberarcú Egészségügy különdíjával zártuk a 2022-es évet, máris megérkeztünk 2023-ba. Az új év elején született meg a gondolat, hogy a koraszülés egy másik és nagyon fontos arcát is megmutathassuk, ez pedig a sérült gyermeket nevelő családok világa. Mindig is nagyon fontosnak tartottuk, hogy a koraszülésről ne csak a tények szintjén … Olvass tovább
Számunkra ez nem csupán óriási elismerés, hanem csodálatos ajándék is az erőfeszítéseinkért!
Köszönjük a támogatásokat!
A Ziaja Magyarország egy nemes ügy mellett vállalt elkötelezettséget: 2023. november 17-26. között a ’Mutasd meg te is a lila oldalad’ promócióban résztvevő több, mint 100 terméküket kedvezményes áron kínálták vásárlóiknak. A lila körlogóval ellátott bőrápolási készítmények eladásából befolyt összeg 10%-val a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) munkáját támogatták.
Pont a napokban írtuk ki a közösségi médiába, hogy a KORE-nak sok eredménye van, de a legnagyobb talán az, hogy Magyarországon megszűnt tabunak és szégyennek lenni a koraszülés.
Mindenkinek hálával tartozunk, aki bármilyen formában csatlakozott a november 17-ei világnaphoz!
Köszönjük, hogy csatlakoztok hozzánk, és megosztásaitokkal támogatjátok ügyünk fontosságának terjesztését!
Örülünk, hogy az ajándékcsomagok jó helyre kerülnek, ahogy a babák és szüleik is, hiszen a János kórházban is egy nagyon elhivatott és energiával teli csapat segít!
Együtt dolgozunk azért, hogy Semmelweis Alapítvány Fejlődéstámogató Központja létrejöhessen.
Bízunk benne, hogy egyre több otthonban, intézményben kap teret a koraszülöttek világnapja…
November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján, újra A Padon, apa születik előadás Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban!
Időpont: 2023. november 18. szombat, 10.00 – 19.00 óra | Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, III. emelet (1024 Bp., Lövőház u. 1-5.)
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rájuk is gondoljunk, hiszen nem mindennapi hivatás, amit ők végeznek.
Éppen ezért online, kiscsoportos szupervíziós lehetőséget szeretnênk nekik, nektek biztosítani.
Hálásak vagyunk a bizalmatokért és támogatásotokért!
Legyünk újra együtt, legyünk büszkék az elért eredményekre, legyünk úttörők a jövő családközpontú ellátásában , de legfőképpen legyünk valódi közösségként erő a gyermekbetegségek elleni küzdelemben, valamint a gyermekek védelmezői az elkövetkezendő évtizedekben is!
Egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy amikor egy koraszülővé váló anyuka segítséget kér, mert elveszett ebben a villamcsapásszerű helyzetben és információkra van szüksége, ti a Pici füzetet javasoljátok.
2023. június 19-én a dél-koreai kormány Seongnam tartományi küldöttsége érkezett a KORE-hoz, akik a magyarországi koraszülött ellátással és a családok gyermekvállalásával kapcsolatos kórházi ellátásba nyertek bepillantást.
EASY kategóriában indulhatsz bármilyen más hivatás képviselőjeként, vagy akár civilként is nevezhetsz a versenyre.
Köszönjük minden pályázónak a részvételt, a nyerteseket a 36 órán belül értesítjük.
A te segítségeddel tovább dolgozhatunk A KORE-t csak érintett szülők alkotják. 1%= 18283114-1-06 Köszönjük, ha segítesz.
A rendezvény ingyenes, gyertek, töltsünk együtt egy vidám napot, beszélgessünk, játsszunk, szeretnénk, ha élményeket és sok hasznos információt vinnétek haza!
A pályázatunkkal szeretnénk megkönnyíteni az érintett gyermekek fejlesztő terápiáját, azzal, hogy gyermekenként 200.000 Ft anyagi támogatást nyújtunk a család által kiválasztott és megnevezett fejlesztőprogramra
Tizenkét éve segítjük a koraszülésben érintett családokat a lehető legtöbb módon. Mi magunk is álltunk az inkubátorok mellett, így motivációnk a szívünkben született, hiszen ez a mi történetünk is.
A hazai magánegészségügyi szolgáltatók közül elsőként kapta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott működési engedélyt és nyitotta meg a koraszülött intenzív ellátási centrumát a TritonLife Róbert Magánkórház.
2023. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ, 19:00 – Gyulai Várszínház, Kamaraterem – Belépőjegy: 3900 Ft
Olyan sérült/halmozottan sérült gyermekeket nevelő családokat keresünk, akik megosztanák velünk a történetüket.
Hálásan köszönjük nektek, és tisztelettel köszönjük a TEVA Magyarországon elismerését.
Hetven perc játék, könnyek, nevetés, elengedés, feszültség, megkönnyebbülés, szeretet, összetartozás, hullámvasútja hömpölygött át a termen.
Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik idő előtt jöttek a világra.
…együttműködésünk mindkét céggel évekre nyúlik vissza, hálásak vagyunk…
Kiemelt támogatóink- Pomáz város Önkormányzata és Pomàz Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai
#kore #egyuttdobban #lila10 #legyenlila #koraszulottekvilagnapja
A mű olyan témát dolgoz fel, amelynek ma minden tizedik család részesévé válik Magyarországon, minden évben újabb nyolcezer kisbaba születik idő előtt. Szeretnénk láttatni, mi minden rejtőzik a nyolcezres számadat mögött. A babán kívül ugyanis a koraszülésnek sok érintettje van: anyák, apák, testvérek, nagyszülők, rokonok, barátok. Ez egy olyan életesemény, amely nem csak körülöttünk, hanem bennünk is zajlik. Meghatározó, és nyomot hagy…
Köszönjük Ferencz Gabriellának a beszélgetést Földvári Nagy Zsuzsanna ( KORE elnöke) és Tollár Mónika (rendező) társaságában.
Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik idő előtt jöttek a világra. A padon – apa születik című képzeletszínházi előadás az ő élményeiket, vívódásaikat mutatja be, találkozásukat ezzel a váratlan, küzdelmes helyzettel. A darab egyik különlegessége, hogy Zsolt, Bence és László hús-vér apukák, történeteik – ezzel … Olvass tovább
Hálásak vagyunk a bizalmatokért, ígérjük, adóforintjaitokat jó célra fordítjuk!
Nagyon büszkék vagyunk erre a különleges tárlatra, és örömmel osztjuk meg most veletek a hírt, hogy mostantól online is elérhetők
Egy újabb nagy álmunk kis szeletét láthatjátok most az nlc.hu-n: az apák szemén keresztül bemutatni, mit is jelent, ha egy baba idő előtt érkezik.
A Koripokra Damásdi Anna, a Koraszülöttek Országos Egyesülete (KORE) alelnöke, a PICTextil program megálmodója és vezetője egy dán honlapon bukkant rá 2006-ban, így kerültek Magyarországra a bájos kis figurák.
Projektünk innovatív, hiszen ebben a témában érintett szülői podcast sorozat még ez idáig nem készült. A podcastokat bárki számára ingyenesen elérhetővé tettük.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés ingyenes, és kérjük a hatályos járványügyi szabályok betartását.
Az újonnan szerveződő műhelyeink létrejöttéhez. Adód 1%-val a PIC-ekre jutattott eszköz és felújítási törekvéseinket is segíted.
Adószámunk:18283114-1-06, KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület
22-ben is hasonló lendülettel folytatjuk, hiszen a lilaszív mindig #egyuttdobban
#legyenlila #kore #koraszulottekvilagnapja #worldprematurityday #egyuttdobban
Eljött a nap, amire hónapok óta készülünk, megnyitja kapuit a PICi kiállítás a Várkert Bazárban A tárlatot november 30-ig megnézhetitek, gyertek!
2021. november 3. és november 30. között várunk titeket a Várkert Bazárban, ezen a különleges „utazáson”.