fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

„Röhögtem egy sort, aztán megint bőgtem, mint az állat” – színházi előadás az apai traumákról

Három férfi, akik várták gyermekük érkezését, ám mindannyiuk élete 180 fokos fordulatot vett, miután a picik idő előtt jöttek a világra. A padon – apa születik című képzeletszínházi előadás az ő élményeiket, vívódásaikat mutatja be, találkozásukat ezzel a váratlan, küzdelmes helyzettel. A darab egyik különlegessége, hogy Zsolt, Bence és László hús-vér apukák, történeteik – ezzel együtt minden érzés, szó és gondolat, ami megjelenik a színpadon – valós. A három szülőt Bozsó Péter, Inotay Ákos és Zámbori Soma, a „főorvos urat” pedig Barbinek Péter alakítja. Az egyfelvonásos darabot Tollár Mónika rendezte, az előadáson Szebelédi Zsolt „Szergya” zenél.

A színdarab a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) szárnyai alatt született. A civil szervezet egyik legfontosabb célkitűzése ezzel a projekttel is az össztársadalmi érzékenyítés egy olyan témában, amely még mindig nem kapja meg a kellő fókuszt: ez pedig a szülői trauma. „A mű olyan témát dolgoz fel, amelynek ma minden tizedik család részesévé válik Magyarországon, minden évben újabb nyolcezer kisbaba születik idő előtt. Szeretnénk láttatni, mi minden rejtőzik a nyolcezres számadat mögött. A babán kívül ugyanis a koraszülésnek sok érintettje van: anyák, apák, testvérek, nagyszülők, rokonok, barátok. Ez egy olyan életesemény, amely nem csak körülöttünk, hanem bennünk is zajlik. Meghatározó, és nyomot hagy” – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke.

Ez az alkotás azért is rendhagyó, mert az szülés körüli eseményeket a édesapák szemszögéből ismerhetjük meg, erősítve ezzel, hogy nem statisztái, hanem kulcsszereplői ezeknek a történeteknek. A színdarabot november 19-én mutatják be a Várkert Bazárban. Tollár Mónika, rendező a készülő előadással kapcsolatban elmondta: Amikor legelőször olvastam az eredeti interjúkat, mélységesen megilletődtem és megihletődtem az apák vallomásaitól. Bevallom, nekem sem ismeretlen az az élethelyzet, amikor akaratomon kívül egy olyan rendszer részévé válok, ami átírja az életritmusomat. Végiggondoltam, vajon milyen érzés lehet olyan helyzetbe kerülni, amit elképzelni sem tudunk előre, és utólag is képtelenség minden részletét elmesélni. Próbáltam ráérezni, vajon mikor érthetjük meg mindazt, ami tulajdonképpen felfoghatatlan. Számomra László, Bence és Zsolt valójában olyan érzelmi hullámvasútutasok, akik a kétségbeesés és a hála ismeretlenül kanyargós pályáján rodeóznak.

Az „apadarabot” a KORE részben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatán elnyert forrásból, részben pedig saját költségen valósítja meg egy átfogó projekt második jelentős lépcsőfokaként: tavaly ősszel PICi kiállítás – óriás hősök címmel született fotótárlat, amely akkor a koraszülésben érintett anyák történeteibe engedett mélyebb betekintést.

Jegyvásárlás: https://tixa.hu/A_PADON_apa_szuletik_2022_11_19

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

KORE Családi Élménynap 2024

Közeledik a november, amely számunkra egyet jelent a koraszülöttek világnapjával. Idén ismét a szívünknek legkedvesebb módon ünneplünk: szeretettel meghívunk az INGYENES VII. Családi Élménynapunkra.