fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Megújult a PICi füzet

pici-fuzet.jpg

„Hamarabb született meg a gyermekem, túl korán kellett elválnunk egymástól. Nem így kellett volna lennie! Hiszen semmit nem tettem, amivel veszélyeztettem volna a terhességem, akkor MIÉRT PONT ÉN??? MIÉRT AZ ÉN BABÁM???” Ismerős gondolatok?

A koraszülés traumájáról tanulhatnak a felsőoktatásban

A koraszülés traumájáról tanulhatnak a felsőoktatásban

A résztvevő hallgatók megkapják az érintett családoknak készült – de a jövő szakemberei számára is hasznos információkat tartalmazó – PICi füzet nyomtatott vagy digitális változatát. Az elmúlt hónapokban megújult kiadvány továbbra is minden olyan fontos információt, kérdést és választ tartalmaz, amely a koraszülött babákkal kapcsolatban felmerülhet a kórházi ellátástól kezdődően az elérhető családtámogatási lehetőségeken át a babák otthoni gondozásáig.

Több mint hatmillió forintot kap a KORE – „Megcélozzuk a csillagos eget”

budapest-SE-I-NIC-atadas-naturaqua-pic-1

Felemelő és megtisztelő, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) méltónak találta az egyesületünket arra, hogy támogassa a munkánkat. Több mint hatmillió forintot kapunk, ez hatalmas összeg, amelynek köszönhetően merhetünk igazán nagyot álmodni. Mondhatjuk azt is, hogy megcélozzunk a csillagos eget – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesületének elnöke. Nagyon lelkesek vagyunk, már tudjuk, … Olvass tovább Több mint hatmillió forintot kap a KORE – „Megcélozzuk a csillagos eget”

Vidd a hírünket!

Vidd a hírünket KORE kampány

Bár egyre többekhez jut el a koraszülésről, koraszülöttek gondozásáról információ és egyre kevesebb sztereotípiával találkozunk, mégis úgy látjuk, még mindig vannak olyan szülők, akik nem tudják kihez is fordulhatnak. Ezért indítottuk a Vidd-a-hírünket kampányunkat, Az itt található képet töltsd le, és osszd meg a közösségi médiákban, ezzel segítve munkánkat. Ha van energiád kinyomtatni és kitenni … Olvass tovább Vidd a hírünket!

Benyomások a korai konduktív nevelésről

Benyomások a korai konduktív nevelésről

Semmelweis Egyetem, Pető András Kar- Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény Benyomások a korai konduktív nevelésről Kiszállunk a liftből, köszöntjük a múlt héten látott kis Barátokat, Anyukákat, Apukákat. „Jó hetetek volt? Átfordult a hátára? Feltérdelt egyedül? De ügyes!” Nyílik az ajtó, mindenki mosolyog. A terem tele eszközökkel. Beözönlünk, elfoglaljuk a megbeszélt helyünket. Az egész másfél órás … Olvass tovább Benyomások a korai konduktív nevelésről

Ma van az önkéntesség világnapja! Tegyél valami jót 💜🐙💜

Ma van az önkéntesség világnapja! Tegyél valami jót

Eszter: Én az eddigi önkéntes munkám során mindig arra gondoltam, hogy ha csak egy sorstársnak is könnyebbé teszem azt a nagyon nehéz időszakot egy információval, biztatással, amit átél, akkor már 1 családnak könnyebb a megértés-elfogadás, mint nekünk volt…az önkéntesség nagyon hiteles és személyes dolog: A segítség nem a bérezés vagy a munkaidő kitöltése miatt történik, … Olvass tovább Ma van az önkéntesség világnapja! Tegyél valami jót 💜🐙💜

Színezzük lilára az országot 2019-ben is!

Koraszülöttekért Országos Egyesület -segítsük együtt a korán érkező babákat!

Hamarosan itt a Koraszülöttek Világnapja! 💜 A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdetjük a „Színezzük lilára az országot” akciót, újra várjuk a települési önkormányzatok, munkahelyi közösségek, bölcsik, ovik, iskolák, szakmai és civil szervezetek csatlakozását. Az elkészített fotókat november 17-én, a Világnapon várjuk.

Válogatott labdarúgó milliókat adományozott!

Válogatott labdarúgó milliókat adományozott!

Gulácsi Péter, magyar válogatott labdarúgó, jelenleg a német RB Leipzig kapusa 3 millió Ft-ot ajánlott fel a KORE, azaz a Koraszülöttekért Országos Egyesület javára. A sportoló szeretné, ha Magyarországon is elterjedne az, ami Nyugat – Európában már természetes, hogy ismert emberek társadalmi felelősségvállalás keretében olyan ügyek mellé állnak – és támogatják azokat adományokkal -, mint például … Olvass tovább Válogatott labdarúgó milliókat adományozott!

A koraszülött gyermekek édesapái

A koraszülött gyermekek édesapái

Szülővé válni örömteli és ugyanakkor stresszel járó élethelyzet. De mi történik azokkal, akik nem élhetik meg a megálmodott szülést illetve a család gyarapodását? És mi történik ilyenkor az apákkal? Legjobb esetben is csak kevés kutatás született a koraszülő édesapákról. Ennek a rövid esszének a célja, hogy rávilágítson arra, mit mutatnak az ezzel kapcsolatos kutatások. Koraszülött … Olvass tovább A koraszülött gyermekek édesapái

„Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

“Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

                 SEGÍTSÜNK EGYÜTT A LEGKISEBBEKEN!                Ahogy a világban mindenhol, sajnálatos módon Magyarországon is rendkívül sok a koraszülés. Hiába próbál az orvostudomány is mindent megtenni a koraszülést kiváltó okok felderítésére, illetve megszüntetésére, sajnos ez még a mai napig nem megoldott feladat. A … Olvass tovább „Segítsünk a legkisebbeken” – Az ASTI a koraszülöttekért

Színezzük lilára – 2018. november 17.

Színezzük lilára – 2018. november 17.

2018. november 17-én az alábbi épületeket, szobrokat világítják lilára a Koraszülöttek Világnapja tiszteletére:    Biatorbágy Tópark Lakópark Budapest BME „Q” Épület Budapest Corvinus Egyetem „C” épület Budapest Duna Aréna Budapest Művészetek Palotája Debrecen Nagyerdei Víztorony Győr Jedlik Ányos Híd Hatvan Városháza Kistelek Szent István Templom Miskolc Avasi Kilátó Ózd Polgármesteri Hivatal Pécs TV torony Soltvadkert … Olvass tovább Színezzük lilára – 2018. november 17.

Színezzük lilára az országot 2018. november 17-én is!

Koraszülöttekért Országos Egyesület -segítsük együtt a korán érkező babákat!

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdetjük a „Színezzük lilára az országot” akciónkat. A figyelemfelkeltő megmozduláshoz bárki csatlakozhat, függetlenül attól, hogy koraszülöttként jött-e a világra, vagy sem. Szeretettel várjuk a lilába öltözött bölcsis-óvodás-iskolás és munkahelyi közösségek, lilára dekorált, kivilágított intézmények, települések fényképeit 2018. november 17-én a hargitai.mariann@koraszulott.com e-mail címre.

1 Pampers csomag = DUPLA adomány a koraszülött babáknak!

1 Pampers csomag = DUPLA adomány a koraszülött babáknak!

1 Pampers csomag = DUPLA adomány a koraszülött babáknak! Vásároljatok Pampers pelenkát a Rossmann üzletekben vagy a Rossmann Online Drogériában 2018. április 3. és június 30. között, és a Pampers a vásárlás értékének 1%-ával, a Rossmann pedig ugyanolyan értékű termékadománnyal támogatja a Koraszülöttekért Országos Egyesületet (KORE)! Részletek: www.pampers.hu

Kenguruzást segítő bútorok és automata ajtó a Bókay PIC-en

kenguruzast-segito-butorok-es-automata-ajto-a-bokay-pic-en_425_1

PICi babája közelében és kényelemben lehet minden koraszülő a Bókay kórházban Idő előtt született gyermekek és koracsaládjaik kényelmét szolgálják a Bókay Klinikának adományozott, családbarát eszközök Számít a gyógyulásban az is, hogy ki, de még az is, mi és hogyan vesz körül minket. A legkisebb, koraszülöttként világra jött babák esetében pedig hatványozottan fontos, hogy szüleik közelségében, … Olvass tovább Kenguruzást segítő bútorok és automata ajtó a Bókay PIC-en

A KORE javára adományoztak a Bakker Angyalok!

a-kore-javara-adomanyoztak-a-bakker-angyalok_424_1

A Leitner Olgi által alapított Bakker Angyalok és a Bakker Lefogyok csoportok tagjai idén november 15 – december 21-ig a Koraszülöttekért Országos Egyesület javára gyűjtöttek. Az összegyűlt 2.115.000,- forintot a KORE nevében egyesületünk elnöke, Földvári Nagy Zsuzsi, és kislánya Janka vették át Olgitól december 26-án, Orosházán. Az adományt a koraszülött intenzív osztályok részére textil-, illetve … Olvass tovább A KORE javára adományoztak a Bakker Angyalok!

Nagy teljesítményű mellszívó, mobil EKG átadás a Honvéd Kórház PIC-en!

Jobban integrálhatók a szülők a babák ellátásába már a koraszülött osztályon is a Honvédkórházban átadott új, családbarát eszközöknek köszönhetően A koraszülött babák gyógyulását segíti, és a családnak is fontos minden együtt töltött perc. A nagyon apró és esetleg még fejletlen babáknak is állandó törődésre, szüleik folyamatos jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy gyarapodni, gyógyulni tudjanak. Emiatt … Olvass tovább Nagy teljesítményű mellszívó, mobil EKG átadás a Honvéd Kórház PIC-en!

Nagy lépés a PICiknek

Eddig álltunk az AJTÓ előtt, kezünkben az anyatejjel, szívünkben aggodalmakkal és reménykedéssel teli.  November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján viszont kinyílt egy ajtó azon édesanyák számára, akik most válnak  koraszülővé. Ebben a váratlan és traumatikus élethelyzetben lehetőséget kapnak a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán koraszülött babáknak életet adó anyák arra, hogy nyugodt körülmények között, … Olvass tovább Nagy lépés a PICiknek

Jótékonysági akciót indít a BakkerAngyalok csoport a KORE javára!

Örömmel adjuk hírül, hogy a „Bakker, anya lettem!” Facebook oldal jótékonysági csoportja, a BakkerAngyalok idén a Koraszülöttekért Országos Egyesületet választotta jótékonysági gyűjtése kedvezményezettjének. A csoporthoz a következő elérhetőségen csatlakozhatnak a segíteni kívánók: https://www.facebook.com/groups/1181326795238916/. A gyűjtés 2017. december 21-ig tart. A gyűjtés során összegyűlt adományt koraszülött intenzív osztályok támogatására, textil-, és / vagy eszközvásárlásra fordítjuk.

A Koraszülöttek Világnapján lilába borul az ország!

2009-ben három koraszülöttekkel foglalkozó szervezet, az EFCNI, a LittleBigSouls és a March of Dimes közös találkozóján az EFCNI kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy a Koraszülöttek Világnapját világszerte november 17-én ünnepeljék meg, ezzel tisztelegve a koraszülésben érintett családok, és a koraszülött ellátásban részt vevő szakemberek erőfeszítései előtt, egyben felhívják a figyelmet a koraszülések magas arányára. A világnap … Olvass tovább A Koraszülöttek Világnapján lilába borul az ország!

Idén is – Színezzük lilára az országot!

A KORE az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a „Színezzük lilára az országot!” akciót, melyhez bárki csatlakozhat. November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján  szeretettel várjuk a lilába öltözött gyerekek és felnőttek, lilára dekorált munkahelyek, osztályok, lilára világított épületek fotóit.

KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA 2017.

Kedves Koragyerekek, Anyukák, Apukák, Nagymamák és Nagypapák! Közeledik a november, mely számunkra egyet jelent a Koraszülöttek Világnapja megünneplésével. Szeretettel meghívunk ez alkalomból III. Családi Élménynapunkra.  Időpont: 2017. november 18. szombat, 10.00 – 19.00 óra Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, III. emelet 1024 Bp., Lövőház u. 1-5.)   Programok:  – sok-sok játék, vidámság, jó társaság … Olvass tovább KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA 2017.

Köszönetnyilvánítás – adó 1%

Kedves Támogatóink!    örömmel jelentjük, hogy a Koraszülöttekért Országos Egyesület a 2016. évi személyi jövedelemadó 1% felajánlásokból 3.825.215,- forintot kapott.   1077 személy jóvoltából ez az összeg lehetővé teszi, hogy a jövőben is folytassuk a koraszülött gyermeket nevelő családok érdekében végzett önkéntes munkánkat.  Ezúton köszönjük támogatásotokat, és kérjük, hogy a továbbiakban is gondoljatok a KORE-ra. 🙂

Baba-mama szoba a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

Barátságosabb szoba a PICi babáknak és mamáknak Dél-Pesten is Több meghitt pillanatot tölthetnek együtt a PICi babák és mamák a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Neonatológiai Intenzív Centrumában, a felújított családi szobában Nem mindegy, hol, milyen körülmények között gyógyulunk. A koraszülött babáknak is, de legfőképp családjuknak sokat számít, milyen környezetben lehetnek együtt azokban a … Olvass tovább Baba-mama szoba a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

Új inkubátorok a kecskeméti PIC baba-mama szobájában

Testmelegben odakint is – már egészen PICi babák is édesanyjuk mellett lehetnek a kecskeméti koraszülött-intenzív részlegen Több meghitt pillanatot tölthetnek együtt a PICi babák és mamák a Bács-Kiskun Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centrumában átadott új, nyitott, de fűthető inkubátorok segítségével Kényelmet, puhaságot és stabil melegséget jelent a kisbabák számára az a melegítőrendszer, amelyet most adtak … Olvass tovább Új inkubátorok a kecskeméti PIC baba-mama szobájában

Monitor-átadás a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC-en

Monitor-átadás a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatológiai Intenzív Centrumban „Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt látni, ahogy újszülött ikreim első »kinti« találkozásukkor összeölelkeznek” Több meghitt pillanatot tölthetnek együtt a PICi babák és mamák a Semmelweis Egyetem átadott új betegőrző monitorok segítségével Állandó orvosi, ápolói ellátás és folyamatos központi monitorozás mellett, mégis családias … Olvass tovább Monitor-átadás a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC-en

KOREXPO 2017

„A TE TÖRTÉNETED, A MI TÖRTÉNETÜNK” 2017. május 13-án ismét megszervezzük a  KOREXPO-t, a KORE szakmai rendezvényét. Az eseményen a koraszülésben érintett családok és a koraszülött gyermekek ellátásával, fejlesztésével foglalkozó szakemberek kerekasztal beszélgetések keretében együtt keresnek megoldásokat az őket érintő kihívásokra, problémákra. Szakmai partnerünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az esemény fővédnőke Czeizel Barbara miniszteri … Olvass tovább KOREXPO 2017

BESZÉLJÜNK ÚJRA A KORIPOKRÓL!

Kedves segíteni szándékozók!   Nagyon nagy az érdeklődés folyamatosan a Koripok iránt. Mivel sokan kerestek meg minket privát üzenetben is, így jobbnak látjuk ismét leírni, hogy mi a menete az önkénteseinkhez való csatlakozásnak. Kedves segíteni szándékozók!   Nagyon nagy az érdeklődés folyamatosan a Koripok iránt. Mivel sokan kerestek meg minket privát üzenetben is, így jobbnak … Olvass tovább BESZÉLJÜNK ÚJRA A KORIPOKRÓL!

Színezzük lilára az országot!

A Koraszülöttekért Országos Egyesület felhívása a Koraszülöttek Világnapja alkalmából. Tartsatok velünk idén is!  SZÍNEZZÜK LILÁRA AZ ORSZÁGOT! A Koraszülöttekért Országos Egyesület felhívása a Koraszülöttek Világnapja alkalmából. Tartsatok velünk idén is!  SZÍNEZZÜK LILÁRA AZ ORSZÁGOT!  

KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA 2016.

Kedves Koragyerekek, Anyukák, Apukák, Nagymamák és Nagypapák! Közeledik a november, mely számunkra immár 5 éve egyet jelent a Koraszülöttek Világnapja megünneplésével. Szeretettel meghívunk ez alkalomból Családi Élménynapunkra. Időpont: 2016. november 12.  10.00 – 19.00 óra Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, II. emelet (1024 Bp., Lövőház u. 1-5.) Programok: Kedves Koragyerekek, Anyukák, Apukák, Nagymamák és … Olvass tovább KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA 2016.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Örömmel jelentjük, hogy a KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület a 2015. évi személyi jövedelemadó 1% felajánlásokból 2.208.408,- forintot kapott. Kedves Támogatóink, örömmel jelentjük, hogy a KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület a 2015. évi személyi jövedelemadó 1% felajánlásokból 2.208.408,- forintot kapott. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy folytassuk a koraszülött gyermeket nevelő családok érdekében végzett munkánkat. Ezúton köszönjük … Olvass tovább KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

NaturAqua a koraszülöttekért

Koraszülött csecsemők ápolását és szüleik nyugalmát támogatja a NaturAqua A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülés jelenségére, és támogassa a koraszülöttek ellátását  Magyarországon az idő előtt világra jött újszülöttek száma jelentősen meghaladja az uniós átlagot, így itthon sokkal több koraszülött baba – és persze aggódó szüleik – számára létfontosságú, hogy otthonosabb környezetben telhessenek … Olvass tovább NaturAqua a koraszülöttekért

Névváltozás

Tájékoztatásul közöljük, hogy a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület Koraszülöttekért Országos Egyesület KORE néven folytatja tevékenységét, változatlan formában.

Kutatás

Tisztelt Szülő! Kérjük, olvassa el ezt a tájékoztatót, amelyben röviden leírjuk a vizsgálatot, melyhez részvételét szeretnénk kérni. A SE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar együttműködésében zajló kutatásba szeretnénk gyermekét és Önt bevonni. Előzetes vizsgálataink eredményei arra vezettek minket, hogy a koraszülött gyermekek és fiatalok neurokognitív problémáinak feltárásáról … Olvass tovább Kutatás

KOREXPO 2016

Nagy örömmel jelentjük be az idei év első nagy KORE rendezvényét, a KOREXPO 2016-ot. Részletek az esemény FB profiljánál és a http://korexpo.hu/ oldalon. A KORE az idei évben a Kenguru Módszer Világnapja alkalmából 2016. május 14-én, szombaton, a Lurdy Konferencia-, és Rendezvényközpontban rendezi meg „KOREXPO 2016” elnevezésű eseményét. Tapasztalataink szerint a koraszülés olyan traumatikus élethelyzet, … Olvass tovább KOREXPO 2016

NYITOTT INKUBÁTORT KAP A SOTE II. PIC!

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) 2016. február 24-én 1.152.645,- forintot adott át a SOTE II. Női Klinika Koraszülött Intenzív Osztálya vezető főorvosának, dr. Kocsis Istvánnak. Az összeget a KORE egy fővárosi futógála keretében indított kampányával, futónagykövetek segítségével gyűjtötte össze. Ezúton is szívből köszönjük futónagyköveteink munkáját és az adományozók nagylelkű hozzájárulását, nélkületek ez nem valósulhatott volna … Olvass tovább NYITOTT INKUBÁTORT KAP A SOTE II. PIC!

Ünnepi Üdvözlet

Fésüs Éva: Álmodik a fenyőfácska Álmodik a fenyőfácska odakinn az erdőn. Ragyogó lesz a ruhája, ha az ünnep eljön. Csillag röppen a hegyére, gyertya lángja lobban, dallal várják és örömmel boldog otthonokban. Legszebb álma mégis az, hogy mindenki szívébe költözzék be szent karácsony ünnepén a béke.

Önkéntesség világnapja

Büszkék vagyunk, hogy 8. éve dolgozunk önkéntesként a sorstársainkért. „Így is, úgy is szükséged van célokra, szóval miért ne lehetne valami nagy célod?” Az önkéntesség világnapján a KORE néhány tagja mondja el, miért csatlakozott az egyesülethez és miért érzi fontosnak, hogy önkéntes munkát végezzen. Fogadjátok rövid történeteinket szeretettel. Orsi: Kezdetben: mert volt sok időm és … Olvass tovább Önkéntesség világnapja

Koraszülöttek Világnapja az óriáskeréken

2015. november 17-én, a Koraszülöttek Világnapja alkalmából – nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva – lila kivilágítást kap ,,Budapest szeme”, az Erzsébet téri, 65 méter magas Sziget Eye óriáskerék. Ezzel hívják fel a figyelmet a koraszülés problémakörére. A Koraszülöttek Világnapja azokról a családokról szól, akiknek szembesülniük kellett a koraszülés nehézségeivel és következményeivel. „Fontosnak tartjuk, hogy a koraszülés jelensége … Olvass tovább Koraszülöttek Világnapja az óriáskeréken

Koraszülöttek vilagnapja 2015

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület 2015. november 20-án, pénteken délután a KölyökPark Játszóházban rendezi meg az immár hagyománnyá vált "Koraszülöttek Világnapja" eseményét.   A rendezvényre előregisztráció szükséges. A regisztráció lezárult!          

Törékeny ERŐ Fotópályázat

"Törékeny erő" címmel, a hatodik fotópályázatát hirdeti meg a Gézengúz Alapítvány, ezúttal együttműködésben a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesülettel (KORE)   A pályázat elsődleges célja a koraszülöttek és az eltérően fejlődő kisgyermekek élethelyzetében a teremtő életerő bemutatása a pályaműveken keresztül. Társadalmi vonatkozásában is szinte minden családot érintő kérdésben igen fontos a kételyekkel, előítéletekkel teli elképzelések formálása. Szeretnénk … Olvass tovább Törékeny ERŐ Fotópályázat

1%

Kedves Támogatóink, örömmel jelentjük, hogy a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület a 2014. évi személyi jövedelemadó 1% felajánlásokból 2.541.084,- forintot kapott. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy folytassuk a koraszülött gyermeket nevelő családok érdekében végzett önkéntes munkánkat. Ezúton köszönjük támogatásotokat, és kérjük, hogy a jövőben is gondoljatok a KORE-ra. 🙂 Üdvözlettel, Földvári Nagy Zsuzsi KORE elnök

Közlemény

Nyílt levél a Magyar Úszószövetséghez A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület tiltakozását fejezi ki a Magyar Úszószövetség 2015. augusztus 12-én megjelent közleménye ellen. Az Úszószövetség a 2017-es „Vizes VB” kabalájának lecserélésével kapcsolatban a következőt tette közzé FB oldalán: „BOL-DOG KIMÚLT. KORASZÜLÖTT VOLT.” A KORE nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a koraszülés ma Magyarországon népbetegségnek tekinthető, nagyjából … Olvass tovább Közlemény

Újra futás a KORE-ért.

A nevem Bocskay Árpád. 43 éves, két gyermekes ultrafutó apuka vagyok. Néha azt gondolom, hogy két gyermek mellett már mindenki ultrafutó. Ezt Katinak – a feleségemnek – üzenem. J Az okofutas.hu által szervezett UltraKék Trail versenykiírásában találkoztam azzal a lehetőséggel, hogy a résztvevők – amellett, hogy hódolhatnak a futás iránti szenvedélyüknek –, még segíthetnek is. … Olvass tovább Újra futás a KORE-ért.

Jól írsz?

Jól írsz? Szeretnéd, ha megjelenne történeted a koraszulott.com-on? Folytatásos „teleregényt” készítünk egy éves időtartamban. Várjuk olyan édesanyák, édesapák jelentkezését, akik időről időre hírt adnának magukról. Mi történik velük, milyen örömökkel, nehézségekkel szembesülnek napjaik során. Bemutatkozó levelüket/ pályázatukat az fnzsuzsi@koraszulott.com email címre kérjük szépen. 🙂 ( FONTOS! Egy éves időtartamról van szó, tehát csak olyanok jelentkezését … Olvass tovább Jól írsz?

Kora „szülők” Napja

Május 3. A KORA"SZÜLŐK" napja! Ez a nap korababák szüleinek kitartását, bátorságát hivatott hírül vinni szerte a világban. Hiszen egy korán érkezett gyermek útját végig kísérni, aggódva, tele fájdalommal még így évekkel később visszagondolva is nehéz! Köszönöm férjemnek, hogy minden nap mellettünk állt, erőt adott a következő napokhoz, mikor a legnehezebb percekben is erős bástyaként … Olvass tovább Kora „szülők” Napja

Anya Apa fogd a kezem!

Képzeljétek! Életemben először indulok futóversenyen! Nem is értem miért nem kezdtem el előbb? Két fantasztikus ember fogja majd a kezemet közben és fut velem. Az Édesanyám és az Édesapám. Mióta az eszemet tudom sportolok! Koraszülöttként jöttem a világra, nagyon pici voltam, összesen 890 gramm. Egy « dobozban » küzdöttem az életemért. Nehéz volt, mert a … Olvass tovább Anya Apa fogd a kezem!

Futás a korababákért!

Én is azt gondoltam, velem ez nem történhet meg! Aztán 25. hétre villámsebességgel Pécsett megszületett Zsóka lányom 480 grammal. És bár az én gyermekem, mégis mások ápolták, gondozták helyettem. A napnak csak kicsi töredékét tölthettem vele, hivatalosan csak 4×10 percet. Az első ölelésre 87 napot kellett várnom, az édesapja 89 nap után vehette a karjaiba. … Olvass tovább Futás a korababákért!

EFCNI konferencia

Az EFCNI múlt hétvégén, 2015.01.-30.-02.01 között rendezte meg immáron 11. alkalommal az európai koraszülött babák szülői szervezeteinek találkozóját Németországban, Freisingben. Az EFCNI (Európai Alapítvány az Újszülött Gyerekek Ellátásáért) az európai szülő szervezetekkel szorosan együttműködve azon dolgozik, hogy a szülők hangja is meghallgatásra találjon az európai döntéshozók körében. A KORE első alkalommal vett részt ezen a … Olvass tovább EFCNI konferencia

Hírek a nagyvilágból: Bécs

Mikor, hol és miért született korábban a babád? 2009.08.17-én, a 26+6 héten született Lóri, Bécsben cervix-insufficientia (méhnyak elégtelenség) miatt. Elmondták, hogy mi miért történik, kommunikált veled a személyzet a szülést megelőzően, közben? A szülés előtt két hetet töltöttem kórházban, ahol tokolízissel és ágynyugalommal tartották vissza a babát és megkaptam a tüdőérlelőket is (3-at) A személyzet … Olvass tovább Hírek a nagyvilágból: Bécs

Hírek a nagyvilágból: Kanada

Kanada: ahol az inkubátort is a szülői kéz ringatja Engem eddig mindig mindenki, akinek elmeséltem hogyan zajlik a kenguruztatás a francia, svájci koraszülött osztályokon, milyen az édesanyákhoz való hozzáállás, nagyon finoman vagy éppen kevésbé finoman csöndre intett. " Tudod, itt erre nincs pénz, nincs elég nővér." "Ne nyugatról hozd a példát, hanem a környékünkről, keleti … Olvass tovább Hírek a nagyvilágból: Kanada

KORE Közleménye a 2014 évi adó 1%-ról.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az adótok 1%-a nem juthatott el hozzánk egy adminisztrációs hiba okán. A hiba kiküszöbölésre került, így 2015-ben újra szeretnénk a támogatásotokat kérni, hogy a koraszülés prevenciós és figyelemfelhívó munkánkat folytathassuk. Üdvözlettel, a KORE önkéntesei

Köszönet

Az idei november egyesületünk életében mozgalmasan telt. Immár harmadik alkalommal tartottuk meg Magyarországon a Koraszülöttek Világnapját, ezzel is csatlakozva ahhoz a világméretű kampányhoz, melyet Európából kiindulva immár 2008 óta rendeznek meg, és amely felhívja a figyelmet a koraszülöttekre. Azt hiszem nyugodtan írhatom minden KORE tag nevében, a legmerészebb álmainkat is felülmúlta az idei rendezvényünk. Látni … Olvass tovább Köszönet

A Koraszülöttek Világnapjának Programja

Előadások, programok -Hogyan legyen az anya minél többet babájával a PIC-en? Dr. Szabó Miklós. Sote I. Gyerekklinika, neonatológus. -PIC-i család, Dr. Schill Beáta, MH Eü.-i Központ, neonatológus. -Tedd a babát az anyára! Szalontai Mónika, laktációs szaktanácsadó. -Ringató a PIC-en, Hazay Tímea előadása. -A gyermek útja a rendszerben -2 nézőpontból, Kereki Judit, OGYEI, szakmai vezető koordinátor. … Olvass tovább A Koraszülöttek Világnapjának Programja

Felhívás!

Gyűjtés a legkisebbeknek! Országos koraszülöttruha gyűjtés. Koraszülött osztályok és koraszülött mentők számára gyűjtünk használt babaruhákat (56-os méretig), textil- és fonal maradékokat / alapanyagokat. Várunk minden bababarát anyagot akár tenyérnyi méretben is! (flanel, tiszta pamut, bababarát fonalak). Ezen kívül kötött-horgolt takarókat és sapkákat. Bővebb információ a Koraszülött ruhagyűjtés facebook csoportban.  

Főállású Angyal jelölt a KORE-nál

Főállású Angyal jelölt a KORE-nál! Sziasztok! Hagara-Nagy Nóra vagyok, és abban a reményben indulok a Vodafone Főállású Angyal pályázaton, hogy bekerülve a három kiválasztott közé, egy éven át a KORE munkáját segíthetem. Én magam is koraszülött gyermek anyukája vagyok, tavaly június 17-én reggel enyhe fájásokra ébredtem, s még jó, hogy rákérdeztem az orvosomnál egy SMS-ben, … Olvass tovább Főállású Angyal jelölt a KORE-nál

KORE tavasz

Egyesületünk áprilisban Szegeden járt, a Metszéspontok II. szakmai konferencián. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szülői szemszög mögül kitekintve a szakmai oldallal is ismerkedjünk. Nagyon vártuk dr. Szabó Miklós (Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinika, Újszülött Intenzív Osztály) „Mit tesznek az újszülött intenzív osztályok a koraszülöttek idegrendszeri épségének megóvására?” című előadását. Örömmel hallgattuk, milyen törekvések készülődnek a … Olvass tovább KORE tavasz

A KORE ismét a Millenárison!

Egyesületünk az elmúlt két évhez hasonlóan idén is részt vesz a Babanet hagyományos találkozóján. Gyere el a PlayKid Gyereknapra a Millenárisra, keresd a KORE sátrát! Beszélgessünk a korababákról, a fejlesztési lehetőségekről, add le a PICeknek szánt adományodat a ruhagyűjtő ponton.   Regisztrálj a Babanet honlapján, vedd igénybe az ingyenes belépési lehetőséget! (Regisztráció hiányában a belépődíj … Olvass tovább A KORE ismét a Millenárison!

Egyedülálló film készült a magyar koraszülöttekről

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Mu9G0EKIj3o   „Telefonáltam a nőgyógyászomnak, hogy most műtenek, és a híváslistából láttam, hogy tizenkét percre rá már mind a két baba megvolt.” „Két hét múlva, hogyha a kisbaba túléli, osztályvezető orvossal tudnak beszélni arról, milyen hosszútávú prognózis várható.” /Részletek a Tenyérnyi gyerekek c. filmből/   A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tízedik gyermek idő … Olvass tovább Egyedülálló film készült a magyar koraszülöttekről

Tematikus fb. csoportjaink

Fórum oldalunkat, a fb térhódítása miatt megszüntettük, szeretettel várunk titeket tematikus csoportjainkban a facebook-on. Kizárólag érintett szülőknek szóló csoportunk: ITT Szakértőknek, szakembereknek, szülőknek szóló csoportunk: ITT Koraszülött osztályokat ellátó ruhagyűjtés akciónk csoportja: ITT

Gratulálunk!

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat Magyar Érdemrend Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta: DR. PINTÉR SÁNDORNAK, az orvostudomány kandidátusának, csecsemő- és gyermekgyógyásznak, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának a gyermekgyógyászat területén végzett … Olvass tovább Gratulálunk!

Évzáró közgyűlésünk

Egyesületünk évzáró közgyűlését december 15-én tartottuk, melynek kapcsán értékeltük az elmúlt év történéseit, eredményeit, tanulságait. Sokszínű, kihívásokkal teli évet zártunk, mely során egy szülőcsoportból a koraszülött babák és családjaik segítésének megkerülhetetlen és hiteles résztvevői lettünk. Egyesületünk nyilvános megjelenéseinek száma hatalmasat nőtt: az előző évekhez hasonlóan idén is részt vettünk meghívott kiállítóként az októberi és áprilisi … Olvass tovább Évzáró közgyűlésünk

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület közleménye

A Koraszülöttek Világnapja (november 17.) alkalmából a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálattal közösen információs napot szervez Szegeden. A Koraszülöttek Világnapja azokról a családokról szól, akik szembesültek a koraszülés nehézségeivel és következményeivel. Fontosnak tartjuk, hogy a koraszülés jelensége nagyobb figyelmet kapjon a társadalomban, és az érintett családok szakszerű és állandó segítséget kapjanak … Olvass tovább A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület közleménye

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) Közleménye

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) őszinte részvétét fejezi ki a Miskolcon elhunyt koraszülött csecsemők hozzátartozóinak. Az Egyesület megítélése szerint a tragédia kapcsán megjelent sajtóhírek nagyban erősítik a koraszülésben érintett édesanyákkal szembeni sztereotípiákat. Egyesületünk ezen növekvő tendenciát egyértelműen elutasítja. A koraszülésben kortól, származástól és anyagi helyzettől függetlenül bárki érintett lehet, a háttérben meghúzódó ok az anatómiai … Olvass tovább A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) Közleménye

KORE közgyűlés

2013. június 16-án a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület közgyűlést tartott. Az összejövetelen újrafogalmaztuk rövid-, és hosszú távú céljainkat, melyeket az alábbiakban foglalunk össze: – prevenció (információk nyújtása a várandósok és a védőnők körében, a koraszülés lehetséges jeleiről, megelőzéséről) – a szülők és a koraszülött intenzív osztályok közötti kapcsolat szorosabbá tétele, „családbarát PIC” modell elterjesztése (tájékoztatás a … Olvass tovább KORE közgyűlés

Közlemény!

KÖZLEMÉNY A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület nevével és plakátjával visszaélve ismeretlen személyek jogosulatlanul pénzgyűjtési akcióba kezdtek. A tettesek ellen a KORE rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett. A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület vezetősége ez úton tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy készpénz adományt kizárólag rendezvényein, munkatársainak személyes részvételével gyűjt, illetve azokat bankszámlánkra utalva juttathatják el az Egyesülethez. Budapest, 2013-05-21

Kenguru Módszer Napja

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) szervezésében május 15-én a kecskeméti Vadasparkban ünnepeljük meg a kenguru módszer napját. Az eseményen az egyesület örökbe fogad egy várandós kengurut. Célunk a figyelemfelhívás és a módszer népszerűsítése. Az eseményről bővebb információk ITT tekinthetőek meg.  

Korababa találkozó

A Babanet találkozó keretein belül vár a KORE standja! *Tanácsadás *Beszélgetés *KORE egyesületi találkozó *(kora)babaruhagyűjtés leadópont *www.koraszulott.com Időpont: 2013. május 5., vasárnap 10-17 óráig Helyszín: Millenáris Park – Budapest, II. kerület, Kisrókus u. 16-20. Gyertek ti is!

A KORE ismét a BabyMarkton!

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület tagjai ismét ott lesznek 2013. április 20-án a Hungexpo „B” pavilonjában, a Tavaszi BabyMarkt Babaexpo és Babaholmibörzén. Ahogy múlt ősszel, most is szeretettel várunk mindenkit, aki – koraszülött gyermeket nevel – támogató közösséget keres – információkra van szüksége a fejlesztésekkel, támogatásokkal kapcsolatban – részt venne az egyesület munkájában – segítené országos … Olvass tovább A KORE ismét a BabyMarkton!

Koraszülés – Mit tegyek?

Koraszülés – Miért? Magyarországon száz újszülöttből kilenc túl korán (a betöltött 37. terhességi hét előtt) jön világra. Ez nem csak a gondozatlan, létminimum körül tengődő, dohányzó terhesek problémája! A koraszülöttek több mint fele jól gondozott terhességből, mégis derült égből villámcsapásként születik. A cukorbetegség nem túl gyakori, mégis sokat tudunk róla. Influenzajárvány idején a csapból is … Olvass tovább Koraszülés – Mit tegyek?

Szemléletváltás

  Nagyon sokan írnak megjegyzéseket a blogjainkhoz, Ez örvendetes, ezért határoztuk el, hogy virtuális „pennát” ragadunk. A legtöbb hozzászólás azt firtatja, hogyan lehetne a mi általunk (ez igaz blogtársaimra is) vallott elveket terjeszteni. Tűzzel-vassal (síppal-dobbal)? Szerintem inkább „nádi hegedűvel”. Induljunk el az alapoktól. Az első és legfontosabb, hogy a 18 év alatti gyermek mellett anya … Olvass tovább Szemléletváltás

Évzáró Közgyűlés 2012

Az év vége felé közeledve számot vetettünk azzal, hogy milyen eredményeket értünk el, hová jutottunk ebben az évben. Egyértelmű sikerként könyvelhetjük el a Damásdi Anna által koordinált koraszülött ruhagyűjtés projektet, e munka elismeréseként Annának ítéltük az ez évi KORE-díjat. Ezt az elismerést minden évben szeretnénk odaítélni annak a tagnak, aki kiemelkedően sokat tesz a szervezetünk … Olvass tovább Évzáró Közgyűlés 2012

Koraszülött Karácsony

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat megtisztelte egyesületünket meghívásával a december 8-ai Koraszülött Karácsony elnevezésű rendezvényükre. Picit tartottunk az aznapra jósolt időjárástól, de az ünnep hangulata legyőzte kételyeinket. A program kezdete előtt egy órával érkeztünk, megismerkedtünk a szolgálat munkatársaival, az önkéntesekkel, elhelyezkedtünk és igyekeztünk a szórólapjainkat, plakátunkat frekventált helyekre tenni. Sütő Zsanettel, a rendezvény szervezőjével átvettük … Olvass tovább Koraszülött Karácsony

Koraszülöttek Világnapja – 2012. november 17.

  Nagy örömömre szolgált, hogy a Magyarországon először megrendezett Koraszülöttek Világnapjának szervezésében aktívan részt vehettem; kezdve az esemény felhívására készült fényképpel, amely a 28. hétre született, most már másfél ikreimről készült, folytatva a közszolgálati televízióban leadott eseményfelhívó riportban való szerepléssel és végül a rendezvény tényleges lebonyolításában nyújtott segítséggel. A budapesti ’56-osok terére meghirdetett programot a … Olvass tovább Koraszülöttek Világnapja – 2012. november 17.

„Koraszülöttek Világnapja ” – Tízből 1 baba koraszülött világszerte

„Koraszülöttek Világnapja ” „Tíz baba közül egy koraszülött. Világszerte.” Először került ma megrendezésre a Koraszülöttek Világnapja a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) szervezésében Budapesten a Felvonulási téren, ahol olyan gyermekzoknikkal teli kifeszített ruhakötéllel hívták fel a problémára a magyar társadalom figyelmét, amelyen minden 10. mini zokni jelképezte a koraszülöttek apró lábacskáit. Az egész világot átfogó mozgalom … Olvass tovább „Koraszülöttek Világnapja ” – Tízből 1 baba koraszülött világszerte

Gézengúz fotókiállítás a WestEndben

Immár harmadszor ad otthont a WestEnd City Center a koraszülöttek és születési sérültek terápiájával foglalkozó Gézengúz Alapítvány fotókiállításának. Az alapítvány Egy csepp meglepetés elnevezésű jótékonysági pályázatára beérkező képekből egy válogatás november 10. és 20. között tekinthető meg az első emeleti Korlát Galérián, a H&M és a Leroy étterem előtt.   A különleges pályázatra összesen közel … Olvass tovább Gézengúz fotókiállítás a WestEndben

„Koraszülöttek Világnapja ” – Világszerte tízből 1 baba koraszülött

 „Koraszülöttek Világnapja „”Tíz baba közül egy koraszülött. Világszerte.”” 2012. november 17-én a Koraszülöttek Világnapja lesz. Szervezetünk, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület – a világ számos más országához hasonlóan – szeretné ez alkalommal felhívni a társadalom figyelmét a koraszülés problémakörére.Az EFCNI (European Foundation for the Care of Newborn Infants) irányelveinek megfelelően szimbólumként egy szárítókötelet fogunk a rendezvény … Olvass tovább „Koraszülöttek Világnapja ” – Világszerte tízből 1 baba koraszülött

A ruhagyűjtés első fél évéről

A koraszülöttruha gyűjtéssel célunk egy helyi kezdeményezés országos kiterjesztése volt. Az elmúlt fél év során ezt az elképzelésünket sikerült megvalósítani, hiszen közel 15 vidéki koraszülött osztályra juttattunk el adományokat. A felajánlásokat az előzetesen osztályonként felmért speciális igények alapján igyekeztünk elosztani. Ezáltal is könnyítve mind az adományozók, mint az osztályokon dolgozók feladatát. Célunk, hogy a koraszülöttek … Olvass tovább A ruhagyűjtés első fél évéről

Az újszülött életmentésért

Amikor valaki négy testvér között nő fel, akikből kettő koraszülött, nagyon sok mindent láthat és megtanulhat. Láthat örömet, bánatot, betegséget és egészséget. Megtanulhat alkalmazkodni, együttműködni, talpon maradni és segíteni is. Ez történt velem is. 2012 májusában két dolog szerencsés egybeesésének köszönhető, hogy életem egyik legfontosabb feladatán dolgozhatom. Május elején olvastam egy újságcikket a Szegedi Újszülött … Olvass tovább Az újszülött életmentésért

A KORE a BabyMarkt Babaexpóra megy

Egyesületünk lehetőséget kapott a 15. BabyMarkt Babaexpó szervezőitől, hogy ismét élőben találkozhassunk Veletek! Szeretettel várunk: – Ha koraszülött babát nevelsz, – Ha olyan segítőt keresel, aki maga is átélte a koraszülést, ismeri az ezzel járó nehézségeket, félelmeket, – Ha nehezen igazodsz ki a támogatások, fejlesztések labirintusában, – Ha megértő, sorstárs közösséget keresel, – Ha szívesen … Olvass tovább A KORE a BabyMarkt Babaexpóra megy

Áttörés a preeklampszia kutatásában

Áttörés történt a preeklampszia kutatásában, melynek segítségével lehetővé vált az állapot korai szűrése valamint kezelésében is új távlatok nyíltak. A preeklampszia az egyik legveszélyesebb állapot a kismamák és a születendő babák szempontjából. Ez kizárólag a terhességgel összefüggő jelenség, ami a magasvérnyomás mellett fehérjevizeléssel, esetenként pedig ödméma kialakulásával is együtt jár. Az állapotot kiváltó okot keresve … Olvass tovább Áttörés a preeklampszia kutatásában

Vendégségben jártunk a Peter Cerny Alapítványnál

  Egyesületünk, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület lehetőséget kapott, hogy személyesen találkozhasson a Peter Cerny Alapítvány vezetőjével és néhány dolgozójával. Dr. Somogyvári Zsolt szíves meghívásának tettünk eleget az Alapítvány székhelyén. A találkozó apropójaként a november 17-én megrendezésre kerülő Koraszülöttek Világnapja szolgált. Egyesületünk ezt – sok más országgal karöltve – az EFCNI (European Foundation For The Care … Olvass tovább Vendégségben jártunk a Peter Cerny Alapítványnál

Rövid beszámoló a találkozóról

Nagyon köszönjük minden kedves megjelentnek, hogy múlt héten szombaton meglátogattak bennünket a Babanet-Kölöknet találkozón! Egyesületünknek és oldalunknak most volt először lehetősége, hogy nagy nyilvánosság előtt a net világán kívül is bemutatkozhasson, így lelkesen készültünk a rendezvényre. Várakozáson felül jól telt a (tervezettnél némiképp melegebb) nap: megtelt a ruhagyűjtő dobozunk, megismerkedtünk sorstárs családokkal, jókat beszélgettünk, valamint … Olvass tovább Rövid beszámoló a találkozóról

Találkozó

  Korababa találkozó   A Babanet találkozó keretein belül vár a KORE standja!   *KORE egyesületi találkozó *(kora)babaruhagyűjtés leadópont *Manócsomag Alapítvány *www.koraszulott.com   2012 július 28, 10:00-18:00 Millenáris Park   Gyertek ti is!