fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

A másság, … elfogadás …

Amikor csoportomba az első SNI- s apróság érkezett, kicsit féltem. Hiába a sok éves szakmai tapasztalat, tartottam tőle, hogy képes vagyok- e segíteni neki a beilleszkedésben!? Meg tudom-e szervezni úgy kis csapatunk életét, hogy legyen, jusson hely neki is? Hogyan fogadtatom el a többi kisgyerekkel új társuk másságát? Nem sajnálatból fogok-e rá kiemelten figyelni még … Olvass tovább

Tomatis módszer a koraszülöttek fejlesztésében

A világ különböző egyetemein kutatók csoportjai méréseik alapján egymástól függetlenül arra a felismerésre jutottak, hogy az újszülöttek anyanyelvükön sírnak: különböző frekvenciákon, hangsúllyal. Ez pedig azt jelenti, hogy már az anyaméhben elsajátítjuk anyanyelvünk hangfekvését, ritmusát, hangsúlyát. Tehát egyfajta tudással jövünk a világra. Ezek az impulzusok az agyba a magzat a fülén keresztül jutnak el, mely a … Olvass tovább

Így is lehet! Bemutatkozik a szentesi integratív bölcsőde

Mit mond a törvény a korai fejlesztésről? „ A testi, az érzékszervi, az értelmi, a beszéd, vagy más fogyatékos gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy fogyatékosságát megállapították.” A korai fejlesztés megvalósítható bölcsődei gondozás keretében is. A szentesi bölcsőde alapító okirata is tartalmazza alaptevékenységei között … Olvass tovább

Immunerősítés a közösségbe kerülés előtt

Az itt felsorolt szerek ellenjavallat nélkül adhatók koraszülötteknek is. Személyre szabott alkati szerek adása azonban szakember dolga. Ha a testet gyógyítjuk, azzal a lélek is gyógyul, és fordítva, használjuk a természet adományait!

Bemutatkozik a Gézengúz Alapítvány

Gyakran a gyermek érintettsége az egész családtól együttműködést kíván. Nem könnyű feladat ez senki számára. Ez úgy működhet jól, ha a családtagok számíthatnak egymásra és megerősítést kapnak egymástól, amelyhez direkt és indirekt támogatást biztosít Alapítványunk az integrált ellátási modelljében!

Az újszülöttkori agykárosodás főbb tünetei és kezelésük

Az újszülöttkori agykárosodás egy etiológiájában és tüneteiben sokszínű kórkép. Számtalan módszer alakult ki ennek kezelésére, melyek egymás mellett alkalmazhatóak, hisz a rehabilitációban nincs egyetlen üdvözítő módszer. Ma lehetőség van a központi idegrendszer direkt ingerlésére, a széles körben alkalmazott mozgásterápiával együtt.

Koraszülött babák hordozása

Természetesen minden baba más és más, speciális esetekben más kötések vagy hordozó eszközök is ajánlhatóak, de ehhez szakember segítsége szükséges. Nem megfelelő módon való hordozással ugyanis károsíthatjuk a gerincet, a csípőfejlődést akadályozhatjuk, így saját szakállra semmiképp ne döntsünk sem kenguruk, sem különféle csatos hordozók (úgynevezett SSC-k), sem erszények, sem pedig nem megfelelő szövésű hordozókendők mellett.
Rappné Pogány Orsolya, ClauWi hordozási tanácsadó

Katona módszer

A babák betegsége miatti stressz feloldásában szükség esetén az osztályon dolgozó pszichológusok, pszichoterapeuták nyújtanak segítséget a szülőknek. Országos intézmény lévén, orvosi beutalóval az egész ország területéről fogadjuk a kis pácienseket.

Odú Fejlesztő Központ

A korai intervenciót alternatív terápiák (hidroterápia, lovasterápia, zeneterápia) egészítik ki, melyeket pályázati támogatásokkal teszünk mindenki számára elérhetővé.

Koraszülött mentés a Dél-Dunántúlon

Az elmúlt években Alapítványunk közel 4000 baba életének megmentésében segített. Tevékenységünknek is köszönhetően a régióban a csecsemőhalálozás csökkenése figyelhető meg.

Jancsi

Ő is és mi is azon dolgozunk, hogy egyre ügyesebb és erősebb legyen, és még ennél is okosabb, mint most. Viszont ugyanilyen boldog!

Sára

Az agyvérzésnek és a következményeképpen kialakult agykárosodásnak köszönhetően Sára halmozottan sérült

Málna

Köszönet Schöpf-Mérei kórháznak (dr. Nemes Nagy Györgyinek) és Szent János Kórháznak (dr. Szuromi Andrásnak). Nekik míg élek hálás leszek!

Toxoplazmózis

Toxoplasma gondii protozoon okozta fertőzés, melyet nyers hús (pl. véres steak) fogyasztásával, fertőzött állatokkal, főként macskával, annak ürülékével való érintkezés során lehet megkapni.

Vacuum extractio

A szülés kitolási szakában az elégtelen szülőfájások pótlására, anyai betegség vagy a magzat oxigénhiányos állapota miatt a szülés mielőbbi befejezésére szolgáló beavatkozás.

Tokográfia

A várandós nő hasfalára helyezett mérőkészülékkel nyomon követhetők az összehúzódások időbeni lefolyása, az intenzitásuk hozzávetőleges mértéke.

Tágulási szakasz

A szülés első szakasza, mely a fájások kezdetétől a méhszáj eltűnéséig tart. A méhösszehúzódások hatására a méhnyak megrövidül, elsimul, a méhszáj tágulni kezd

Spinális anaesthesia

Érzéstelenítés céljából a helyi érzéstelenítőt közvetlenül a liquortérbe fecskendezik be. Egyszerű, gyors eljárás, műtéteknél (pl.: császármetszés) alkalmazható.

Praeeclampsia

A terhesség második felében kialakuló magas vérnyomás, melyet a vizeletben megjelenő fehérjeürítés kísér. Kórházi kezelést, szoros megfigyelést igényel.

Magzatvíz

A magzatburok belső rétege termeli, semleges vegyhatású. Mennyisége a 36. héten kb. 1200-1500 ml, mely 3 óránként cserélődik.

Oxitocin

A méhizomzat ritmusos összehúzódását okozza. Az agyban lévő magokban (hipotalamusz) termelődik, az agyalapi mirigy (hipofízis) hátsó lebenyében tárolódik

NST (non-stressz-teszt)

A terhes nyugalmi állapotában végzett cardiotokográfos (CTG) vizsgálat, amelyben a magzatmozgást, illetve spontán méhösszehúzódást követő szívműködés-változásokból lehet következtetni a magzat méhen belüli állapotára.

Genetikai tanácsadás

Genetikai tanácsadóhoz fordulhat minden olyan egyén vagy pár, akiknek a családjában már fordult elő valamilyen genetikai károsodással született gyermek, akiknek többször megszakadt a terhességük, és ennek okát nem sikerült feltárni

Gátmetszés (episiotomia)

A kitolási szak végén a gát túlfeszülésének és az anyai lágyrészek sérülésének megakadályozása, a fej kigördülésének megkönnyítése érdekében végzett metszés.

Gát (perineum)

Tágabb értelemben: a szeméremcsont, a két ülőgumó és a keresztcsont alsó csúcsa közötti, rombusz alakú terület.

Gátvédelem

A kitolási szakban a fej kibújásakor a szülésznő a vajúdó gátjára helyezi a tenyerét, s a kigördülő koponyát kissé visszatartja, csak lassan engedi megszületni, ezzel segíti a gáttájék sérülésmentes tágulását.

Fogóműtét

A szülés kitolási szakában az elégtelen szülőfájások pótlására, anyai betegség vagy a magzat oxigénhiányos állapota miatt a szülés mielőbbi befejezésére szolgáló beavatkozás.

Fájásgyengeség

A szülés zavartalan lefolyását akadályozó méhtevékenység-zavar, amikor a méhösszehúzódások gyengék, nem hatásosak, esetleg ritkák vagy rövid ideig tartanak.

Ellenanyagvizsgálat

Az Rh-negatív anyánál a terhesség mindegyik harmadában elvégzett vizsgálat, melynek segítségével kimutatható, hogy az anya vére az Rh-pozitív magzata vérével lépett-e reakcióba, és termelt-e ellenanyagot.

Cordocentezis

A magzati vérvétel legkorszerűbb módja, méhen belüli beavatkozás keretében a köldökzsinórból vért vesznek genetikai és egyéb vérvizsgálatokra.

Cervicogram (CG)

A terhesség alatti kívánatos érték: 3000, azaz 3 cm hosszú méhnyak, és zárt külső-, belső méhszáj és nyakcsatorna.

Bishop-score

A méhszáj érettnek tekinthető 9 pont felett (jó szülési kilátások), kedvezőtlen 5 pont alatti Bishop-értéknél.

Burokrepedés

A tágulási szak eseménye, amikor a magzatvíz elfolyik. A burokrepedés nem fájdalmas, mivel a burkok nem tartalmaznak idegrostokat.

Apgar

Apgar érték megállapítására minden újszülöttnél sor kerül. Az Apgar pontrendszer hogyan épül fel?

Amniocentezis

Genetikai indokból végzett magzatvíz-vétel. A magzatvízből nyert magzati hámsejtek diagnosztikus genetikai vizsgálatát végzik el a terhesség 14-16. hetében.

Szent János Kórház PIC (az új)

Történtek egyrészt személyi változások (az osztályvezető főorvosasszony ugyanaz, így ez azért nem indukál más irányvonalat a mindennapokban), illetőleg a PIC új helyet kapott, ezúttal már a szülészet épületében, nem pedig a (régi) Kora- és Gyermekosztályon belül.

PIC-en a baba

A PIC speciálisan a koraszülöttek és a beteg újszülöttek ellátására felkészült osztály. Ennek a felkészültségnek személyi és tárgyi feltételei vannak.

Hippoterápia

Napjainkban hazánkban is növekszik a hippoterápia ismertsége és népszerűsége, de a róla alkotott fogalmak gyakran pontatlanok, tévesek.

Hanna története

Április 7 óta viszont itthon vagyunk, Hanna szépen fejlődik utógondozásokra kell még menni, de nincs semmi gond vele, mindent időben csinál , szeme is rendben

Az autizmus, mint spektrumzavar

A spektrum különböző pontjain elhelyezkedő személyek a viselkedés és a kapcsolódó viselkedésproblémák szerint is jól elkülöníthetők, vagyis az alapvető károsodások más-más tünetekben jelennek meg.

Andi története

Azóta az én csemetém már arra vár, hogy júniusban megkapja a személyi igazolványát. Ja, és azóta született egy öccse is! Vele végig rendben volt minden.

Retinopathia (ROP)

A koraszülöttek szemideghártyájának bántalmát elsőként Terry írta le 1942-ben (orvosi nevén retinopátia prematurórum, angol elnevezésének (Retinopathy of Prematurity) kezdőbetűiből származó rövidítése: ROP).

Hazaadás

Nagyon fontos már a hazaadás utáni hetekben felvenni a kapcsolatot a koraifejlesztő központtal és gyógytornásszal.