A mi történetünk közel másfél évtizedes.
Várandósságom a kezdetektől fogva komplikált volt. A reggeli rosszullétek nálam estiek voltak és 5 hónapig tartottak Veleszületett szívbetegségem miatt veszélyeztetett voltam. A gyermekem apja a 3. hónapban közölte, meggondolta magát, nem kell gyerek. Mondom, már késő, meg amúgy sem érdekel, más gyereke is felnőtt apa nélkül. Elköltöztem tőle.
Sajnos 1 hónappal később meghalt a legjobb barátnőm, ez nagyon megviselt. 10 nappal ezután a húgommal elmentünk bálba (még fiatalkorú volt, így én kísértem el). Ott felkért egy fiatalember táncolni…azóta is vele vagyok…
Aztán jött egy vese gond, 40° C feletti láz, pangó vizelet. Addigra kb. 24 hetes terhességnél tartottam. Irány a kórház, katéter, napi 3 x Zinacef injekció (aki kapott, tudja hogy rém fájdalmas) 16 napig. Ezután úgy tűnt, hogy minden rendben van. Éltünk az új párommal boldogan. Egyik este megkérdeztem tőle (Pünkösd vasárnapja volt): Szerinted mi lesz a neme? Mit szeretnél? A válasza az volt: Mindegy… de jó lenne egy kislány!
Az én gyermekem odabent nagyon megörülhetett ennek, mert másnap úgy döntött, kibújik. Ekkor még csak a 31. hétben jártam. Hajnali fél 3-kor elöntött valami melegség odalent. A magzatvíz volt. Irány a városi kórház, ahol az ünnep miatt ügyelet volt. Egy ismerős doktornő volt bent. Megvizsgált és közölte: Nem örülök neki, de a kisbaba idő előtt kikívánkozott és nem tudjuk megállítani. De annyi időnk van, hogy egy, a koraszülöttekre specializálódott helyre küldjön mentővel. Irány 100 km mentőzés.
Egy régi haverom volt a mentős, végig szóval tartott, próbált szórakoztatni. Nem mellesleg ő vitt pár héttel korábban a másik kórházba is, a magas lázzal. Párom jött utánam autóval, miután bepakolt pár cuccot. Az osztályra 11:11-kor vettek fel (ez az időpont örökre megmarad bennem) a szombathelyi szülészetre. Volt egy császáros szülés, addig egy betegápoló srácot küldtek oda, hogy tartson ébren, mert nem voltak fájások és el akartam aludni. Addigra már szinte magzatvíz sem volt. Jött a doktornő (ott is nő ügyelt) és mondta, hogy simán szülünk, bár nem lesz sétagalopp. De a szívem miatt nem mertek altatni. Fájások és magzatvíz nélkül rettenetes volt. De végül 17:25-kor a doktornő „kinyomta belőlem” a csöpp babámat.
Emlékszem, megkérdezték, mi lesz a neve és lestem, mint az edényes, mert nem gondoltam névre addig. Aztán váratlanul kinyögtem egy nevet, bár nem tudom honnan vettemJ. Azután se kép, se hang… a fáradtságtól elájultam. Arra ébredtem, hogy egy ismerős arc ott az idegen városban, és rám mosolyog. Egy faluból valók voltunk és jól esett, hogy mellettem volt. Gyermekem 1360g-mal és 38 cm-rel született. Mindene kifejlődött és semmiféle rendellenessége nem volt. J
A doktornő is végig kedves volt és türelmes. Pedig nem volt könnyű dolga velem!
Azóta az én csemetém már arra vár, hogy júniusban megkapja a személyi igazolványát. Ja, és azóta született egy öccse is! Vele végig rendben volt minden.
