Híreink

Köszönjük
Kedves Támogatóink! Örömmel jelentjük, hogy a Koraszülöttekért Országos Egyesület a 2021. évi személyi jövedelemadó 1% felajánlásokból 8 106 923 ,- forintot kapott. 1601 személy jóvoltából ez

Szeptember első vasárnapja a nagyszülőkről szól
Drága nagyik – mamák, papák –, szeretettel köszöntünk titeket ezen a napon!

Hármasiker-várandósság (trigemini)
A hármasiker- várandósság egy fokozott figyelmet igénylő különleges állapot. Az első hazai ikerstatisztikai összefoglaló 1928-ban, a Magyar Statisztikai Szemlében jelent meg, és így kezdődött: „A

Boldog 18. születésnapot Zsombor
A 7. születésnapjakor kezdte az iskolát, most pedig az utolsó tanévét kezdi a középiskolában. Sok sikert a felnőtt létben Zsombor!

Közös horgolás, fonalgyűjtés – Paks – 2021. 09. 03.
HELYSZÍN: Atom tér Város Napja rendezvény keretében, Paks

Közös horgolás – Miskolc – 2021. 08. 28.
HELYSZÍN: Dolce Vita Étterem, Miskolc
TÁMOGATÓI KORIP szerzési lehetőség!!

Közös horgolás – Sopron – 2021. 08. 27.
HELYSZÍN: Smau Garden („Schmauser”) (nyitott, de fedett tér, ennek megfelelően öltözz!) Az esemény ideje alatt adományok leadhatók a Koraszülöttruha gyűjtés számára, melyeket osztályokra juttatunk.

Önkénteseinknek alkotó és továbbképző napot tartottunk Budapesten
A KORE 21 PIC – et lát el az ápoláshoz szükséges speciális textíliákkal.

Közös horgolás és varrás – Budapest
Az utóbbi időszak érdeklődésének eleget téve, tagtoborzó közös varrást és horgolást szervezünk elsősorban azoknak, akik szeretnének bekapcsolódni önkéntesként a KORE tevékenységébe és ezzel is segíteni a PICiket.

KORIP szülinapi családi piknik – képek
A nap süt, az asztal tele finomságokkal, a gyerekek játszanak, mi beszélgetünk
Ajánlott írások

Hallássérült gyermek a családban? A fejlődés egyik legfontosabb alapja a kapcsolódás
A hallássérülés egyik sajátossága, hogy sokszor nehezen észrevehető. Nem látható úgy, mint egy mozgássérülés, és a hallásra adott reakciók hiánya is könnyen félreértelmezhető.

Ha már koripszülinap, nem feledkezhetünk meg mesénkről sem
A mesét illusztrációval együtt eléritek, letölthetitek és kinyomtathatjátok a linkre kattinva, ráadásul Halász Judit művésznő csodálatos hangján meg is hallgathatjátok.

Támogató partnereket keresünk
Olyan partnereket keresünk, akik nem egyszerűen megjelenni szeretnének, hanem valóban értéket látnak egy hiánypótló szakmai esemény támogatásában.

megosztás:
Koraszülöttekért Országos Egyesület
Adószámunk: 18283114-1-06
Levélcím: 6600 Szentes, Munkás u. 88.
E-mail: info@koraszulott.com
Web: http://www.koraszulott.com
https://www.facebook.com/koraszulottcom/



