Én is azt gondoltam, velem ez nem történhet meg! Aztán 25. hétre villámsebességgel Pécsett megszületett Zsóka lányom 480 grammal. És bár az én gyermekem, mégis mások ápolták, gondozták helyettem. A napnak csak kicsi töredékét tölthettem vele, hivatalosan csak 4×10 percet. Az első ölelésre 87 napot kellett várnom, az édesapja 89 nap után vehette a karjaiba. 107 kőkemény napot töltöttünk külön,ami mindhármónkban örökre mély nyomot hagyott. Ennek a következményeivel még most is küzdünk.
Aztán három évvel később 580 grammal megszületett Dóri. Őt a 13. napon azzal a tudattal kellett otthagynom, hogy a délutáni látogatást már nem biztos, hogy megéri. Délután már csak elbúcsúzni volt lehetőségünk, Őt már csak így ölelhettem magamhoz. Azóta is nyomaszt a tudat, hogy nem lehettünk vele élete legnehezebb perceiben, nem foghattuk a kezét, nem csillapíthattuk fájdalmát.
Én ezért futok! Zsókával együtt. Azért, hogy az utánunk következőknek ezt ne kelljen átélniük! Remélem sikerül és idővel mindenhol kenguruzhatnak a korababák és szüleik, így gyorsítva meg a gyógyulást és a haza menetelt!
Segíts, hogy segíthessünk! Segíts, hogy szüleik mellett gyógyulhassanak a tenyérnyi gyermekek is!
Bármilyen kis összeg számít! Nekünk -Nekik nagyon sokat jelent! Hiszen sok kicsi sokra megy! Megtanultuk ezt már a kórházban naponta a grammokat számolva!
