fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Az újszülött életmentésért

Amikor valaki négy testvér között nő fel, akikből kettő koraszülött, nagyon sok mindent láthat és megtanulhat. Láthat örömet, bánatot, betegséget és egészséget. Megtanulhat alkalmazkodni, együttműködni, talpon maradni és segíteni is. Ez történt velem is.

2012 májusában két dolog szerencsés egybeesésének köszönhető, hogy életem egyik legfontosabb feladatán dolgozhatom. Május elején olvastam egy újságcikket a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványról, melyben sokkolt az az információ, hogy a Szolgálatnak több alkalommal is milliós nagyságrendű hitelt kellett felvennie ahhoz, hogy a mentőautót tankolni tudják és elindulhasson a betegekért. Egy ismerősöm éppen arra kért ebben az időszakban, hogy szavazzak valakinek a projektjére, aki a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala szeretne lenni. Mindezt azért, hogy 12 hónapon keresztül teljes munkaidőben dolgozhasson egy közhasznú projekten egy választott civil szervezetnél úgy, hogy teljes fizetését a Vodafone Magyarország Alapítványa állja. Ha jól emlékszem szavaztam. Ezzel párhuzamosan azonban már írtam a Szolgálatnak, hogy van egy pályázat, ami egy rendkívüli lehetőség lehet számukra, és ha gondolják, én nagyon szívesen elindulok Velük az úton…

Az út nehéz és hosszú. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat az ország egyik legnagyobb területét lefedve Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén végzi az életveszélyben lévő újszülöttek, koraszülöttek mentését. A Szolgálat évente átlagosan 1250 gyermekéletet ment. Az Alapítvány munkájának jelentősége szinte felbecsülhetetlen, ettől függetlenül szinte folyamatos anyagi gondokkal küzd. Az állami finanszírozást évente több tízmillió forinttal kell kiegészíteni adományokból ahhoz, hogy a működés zavartalan legyen, továbbá az elhasználódott, illetve tönkrement gépeket, műszereket le tudják cserélni.

Így kezdődött el valami, aminek a végére én lettem a Vodafone Magyarország Alapítvány 1012-es Főállású Angyala. A következő 12 hónapban, egészen 2013 szeptemberéig a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját segítem főállásban. Célom az újszülött életmentés anyagi feltételeinek előteremtése, a Szolgálat biztos jövőjének megalapozása. Szeretném, ha a lakosság körében a Szolgálat ismertsége jelentős mértékben növekedne. Célom, hogy az Alapítvány önkéntes bázisa több száz főre emelkedjen, hiszen az adománygyűjtéseken kizárólag az önkénteseink munkájára tudunk támaszkodni. Szeretném továbbá minél több támogató hozzájárulásával növelni a Szolgálat anyagi forrásait. A fenti célok érdekében át fogjuk alakítani a weboldalunkat, rendezvényeket és Szülői Fórumot szervezünk, ahol az érdeklődők előadásokat hallgathatnak meg testileg és lelkileg egészséges gyermekek nevelésének témakörében. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az október elején induló adományvonalunk is minél több emberhez eljusson. A fenti célok megvalósulásához elengedhetetlennek tartom a Koraszülött.com-mal való együttműködést, hiszen az általunk mentett gyermekek rövidebb-hosszabb kórházi tartózkodás után az otthonaikban fejlődnek tovább. Ehhez a fejlődéshez nyújthat hasznos információkat, kapaszkodót, támaszt a Koraszülött.com. Szeretném, ha az Egyesülethez minél több érintett szülő csatlakozna a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat mentési területéről, ezzel létrehozva és megerősítve egy Dél-magyarországi bázist.

Visszatérve a Szolgálat helyzetére azt gondolom, hogy régiós és társadalmi összefogással az Alapítvány jövője és az életveszélyben lévő újszülött, koraszülött mentés biztonsága megalapozható, ami évente több mint ezer gyermek és család életét befolyásolja jó irányba. A Dél-magyarországi régió jó mentési eredményének elérésében az Önök támogatása is döntő mértékben segíthet. Amennyiben Ön is szeretne egy fél liter üzemanyag árával hozzájárulni 1250 életveszélyben lévő újszülött, koraszülött megmentéséhez, kérem hívja az 13600-as számot és üsse be a 19-es kódot.

Támogatását hálásan köszönjük!

Sütő Zsanett

A Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala 2012/2013

Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány

http://ujszulotteletmentesert.blogger.hu/

http://www.ujszulottmentokszeged.com

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

ARCKÉPCSARNOK

Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.