Gyermekvállalás koraszülés után – Adelin és Nolen

A történetet küldte: Pellei Henrietta

Kislányunk Adelin 2014. 04.16-án Nyíregyházán 34. hét 2 napra 1700 grammal és 44 cm-rel született. 2 héttel a születése előtt be kellett feküdnöm, magas vérnyomás és vizesedés miatt, néhány nap múlva magas fehérje szám jelent meg a vizeletemben..Az orvosom biztatott, hogy ameddig tudjuk húzzuk, hogy minél kisebb esély legyen a koraszülésre.

Egyik hajnalban iszonyat fejgörcsre ébredtem, kaptam vérnyomáscsökkentőt aztán rángó görcs és ájulás következett, innentől semmire nem emlékszem, altatásban sürgősségi császármetszést hajtottak végre, EKLAMPSZIA miatt… Szerencsére minden rendben volt, 3 hétig voltunk PIC-en.

2016 májusában kiderült babát várunk, nem tudtuk mi tévők legyünk, elvileg kis esély van az eklampszia megismétlődésére ha ugyanattól az apától van a második baba, DE ott volt bennünk a „félsz”, Van egy egészséges lányunk és én is itt vagyok, semmilyen szövődmény nem maradt…

Gondolkodtunk, mérlegeltünk, aztán úgy döntöttünk, ha jönni akart hát jöjjön.

A kötelező vizsgálatokon kívül több vérvételem, Uh-m volt, végéig figyeltek rám.  38 hetesen pici vizesedés miatt befektettek, megfigyelésre.

A kisfiúnkkal 2017. 01. 25-re voltam kiírva, mivel nem gondolta, hogy meg kell születnie és az előző császármetszés hege is elvékonyodott, így január 25-én 10:18-kor császármetszéssel megszületett második gyermekünk Nolen, 3980 gramm és 53 cm-rel minden rendben zajlott, egészséges gyönyörű baba.

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

EGY HÓNAP MÚLVA ISMÉT LILÁBA ÖLTÖZIK A LÁNCHÍD! 💜

Idén már ezen az új, nemzetközileg kijelölt napon hívjuk fel a figyelmet az idő előtt érkező babákra, családjaikra és azokra a fantasztikus egészségügyi szakemberekre, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a legapróbb életeknek is esélyük legyen.

Koraszülöttekért Országos Egyesület
Adószámunk: 18283114-1-06
Levélcím: 6600 Szentes, Munkás u. 88.
E-mail: info@koraszulott.com
Web: http://www.koraszulott.com
https://www.facebook.com/koraszulottcom/

Topikok

Legfrisebb hírek