NST (non-stressz-teszt)

A terhes nyugalmi állapotában végzett cardiotokográfos (CTG) vizsgálat, amelyben a magzatmozgást, illetve spontán méhösszehúzódást követő szívműködés-változásokból lehet következtetni a magzat méhen belüli állapotára.

Genetikai tanácsadás

Genetikai tanácsadóhoz fordulhat minden olyan egyén vagy pár, akiknek a családjában már fordult elő valamilyen genetikai károsodással született gyermek, akiknek többször megszakadt a terhességük, és ennek okát nem sikerült feltárni

Gátmetszés (episiotomia)

A kitolási szak végén a gát túlfeszülésének és az anyai lágyrészek sérülésének megakadályozása, a fej kigördülésének megkönnyítése érdekében végzett metszés.

Gát (perineum)

Tágabb értelemben: a szeméremcsont, a két ülőgumó és a keresztcsont alsó csúcsa közötti, rombusz alakú terület.

Gátvédelem

A kitolási szakban a fej kibújásakor a szülésznő a vajúdó gátjára helyezi a tenyerét, s a kigördülő koponyát kissé visszatartja, csak lassan engedi megszületni, ezzel segíti a gáttájék sérülésmentes tágulását.

Fogóműtét

A szülés kitolási szakában az elégtelen szülőfájások pótlására, anyai betegség vagy a magzat oxigénhiányos állapota miatt a szülés mielőbbi befejezésére szolgáló beavatkozás.

Fájásgyengeség

A szülés zavartalan lefolyását akadályozó méhtevékenység-zavar, amikor a méhösszehúzódások gyengék, nem hatásosak, esetleg ritkák vagy rövid ideig tartanak.

Ellenanyagvizsgálat

Az Rh-negatív anyánál a terhesség mindegyik harmadában elvégzett vizsgálat, melynek segítségével kimutatható, hogy az anya vére az Rh-pozitív magzata vérével lépett-e reakcióba, és termelt-e ellenanyagot.

Cordocentezis

A magzati vérvétel legkorszerűbb módja, méhen belüli beavatkozás keretében a köldökzsinórból vért vesznek genetikai és egyéb vérvizsgálatokra.

Cervicogram (CG)

A terhesség alatti kívánatos érték: 3000, azaz 3 cm hosszú méhnyak, és zárt külső-, belső méhszáj és nyakcsatorna.

Bishop-score

A méhszáj érettnek tekinthető 9 pont felett (jó szülési kilátások), kedvezőtlen 5 pont alatti Bishop-értéknél.

Burokrepedés

A tágulási szak eseménye, amikor a magzatvíz elfolyik. A burokrepedés nem fájdalmas, mivel a burkok nem tartalmaznak idegrostokat.

Apgar

Apgar érték megállapítására minden újszülöttnél sor kerül. Az Apgar pontrendszer hogyan épül fel?

Amniocentezis

Genetikai indokból végzett magzatvíz-vétel. A magzatvízből nyert magzati hámsejtek diagnosztikus genetikai vizsgálatát végzik el a terhesség 14-16. hetében.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.