Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Vendégségben jártunk a Peter Cerny Alapítványnál

 

Egyesületünk, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület lehetőséget kapott, hogy személyesen találkozhasson a Peter Cerny Alapítvány vezetőjével és néhány dolgozójával.

Dr. Somogyvári Zsolt szíves meghívásának tettünk eleget az Alapítvány székhelyén. A találkozó apropójaként a november 17-én megrendezésre kerülő Koraszülöttek Világnapja szolgált. Egyesületünk ezt – sok más országgal karöltve – az EFCNI (European Foundation For The Care of Newborn Infants) EFCNI tagjaként kívánja megvalósítani. Az EFCNI – többek között – a koraszülöttekért létrejött európai szülői szervezeteket tömörítő alapítvány, melyben Magyarországot a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület képviseli.

A beszélgetés során képet kaptunk a Cerny múltjáról és jelenéről, illetve beszámoltunk egyesületünk munkájáról, főbb célkitűzéseiről. Kölcsönösen biztosítottuk egymást a jövőbeni együttműködés szándékáról.

A találkozó végén belülről is megtekinthettünk egy mentőautót, ami valójában egy mozgó intenzív osztály. Erről mi magunk is meggyőződhettünk, mert Somogyvári doktor részletesen bemutatta az autóban használatos eszközöket. Jó volt látni és jó tudni, hogy a koraszülött babák ilyen magas színvonalú ellátásban részesülnek, mind a szakmai, mind pedig a tárgyi feltételeket illetően. Köszönjük a találkozót.

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

VI. KORE Családi Élménynap

Időpont: 2023. november 18. szombat, 10.00 – 19.00 óra | Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, III. emelet (1024 Bp., Lövőház u. 1-5.)

Szupervízió a „szakember szerviz”

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rájuk is gondoljunk, hiszen nem mindennapi hivatás, amit ők végeznek.
Éppen ezért online, kiscsoportos szupervíziós lehetőséget szeretnênk nekik, nektek biztosítani.

KORASZÜLÖTT GYERMEKEK UTÓGONDOZÁSA

Koraszülött gyermekek esetében nem lehet elégszer hangsúlyozni a korai diagnosztizálás és a korai fejlesztés jelentőségét. Nem szabad abba a hibába esni, hogy a baba „rendben”