Körülbelül hetven védőnőnek tartott előadást a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke pénteken, ezúttal Debrecenben. Földvári Nagy Zsuzsanna alaposan és sokféleképpen közelítve beszélt a koraszülés témájáról: szakemberként és érintett szülőként egyaránt. Az ilyen jellegű képzéseket 2020-ban indítottunk útjára, mostanáig több száz egészségügyi, illetve szociális területre készülő főiskolai, egyetemi hallgató, illetve már dolgozó védőnő volt kíváncsi ezekre a visszajelzések szerint hiánypótló előadásokra. A képzés folytatódik az ország több megyéjében.

Köszönjük az adó 1%-ot
Ez a támogatás 3810 személyes döntés és ugyanennyi bizalom. Köszönjük.





