Topikok - összes bejegyzés
Évike születése
Azoknak, akik még az elején vannak, ezt üzenném: mindig van remény, soha ne adjuk fel! Itt van a mi példánk is, Évike túlélte, szépen növekszik, fejlődik azóta is.
Dávid érkezése
Egész életünkre hálásak leszünk a győri kórház koraszülött osztályának dolgozóinak! Ugyancsak köszönet és hála illeti az orvosomat, Dr. Maár Róbertet is. Ha Ő nincs, nagyon nehéz lett volna.
Gergő története
Hol is kezdjem, életem legcsodálatosabb, de egyben legnehezebb időszakát?
Talán a legelején………
Férjemmel nagyon szerettünk volna kisbabát, és mint a mesében, hamar meg is fogant a kicsi fiunk.
Csoda született
Olvastam valahol, hogy: „a nehézhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több”.
Igen, most már tudom, a lehetetlen nem létezik…
Ajánlott írások

Anita
Hiszem, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő anyukák kapják fentről az erőt. A rengeteg műtétet és terápiát, mindent, amit végigcsináltunk, amennyi kilométert megtettünk nem lehet és nem lehetett volna másképp megcsinálni. Sokan kérdezik: honnan ez a sok erő? Nem tudom a választ, de érzem, hogy kapom az energiát.

„Magunk maradtunk” – Zsuzsanna és László története
Róluk csak kevés szó esik: senki nem látja és nem hallja azokat a szülőket, akik a helytállásnak, a kitartásnak, a mindennapi küzdelemnek egy olyan forgatókönyvét kapták örökül, amiről egy kívülállónak fogalma sincs.
Szervezetünk a Koraszülöttekért Országos Egyesület sorozata róluk és értük is szól.

Franciska és Ádám
“Nem tudtuk, hogy egy oxigénhiányos, agyvérzett, halmozottan sérült gyereket viszünk haza”

Első történet- Anita
Komoly napi küzdelem ez. És igen, nagyon szeretnék elmenni nyaralni egy egészséges gyerekkel, de ez felejtős. Ezt nekem már tizenöt éve el kell felejteni. Vagy beleőrülsz ebbe, vagy megtanulsz máról holnapra élni. Ha azzal foglalkozom, hogy mi lesz tíz év múlva, teljesen megőrülnék.
megosztás:
Koraszülöttekért Országos Egyesület
Adószámunk: 18283114-1-06
Levélcím: 6600 Szentes, Munkás u. 88.
E-mail: info@koraszulott.com
Web: http://www.koraszulott.com
https://www.facebook.com/koraszulottcom/



