Telekom adományvonal

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt (MKA) támogatják azok, akik szeptemberben és októberben a Telekom adományvonalát hívják az 1788-as számon.

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt (MKA) támogatják azok, akik szeptemberben és októberben a Telekom adományvonalát hívják az 1788-as számon.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a hetedik éve működő adományvonal vezetékes és mobilhálózatokból is elérhető, a hívás és az sms díja egyaránt száz forint. A két hónap alatt befolyt összegből az MKA egy, a koraszülöttek intenzív ellátására alkalmas mentőautó beszerzését tervezi.

A Statisztikai Hivatal jelentése szerint Magyarországon az egy évre jutó születések 7-8 százaléka koraszülés. Rajtuk segít az MKA, amely nyolc vidéki alapítvány – Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Veszprém és Zalaegerszeg – munkáját fogja össze. A regionális alapítványok az ország nyolcvan százalékát fedik le.

Eddigi munkájuknak köszönhetően négy százalékkal csökkent az újszülöttkori halálozás Magyarországon. Ez nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredménynek számít.

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

EGY HÓNAP MÚLVA ISMÉT LILÁBA ÖLTÖZIK A LÁNCHÍD! 💜

Idén már ezen az új, nemzetközileg kijelölt napon hívjuk fel a figyelmet az idő előtt érkező babákra, családjaikra és azokra a fantasztikus egészségügyi szakemberekre, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a legapróbb életeknek is esélyük legyen.

Koraszülöttekért Országos Egyesület
Adószámunk: 18283114-1-06
Levélcím: 6600 Szentes, Munkás u. 88.
E-mail: info@koraszulott.com
Web: http://www.koraszulott.com
https://www.facebook.com/koraszulottcom/

Topikok

Legfrisebb hírek