Nagyon sokan írnak megjegyzéseket a blogjainkhoz, Ez örvendetes, ezért határoztuk el, hogy virtuális „pennát” ragadunk. A legtöbb hozzászólás azt firtatja, hogyan lehetne a mi általunk (ez igaz blogtársaimra is) vallott elveket terjeszteni.

Tűzzel-vassal (síppal-dobbal)? Szerintem inkább „nádi hegedűvel”. Induljunk el az alapoktól. Az első és legfontosabb, hogy a 18 év alatti gyermek mellett anya vagy apa jogosan tartózkodik a nap 24 órájában (1997-es Egészségügyi Tv.). Természetesen lehetnek olyan beavatkozások, amik nem „tetszenek” a szülőknek, ilyenkor el kell Nekik magyarázni, hogy mi ez, miért csináljuk. Meg lehet őket KÉRNI, hogy menjenek ki a beavatkozás idejére a kórteremből, de ha maradni akarnak, akkor az első pont lép életbe. Hozzá kell szokni mindenkinek, hogy a gyermek nem a miénk, nem az ellátó személyzeté! Úgy kell csinálni a dolgunkat, úgy kell kommunikálni a szülők előtt, hogy az ne legyen kellemetlen, és akkor az sem lesz kellemetlen, ha mindig ott vannak. Persze ez nem megy ilyen egyszerűen. A nővérek és az orvosok (átlagéletkoruknál fogva) is a „poroszos egészségügyön” (már megint) edződtek. Akkor zárt kapuk mögött, fehér lepel alatt folyt a szakmai munka, a betegségek legyőzése. Nem „zavarta” a munkát a kérdezősködő szülő. Ha meggyógyult a gyermek azt szívesen elfogadta, ha bármi probléma adódott, azt is, hiszen a „nagy fehér” tudja, mi a baja a kicsinek.

Mi ebből a teamből 1 tagot lecseréltünk, a betegség helyett a baba lépett a központba, és bevettük a csapatba a szülőket. Azt gondolom, így sokkal erősebbek lettünk. Minimum 2 taggal bővült a csapat, reszkessetek betegségek! Szerintem senki sem vitatja, hogy könnyebb 11 emberrel foci VB-t nyerni, mint 9-cel. Tréfát félretéve, azért ez nem ilyen pofonegyszerű. Nálunk körülbelül 3 éve gyorsultak fel az ilyen irányú változások, és még ma sem megy zökkenőmentesen. Voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak ebben részt venni. Ez így természetes. Nem vagyunk egyformák. Minden újabb bevezetett változtatásnál úgy érzi a személyzet, hogy kicsit csorbul a hatásköre, és újból és újból el kell magyarázni, hogy ez a dolog nem rólunk szól, hanem a babáról. És érte aztán mindent érdemes!

Ha úgy tapasztalják, hogy ez nem mindenhol így van, akkor KÉRDEZZENEK! A betegeknek vannak jogai. Ráadásul az egészségügy nem ingyenes. Önök (a legtöbben) fizetnek azért, hogy egészségügyi ellátást kapjon a csemetéjük. A baba nem tud kérdezni. Önök a szócsövek. Kérdezzék meg, hogy miért zavarják a munkát! Kérdezzék meg, hogy miért rossz a babának, ha egyfolytában mellette vannak! Kérdezzék meg. hogy miért nem foghatják a kezükbe! Kérdezzék meg, hogy mi a kontraindikációja a kenguru-módszernek! Kérdezzék meg, hogy miért félnek a fertőzésektől, és ezt miért a szülőknek tulajdonítják! Ne hagyják annyiban! Ez nem forradalom, hanem szemléletváltás!

A cikk további része ITT olvasható