fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Főállású Angyal jelölt a KORE-nál

Főállású Angyal jelölt a KORE-nál!

Sziasztok!

Hagara-Nagy Nóra vagyok, és abban a reményben indulok a Vodafone Főállású Angyal pályázaton, hogy bekerülve a három kiválasztott közé, egy éven át a KORE munkáját segíthetem.
Én magam is koraszülött gyermek anyukája vagyok, tavaly június 17-én reggel enyhe fájásokra ébredtem, s még jó, hogy rákérdeztem az orvosomnál egy SMS-ben, hogy mi legyen, mert kb. két óra múlva már karjaimban fogtam 32 hetes kisfiamat, aki akkor 2250 grammos volt. A Honvédkórház PIC-én töltött három és fél hét elég sok aggódással telt, mert nem kaptunk a gyors születés miatt tüdőérlelő szteroidot, és kétszer lett ptx-es Boti. Voltak ijesztő és boldog pillanatok, és nagyon hálás vagyok, hogy jó helyre kerültünk, nagyon jó orvosok és nővérek vigyáztak ránk. Nálam sosem derült ki, hogy mitől indult be a szülés, semmi ok nem volt rá, és ezzel sokan így vannak. Ezért is lett a projektem címe „A koraszülés bárkivel megtörténhet. Tudtad?”.
Sajnos én csak később hallottam a KORE-ról és a körülötte lévő sok-sok anyukáról, akik már átestek a koraszülésen, és közösséget alkotva segítik, bátorítják az újonnan csatlakozókat. Én nagyon féltem, sokszor jó lett volna pár biztató szó. Csatlakozva a FB csoporthoz most már én is igyekszem saját tapasztalataimmal másoknak segíteni.

Idővel rádöbbentem arra, hogy mennyire nincs felkészülve egy nő, egy kismama, hogy mi van akkor, ha koraszülött babája születik, mik a kilátásai, mennyire kell aggódni, mit lehet(ne) és kell(ene) tennie. A mi orvosaink rendszeresen beszámoltak nekünk a gyermek állapotáról, válaszoltak a kérdéseinkre, támogatták az anyatejes táplálást és megengedték, hogy kenguruzzunk, illetve bármikor meglátogathassuk a babát. Nekünk ez természetes volt, de azóta tudom, hogy ez nem mindenhol van így, sőt szinte alig van PIC, ahol ilyen családbarát módon működnek. Pedig ennek kéne lennie az alapnak.
Újságíró vagyok, évek óta rendszeresen írok kisgyerekes, családi témákról is, és sajnos szomorúan állapítottam meg (némi lelkiismeret furdalással), hogy én magam sosem írtam a koraszülésről és ahova én írtam, ott sem volt sosem napirenden ez a téma. Azóta próbálok minél több helyen írni erről, talán kedves olvasó, te is találkoztál már néhány írásommal, például azzal az interjúval, amit dr. Bodrogi Eszterrel készítettem, aki a Honvéd PIC osztályvezető helyettese vagy a PIC-en töltött időszakról szóló élménybeszámolómmal.

Amióta érintett szülő vagyok, azon vagyok, hogy minél több helyen lehessen olvasni, hallani a koraszülésről. Ezért is jelentkeztem Főállású Angyalnak.
Mit szeretnék elérni Főállású Angyalként?
Célom, hogy releváns információkat kapjanak a szülés előtt álló nők, a korababát már megszült anyák és a velünk foglalkozó szakdolgozók, védőnők, háziorvosok, hogy a korababa ne egy mumus legyen, akitől félni kell, akit titkolni kell, vagy akit az ügyeletes orvos azonnal több napra kórházba küld, mert nem tud vele mit kezdeni, pedig nincs is komoly baj.
Szeretném, ha a KORE-t minden érintett, amikor a legnagyobb szükség van rá, azonnal megtalálja, és számíthasson a közösség támogatására. Egy like is sokat ér ilyenkor.

Szeretném, ha az önkéntes hálózat országos szinten is stabil és elérhető lenne, hogy bárkinek szüksége van egy kis biztatásra, tapasztalatinak megosztására, legyen kihez fordulni.
Szeretném, ha több olyan szakmai és családi rendezvény lenne, amit a KORE szervez, és bízom benne, hogy képesek lennénk segíteni abban, hogy országszerte még több és több Családbarát PIC jöjjön létre.
Szakértő adatbázisunkat mobil applikáció formájában is bárki számára elérhetővé tennénk, így lakóhely szerint is könnyen átlátható lenne, hogy hol van a közelben a szükséges segítség.

Kenguru cam néven megpróbálnánk webkamerás elérhetősége biztosítani az együttműködő osztályokon, így a család távollévő tagjai (nagyszülők, testvérek) egyszer megnézhetnék a babát, akit élőben – talán már hetek óta – szeretnének megismerni.
Amennyiben úgy érzed, hogy munkám valóban segítésére válna az egyesületnek, és egyúttal a koraszülöttek családjainak javát szolgálná a programom, kérlek, szavazz rám a Facebookon!
Köszönöm!

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

ARCKÉPCSARNOK

Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.