Útmutató koraszülésben érintett családoknak

A koraszülött gyermeket nevelő családok gyakran különösen figyelmesen követik a gyermek fejlődését. Ez érthető. A korai érkezés után sok szülőben ott marad a kérdés: „Ez most életkori sajátosság, vagy valami, amivel foglalkozni kell?” A tikkelés is ilyen jelenség lehet. Ijesztőnek tűnhet, főleg akkor, ha hirtelen jelenik meg, vagy a gyermek egyre gyakrabban pislog, rángatja a vállát, krákog, szipog, grimaszol, esetleg furcsa hangokat ad ki.

A jó hír az, hogy a gyermekkori tikek gyakran enyhék, hullámzóak, és sok esetben idővel csökkennek. A legfontosabb első lépés a megértés. A gyermek nem rosszalkodik, nem provokál, nem „direkt csinálja”. A tikkelés idegrendszeri eredetű tünet, amelyet a gyermek csak részben, rövid ideig és nagy erőfeszítéssel tud visszatartani.

Mi az a tik?

A tik hirtelen, ismétlődő mozdulat vagy hangadás. Lehet mozgásos tik, például pislogás, fejrándítás, vállhúzás, grimaszolás. Hangadásos tiknél a gyermek például krákog, köhint, szipog, hümmög, sóhajt, esetleg rövid hangokat vagy szavakat ismétel.

A tikek lehetnek egyszerűek vagy összetettebbek. Egy egyszerű tik nagyon rövid mozdulat vagy hang. Összetettebb tiknél több mozgás kapcsolódhat össze, például fejfordítás vállrándítással, ugrálás, tárgyak megérintése, mások mozdulatainak utánzása. A szándékosnak tűnő mozdulatok mögött is állhat tik. Ezért nagyon fontos, hogy a környezet ne minősítse a gyermeket neveletlennek.

Mit érezhet közben a gyermek?

Nagyobb gyerekek gyakran el tudják mondani, hogy a tik előtt kellemetlen testi érzés jelenik meg. Olyasmi, mint egy belső feszülés, viszketés, nyomás vagy késztetés. A tik után rövid megkönnyebbülést érezhetnek.

Kisebb gyerekek ezt még ritkán tudják szavakba önteni. Ők egyszerűen csak csinálják a mozdulatot vagy hangot. A szülő ilyenkor sokszor azt látja, hogy a tünet hol erősebb, hol alig észrevehető.

Miért változik ennyit?

A tikekre jellemző a hullámzás. Egy ideig gyakrabban jelentkezhetnek, később visszahúzódhatnak. Fáradtság, izgalom, stressz, betegség, iskolakezdés vagy nagyobb változás fokozhatja őket. Előfordul az is, hogy a gyermek otthon, biztonságban, pihenés közben tikkel többet. Ez elsőre furcsának tűnhet, de jól ismert jelenség.

Feladathelyzetben, koncentráció közben sok gyermeknél csökkennek a tikek. Emiatt megtörténhet, hogy a rendelőben vagy vizsgálati helyzetben épp kevésbé látszanak. Ez nem jelenti azt, hogy a szülő „túlaggódja”. A tikek természetüknél fogva változékonyak.

Van köze a koraszüléshez?

A koraszülés önmagában nem jelenti azt, hogy a gyermek biztosan tikkelni fog. A tikkelés nem a szülő hibája, és nem vezethető le egyszerűen abból, hogy a gyermek korábban született.

Koraszülött gyermekeknél ugyanakkor gyakrabban kell figyelni a fejlődés több területére: figyelem, mozgáskoordináció, tanulás, érzékszervi feldolgozás, viselkedésszabályozás, szorongás. A tikeket ezért érdemes nem elszigetelten nézni, hanem a gyermek teljes működésének részeként. Egy gyógypedagógiai, pszichológiai vagy gyermekpszichiátriai konzultáció sokat segíthet abban, hogy a család lássa, mi igényel támogatást, és mi tartozik a természetes fejlődési hullámzáshoz.

Mikor jelenik meg leggyakrabban?

A tikek többnyire gyermekkorban kezdődnek, gyakran óvodás- vagy kisiskoláskorban. Sok gyermeknél 4–6 éves kor körül jelennek meg az első tünetek. A tikek erőssége gyakran iskoláskorban fokozódik, majd serdülőkorban sokaknál enyhül.

Fiúknál gyakrabban fordulnak elő, mint lányoknál. Családi halmozódás is megfigyelhető, vagyis előfordulhat, hogy a családban másnál is voltak tikek, kényszeres tünetek, figyelmi nehézségek vagy hasonló idegrendszeri sajátosságok.

A tikkelés és a Tourette-szindróma

Nem minden tikkelő gyermek Tourette-szindrómás. A szakemberek többféle tikzavart különböztetnek meg. A különbség főleg attól függ, milyen típusú tikek vannak jelen, és mennyi ideje tartanak.

Tourette-szindróma esetén a gyermeknek mozgásos és hangadásos tikjei is vannak, és a tünetek több mint egy éve fennállnak. A diagnózis nem azt jelenti, hogy a gyermek állapota feltétlenül súlyos. Vannak enyhe és erősebb tünetekkel járó esetek is.

A filmekből sokan az obszcén szavak akaratlan kimondását ismerik, de ez ritka. A legtöbb Tourette-szindrómával élő gyermeknél nem ez a fő tünet. Sokkal gyakoribb a pislogás, fejmozdulat, vállrándítás, szipogás vagy krákogás.

Milyen más nehézségek társulhatnak hozzá?

Tikkelő gyermekeknél előfordulhat figyelmi nehézség, ADHD, kényszeres tünet, szorongás vagy tanulási probléma. Ezek sokszor jobban megterhelik a gyermeket az óvodában, iskolában és otthon, mint maga a tik.

Koraszülött gyermekeknél különösen fontos a teljes kép feltérképezése. Lehet, hogy a tik csak a jéghegy csúcsa, miközben a gyermek a figyelmi terheléssel, a zajjal, a túl sok ingerrel, a fáradékonysággal vagy a teljesítményhelyzetekkel küzd. A támogatás akkor működik jól, ha nemcsak a látható tünetre reagálunk, hanem a gyermek mindennapi terhelését is csökkentjük.

Kell-e vizsgálat?

A tikzavar diagnózisa elsősorban a tünetek és a kórtörténet alapján történik. A szakember megkérdezi, milyen mozdulatok vagy hangok jelentkeznek, mióta tartanak, milyen helyzetekben erősödnek, és okoznak-e fájdalmat, szégyent, tanulási vagy társas nehézséget.

Külön vizsgálatokra általában nincs szükség, ha a tünetek jellegzetesek. Neurológiai vizsgálat akkor válhat fontossá, ha a mozdulatok szokatlanok, nagyon hirtelen kezdődnek, eszméletvesztéshez hasonló jelenség társul hozzájuk, alvás közben is feltűnőek, vagy felmerül más idegrendszeri állapot lehetősége.

Mit ne tegyen a család?

A rászólás ritkán segít. A „hagyd abba”, „ne csináld már”, „figyelj oda magadra” mondatok inkább növelik a feszültséget. A gyermek ettől szégyellheti magát, és még jobban figyelni kezd a tikre.

A büntetés, megszégyenítés, gúnyolás kifejezetten ártalmas. A tik nem rossz szokás. A gyermeknek támogatásra, biztonságra és kiszámítható környezetre van szüksége.

Mit tehet a szülő?

Érdemes nyugodtan megfigyelni, mikor erősödnek a tünetek. Segíthet egy rövid jegyzet: alvás, fáradtság, iskolai terhelés, betegség, képernyőidő, szorongató helyzetek, nagyobb változások. A cél nem a hibás keresése, hanem a mintázatok felismerése.

Hasznos lehet, ha a család egyszerű mondatot ad a gyermeknek: „Látjuk, hogy ez most jön a testedből. Nem vagy bajban. Segítünk, ha zavar.” Ez a mondat leveszi róla a szégyent.

A megfelelő pihenés, a kiszámítható napirend, a mozgás, a túlterhelés csökkentése és az elfogadó légkör sok gyermeknél javítja az összképet. A tikkelés teljes eltüntetése nem mindig reális cél. A gyermek biztonságérzetének és működésének támogatása sokkal jobb irány.

Mit tehet az óvoda vagy iskola?

A pedagógus szerepe kulcsfontosságú. A tikkelő gyermeket nem szabad fegyelmezni a tünetei miatt. A tanító, óvónő vagy osztályfőnök segíthet abban, hogy a közösség ne csúfolja, ne utánozza és ne szigetelje el.

Egy koraszülött gyermeknél gyakran az általános terhelhetőségre is figyelni kell. Szükség lehet rövid pihenőre, kevesebb nyilvános szereplésre, csendesebb ülőhelyre, több időre írásnál, alternatív számonkérésre vagy mozgásos szünetekre. Ezek nem kivételezések. Olyan környezeti támogatások, amelyek segítik a gyermeket abban, hogy a képességeit valóban meg tudja mutatni.

Mikor kérjünk szakembertől segítséget?

Szakemberhez érdemes fordulni, ha a tik fájdalmat okoz, zavarja az evést, alvást, beszédet, írást, tanulást vagy társas kapcsolatokat. Segítségre van szükség akkor is, ha a gyermeket csúfolják, visszahúzódóvá válik, szorong, szégyelli magát, vagy a család bizonytalan abban, mi történik.

Első körben a gyermekorvos vagy háziorvos is segíthet az eligazodásban. További támogatást gyermekpszichiáter, gyermekneurológus, pszichológus, gyógypedagógus vagy fejlesztő szakember adhat, attól függően, milyen tünetek állnak előtérben.

Milyen kezelések léteznek?

Enyhe tikeknél sokszor elegendő a tájékoztatás, a család megnyugtatása és az óvodai-iskolai környezet érzékenyítése. Komolyabb esetben viselkedésterápiás módszerek segíthetnek. Ezek közé tartozik a tiket megelőző testi érzés felismerése, majd egy olyan mozdulat megtanulása, amely nem engedi lefutni a tiket. Ezt szakember tanítja, gyakorlással.

Gyógyszeres kezelés csak akkor merül fel, ha a tünetek jelentős szenvedést, fájdalmat vagy működési nehézséget okoznak. A gyógyszer kiválasztása mindig orvosi döntés, mert a várható előnyöket és a mellékhatásokat gondosan mérlegelni kell.

Mi a legfontosabb üzenet?

A tikkelő gyermeknek nem fegyelemre van szüksége, hanem megértésre, pontos megfigyelésre és jó szakmai kísérésre. A koraszülésben érintett családok sokszor már eleve hosszú utat jártak be. Ebben a helyzetben különösen sokat számít, ha a szülő nem marad egyedül a kérdéseivel.

A tik önmagában nem mond el mindent a gyermekről. Egy jelzés, amelyet érdemes komolyan venni, nyugodtan megfigyelni, és szükség esetén szakemberrel átbeszélni. A gyermek közben ugyanaz marad: fejlődő, tanuló, érzékeny kis ember, akinek a környezete akkor segít a legtöbbet, ha biztonságot ad neki.