Már a kezdet sem volt könnyű, hiszen a pozitív tesztelést megelőzően már túl voltunk a 6. lombik beültetésen.
A terhesség első 3 hónapjában hol jobban, hol kevésbé vérezgettem, bár ennek ellenére a kis manócskák gyönyörűen növekedtek. Talán már kicsit kezdtük elbízni magunkat, hogy most már semmi baj nem lehet, (már 2 hónapja nem véreztem) amikor egy vasárnap reggel görcsökre ébredtem. Pakolás, irány a kórház.
Szinte fel sem eszméltünk mi is történik, amikor az orvos közölte szülni fogunk. Egy baktérium miatt megnyílt a méhszájam és a fertőzést már nem lehetett megállítani. Este 8 órakor megszületett Boglárka és Benedek, akiket már oly régen vártunk.
Sajnos a terhesség még csak a 24. hétnél tartott így a 640 grammal született picikéink válságos állapotban voltak. Elsőszülött kislányunkat a Jóisten hamarosan magához szólította, Benedekért pedig hetekig küzdöttek az NIC 1 orvosai.
Az első két hét a legkritikusabb ezeknél a csöppségeknél, szinte mindennap félve mentem be a kórházba, miközben Boglárka temetését intéztük. Éreztem, hogy nem hagyhat itt minket Benedek is, talán pont ez adott erőt ehhez az egész felfoghatatlan helyzethez. Nagyon bíztam az én kis drágámban, s nem hiába!
Május 30-án átszállították a Péterfy Sándor kórház koraszülött osztályára, ahonnan 2006. július 4-én 2070 grammal végre HAZA VIHETTÜK a mi kis drágánkat.
Nagyon szerencséseknek érezzük magunkat, hogy a rövidlátását leszámítva, szinte semmi maradandó károsodás nem érte.
Ma már 26 hónapos vagány kis pasi, aki időnként az őrületbe kergeti a szüleit a fáradhatatlanságával.
Ákontzné Hajni
