SOTE I. sz. Női Klinika, NIC (2)

Az orvosok szakértésében maximálisan megbíztam. Amíg a baba inkubátorban van, naponta kétszer lehetett látogatni: délután 2 és este negyed 8 körül, körülbelül 20 percre. Ekkor lehetett kérdezni a baba állapota felől.

Rövid ott töltött idő alatt összeszedett tapasztalataim:
* A nővérek nagy része kedves volt, az egy-két kivétel gondolom a túlterheltségnek köszönhető.
* Az orvosok szakértésében maximálisan megbíztam.
* Amíg a baba inkubátorban van, naponta kétszer lehetett látogatni: délután 2 és este negyed 8 körül, körülbelül 20 percre. Ekkor lehetett kérdezni a baba állapota felől.
* Anyatejet elvileg bármikor lehet vinni, csak csengetni kell, bár nem igazán éreztem azt, hogy szeretik ha „zavarunk” ilyesmivel.
* Amikor átkerült Gergő egy másik inkubátorba, elfelejtettek szólni nekünk. Persze jól kiakadtunk, már mindent képzeltünk, hogy micsoda baj lehet, amikor kiderült, hogy csak máshova vitték… KÉRDEZZETEK, mielőtt kiakadnátok, mert maguktól nemigen mondtak semmit!
* Természetesen kötelező felvenni köpenyt, „szájkosarat”, ilyesmit.
* Minden babához csak a szülei mehetnek be. A többi babára nézni sem szabad, mert szólnak érte.

* A „hízlaldába” már 3 óránként járhat 20 percre az anyuka szoptatni, apuka ide egyáltalán nem mehet be. A legtöbb nővér sokat segít a szoptatásban.

 

 

Pogi

 

 

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

KOREXPO 2025

A KOREXPO-n hiteles, azonnali információkat kapsz Magyarország legnevesebb szakértőitől a koraszülött gondozásról, utógondozásról és fejlesztési lehetőségekről – teljesen ingyen!

Gyermekkori immunerősítés

A kasvirágfajokból és a dél-afrikai muskátliból készült gyógyszerek 12, illetve 6 éves kor alatt nem ajánlhatók a vonatkozó vizsgálatok hiányában. 6 éves kor alatti egészséges gyermekeknek az immunrendszer egészséges működése érdekében a vitaminhiány elkerülését biztosító kiegyensúlyozott étrend és D-vitaminpótlás ajánlható.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.