Híreink
Beszámoló a ruhagyűjtés elmúlt évéről.
2012-2013 folyamán egyesületünk ruhagyűjtő tevékenysége hónapról hónapra fejlődött. A kezdetben ellátott néhány osztály, illetve egy koraszülöttmentő szolgálat száma mára már 30 fölé emelkedett. 2013 elején
Lili negyedik születésnapjára
2010. január 11-én, a 28. hét 6. napján indult be a szülés. Bár izgultunk, de örültünk, hogy legalább eddig sikerült „kihúznunk”. A történet 2009 szeptemberében
Barnus története
Történetünk 2009 augusztusában kezdődött, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk fog születni. Nagyon készültünk, rá mert tervezett kisbaba volt. Akkor már volt egy kisfiúnk, aki nagyon örült
Évzáró közgyűlésünk
Egyesületünk évzáró közgyűlését december 15-én tartottuk, melynek kapcsán értékeltük az elmúlt év történéseit, eredményeit, tanulságait. Sokszínű, kihívásokkal teli évet zártunk, mely során egy szülőcsoportból a
A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület közleménye
A Koraszülöttek Világnapja (november 17.) alkalmából a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálattal közösen információs napot szervez Szegeden. A Koraszülöttek Világnapja azokról

A Bobath módszer
Minden reflexgátló helyzetből számtalan mozdulat indulhat, és a cél az egyik mozdulatból a másikba való gördülékeny átmenet, a lazaság megőrzése a mozdulat indításától a befejezésig.
Ti írtátok – Információhiány
Új rovatunk első leveleként egy országos problémára való figyelemfelkeltést közlünk. Szerencsére nincs már mindenhol ilyen információhiány, de reméljük, hogy sok hasonlóan tettrekész szülő és szakember
Móric a csodabogár
Lassan 2 év telt el, mire eljutottam odáig, hogy megírjam a mi történetünket. A mai napig szorgalmasan dolgozom rajta, hogy fel tudjam dolgozni a történteket,
A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) Közleménye
A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) őszinte részvétét fejezi ki a Miskolcon elhunyt koraszülött csecsemők hozzátartozóinak. Az Egyesület megítélése szerint a tragédia kapcsán megjelent sajtóhírek nagyban
Lóri és Misu története
Két koraszülött kisfiú anyukája vagyok. Az első fiammal 2009. november 17-re voltam kiírva. Augusztus 4-én egy nőgyógyászati vizsgálat során kiderült, hogy 15 mm-re megrövidült a
Ajánlott írások

IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSOK
Az igényelhető családtámogatási formák időről időre változnak, ezért jelen kiadványban a 2025 évben érvényes legfontosabb támogatási lehetőségeket mutatjuk be a hatályos szabályozás alapján.

A PIC láthatatlan oldala KONFERENCIA
Emeljük ki a témát a folyosóról a szakmai reflektorfénybe. A PIC láthatatlan oldala nem mellékszál, hanem a minőségi ellátás egyik alapvető pillére.

A kontrollvesztés élménye / tehetetlenség-élmény
Amit gyászolsz, az gyászolható, amit átéltél, az feldolgozható, és a történeted attól, hogy más lett, még lehet teljes. Csak közben jogod van kimondani, hogy közben fájt.

A koraszülöttekért | KORE Textil Program
Vendég a stúdióban Damásdi Anna volt, a KORE Textil Program vezetője, aki koripokat is hozott magával a stúdióba!
megosztás:
Koraszülöttekért Országos Egyesület
Adószámunk: 18283114-1-06
Levélcím: 6600 Szentes, Munkás u. 88.
E-mail: info@koraszulott.com
Web: http://www.koraszulott.com
https://www.facebook.com/koraszulottcom/



