Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Kenguruzást segítő bútorok és automata ajtó a Bókay PIC-en

kenguruzast-segito-butorok-es-automata-ajto-a-bokay-pic-en_425_1

PICi babája közelében és kényelemben lehet minden koraszülő a Bókay kórházban

Idő előtt született gyermekek és koracsaládjaik kényelmét szolgálják a Bókay Klinikának adományozott, családbarát eszközök

Számít a gyógyulásban az is, hogy ki, de még az is, mi és hogyan vesz körül minket. A legkisebb, koraszülöttként világra jött babák esetében pedig hatványozottan fontos, hogy szüleik közelségében, és megfelelő körülmények között gyarapodhassanak. A perinatális intenzív centrumok (PIC-ek) apró lakói gyakran akár hetekig, hónapokig is rideg kórházi falak között kell, hogy maradjanak. Ennek az időszaknak a megkönnyítéséhez, otthonosabbá tételéhez járult hozzá a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) és a NaturAqua: márciusban a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati (Bókay utcai) Klinika koraszülött intenzív osztályát varázsolták családbarátabbá egy adományképpen átadott automata ajtóval és a kenguruzást segítő bútorokkal.

A szülők, akik a koraszüléssel járó viszontagságok és a koraszülötteket érintő kockázatok miatt gyakran sokkos állapotban vannak, eddig egy törött, a 135 éves épülettel egyidős faajtón keresztül tudtak bemenni gyermekükhöz a Bókay klinikán. A márciusban átadott új, üvegből készült, automata ajtóval végre megszűnhet a koraszülők elzártságának és elválasztottságának érzése kisbabájuktól. Már a várakozási idő alatt is betekintést nyerhetnek a koraszülött osztály pillanataiba, így a kötődés már a legelső pillanatoktól gyorsabban és mélyebben alakulhat ki a PICi baba és szülője között. Sőt, az adományokból az üvegajtó mellett függönyözhető öltözőrész és kényelmes ülőhelyek kialakítására is sor kerülhetett, ahol így a kenguruzásra is meghittebb, komfortosabb lehetőségek nyíltak a koramamák és korapapák számára.

A kenguru-módszer, melynek során a babát egy a célra speciálisan kialakított kendőbe helyezik, hogy mellkasán tarthassa őt a koraszülő, kiemelten fontos. Ezzel biztosítható ugyanis az egészen PICi újszülöttek és szüleik számára is a bőr-bőr kontakt, mely a kisbaba és a koraszülő számára is segíti a kötődést kialakulását. Még akkor is, ha amúgy az újszülött infúzióra van kötve és nagyrészt inkubátorban kell, hogy tartózkodjon. Plusz a méhen belüli időszakból megszokott testhőmérséklet, valamint a már jól ismert szívhang és a szülői hangok újra hallgatása is sokat segít a korababa fejlődésében. A kenguruzás további előnye, hogy megindítja a tejtermelést az édesanyánál – a legtöbb esetben még akkor is, ha a rideg kórházi környezet, vagy a baba túl korai érkezése, és a koraszüléssel járó megrázkódtatások és aggodalmak a tej elapadásához vezettek. A koraszülöttek esetében pedig a legegyszerűbb intervenció és legfontosabb gyógyszer maga az anyatej.

Az embert és az emberi kapcsolatokat egyaránt próbára tévő időszak ellenére is az intézkedésekkel már egy kicsivel könnyebbé vált a koracsaládok helyzete a Bókay PIC-en. Az üvegajtónak és a kenguruzási lehetőségek kialakításának köszönhetően kellemesebb és minőségibb időt, akár egyszerre több órát tölthet együtt a család, beleértve a korababát és mindkét szülőjét, elősegítve ezzel is a korai kötődést, oldva a szülőt ért sokkot és stresszt, ezek hatásaként pedig jelentősen megnő az esély a legPICibb babák gyorsabb és zökkenőmentesebb gyógyulására, gyarapodására is.

A NaturAqua a magyarországi koraszülött ellátás elkötelezett támogatója immár harmadik éve. Partnere, a KORE közreműködésével segít családbaráttá tenni a kórházi osztályokat, hogy a koraszülött csecsemők ápolása mellett szüleik nyugalmát is szavatolja.

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

VI. KORE Családi Élménynap

Időpont: 2023. november 18. szombat, 10.00 – 19.00 óra | Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, III. emelet (1024 Bp., Lövőház u. 1-5.)

Szupervízió a „szakember szerviz”

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rájuk is gondoljunk, hiszen nem mindennapi hivatás, amit ők végeznek.
Éppen ezért online, kiscsoportos szupervíziós lehetőséget szeretnênk nekik, nektek biztosítani.

KORASZÜLÖTT GYERMEKEK UTÓGONDOZÁSA

Koraszülött gyermekek esetében nem lehet elégszer hangsúlyozni a korai diagnosztizálás és a korai fejlesztés jelentőségét. Nem szabad abba a hibába esni, hogy a baba „rendben”