Koraszülöttek Világnapja az óriáskeréken

2015. november 17-én, a Koraszülöttek Világnapja alkalmából – nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva – lila kivilágítást kap ,,Budapest szeme”, az Erzsébet téri, 65 méter magas Sziget Eye óriáskerék. Ezzel hívják fel a figyelmet a koraszülés problémakörére.

A Koraszülöttek Világnapja azokról a családokról szól, akiknek szembesülniük kellett a koraszülés nehézségeivel és következményeivel. „Fontosnak tartjuk, hogy a koraszülés jelensége minél nagyobb figyelmet kapjon a társadalomban, és az érintett családok szakszerű és folyamatos segítséget kapjanak egészen addig, amíg szükségük van rá” – mondják a kezdeményezés szervezői, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) és az Óriáskerék Kft.

A világon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik, Magyarországon 8-9% között mozog ez az arány, és a születés körüli halálozások közel 2/3-a a koraszülött babákat sújtja. A koraszülések jelentős része a legnagyobb odafigyelés és a gondos orvosi felügyelet ellenére sem előzhető meg.

A koraszülött kisbabák már néhány órásan megtapasztalják a fájdalmat, a légzési nehézségeket, és nem kaphatják meg ugyanazt a törődést, szülői érintést, mint kilenc hónapra született társaik. Első heteik, hónapjaik legtöbbször rideg körülmények között, fájdalmakkal telnek.

A KORE ezért kiemelten fontosnak tartja a kenguru módszer elterjesztését, amely költségkímélő, természetes korai módszer a koraszülöttek gondozásában. „Önkéntes, érintett szülőkből álló civil szervezetként igyekszünk segítséget nyújtani sorstársi közösség alakításával, honlapunkon könnyen elérhető információk közzétételével, társadalmi és szakmai „érzékenyítéssel” – tudatta a KORE képviselő

Köszönjük a médiatámogatást az amdala.hu-nak , pcpult.hu-nak, Imami hálózatnak, debmedia.hu-nak, librarius.hu-nak és a manoprogram.hu-nak !

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

Kancsalság – mit érdemes tudni a szemtakarásos kezelésekről?

A tapaszolás, akárhogy is nevezzük, nem csak egy kezelési forma: kapcsolatpróba, naponta újra induló együttműködés gyerek és felnőtt között. És minden jól felragasztott tapasz mögött ott van egy szerető kéz, egy figyelő tekintet, egy szülő, aki újra és újra megpróbálja, mert tudja, hogy számít.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.