Az esküvőnk után azonnal nekiláttunk a családalapításnak, négy év hiábavaló próbálkozás után jutottunk el a Budai Meddőségi Centrumba, ahol hamar kiderült, hogy lombik programra lesz szükségünk, ugyanis minkét petevezetékem átjárhatatlan. 2007. január 21-én kezdtük meg az injekciókúrát, február 8-án pedig visszakaptam két életképes embriót.
Eredményhirdetés február 19. A HCG szintem alapján két v. három babára lehetett számítani. A két héttel későbbi ultrahang igazolta, hogy ketten vannak odabent.
Nagyon boldogok voltunk, egészen a 12. heti tarkóredő mérésig, ahol kiderült, hogy a „B” magzatnak, Ő volt Dorka, a normálisnál kétszer vastagabb a tarkóredője. Genetikai tanácsadó, chorion-biopszia negatív eredménnyel, majd ezt követően két magzati szívultrahang után megnyugodtunk, nincsen baj. A 31. héten, egy kontroll ultrahangon az orvos közölte velem: Baj van anyuka, még a mai napon befejezzük a terhességet. Totális kétségbeesés, hiszen semmi jele nem volt annak, hogy bármi probléma lenne, jól éreztem magam, méhszáj teljesen zárt volt. Még a kórházi cuccom sem volt összepakolva, optimistán a 32. hétre terveztem a csomagolást.

Azonnal vittek a műtéti előkészítésre a Dorka mellkasában lévő folyadék miatt, aztán már mentünk is a műtőbe, mert közben a szívhangjai is romlottak. Így a hüvelyi és apás szülés csak álom maradt és 2007. augusztus 31-én 10 óra 27 perckor császármetszéssel világra segítették Dorkát, majd még abban a percben kishúga, Lili is követte erre a világra.

Dorka mellkasából azonnal le kellett csapolni a folyadékot, mindkettőjüket intubálni kellett, férjemet este hatkor engedték be a PIC-re, hogy láthassa a kicsiket és ekkor kapott némi nem túl bíztató tájékoztatást is kis családunk állapotáról. Készíthetett képeket, így estére már én is „láthattam” a babákat.
Lili gyorsan javult, másnap megszabadult a tubustól, C-PAP-on volt néhány napig, majd önállóan lélegzett. Dorka három és fél hétig életveszélyben volt, lélegeztető gépen. Tüdőgyulladást, majd vírusfertőzést kapott, de nagyon erősen akart élni, igazi kis harcos. Végül négy napra a Sote I. sz. Gyermekklinikájának NIC osztályra került, itt sikerült leszoktatni a gépről és visszakerülhettünk Székesfehérvárra, a már melegedőben lévő Lilihez.

Hat és fél hetet töltöttünk kórházban, sokszor elég rossz lelkiállapotban, de itthon vagyunk, mind a négyen. A lányok járnak korai fejlesztésre, de úgy néz ki, hogy néhány „szépséghibától” eltekintve egészségesek. A mai napig nem derült ki, hogy mi okozta a problémát, de azt hiszem, már nem is számít.

Párommal együtt azon igyekszünk, hogy kiegyensúlyozott, boldog nőket neveljünk belőlük.

Meiszter Judit
Székesfehérvár, 2008. 01. 16.