Kamaszkorom óta voltak hormonális gondjaim. Rendszertelen havivérzésre felelőtlenül felírt fogamzásgátló hatására 18 évesen lett egy mélyvénás trombózisom. Későbbi hematológiai labor kimutatta az öröklött hajlamot, az ún. Leiden-mutációt. Heterozigóta vagyok, tehát ha van egy kiváltó ok, akkor alakul ki trombózis. A kardiológusok mondták, hogy ha várandós leszek, veszélyeztetettnek számítok majd az első perctől kezdve.

A hormonális gondjaim nem változtak, orvostól-orvosig jártam, hiszen én is, mint sok sorstárs, kerestem a megfelelő szakembert. Ráadásul mindig rendelkeztem súlyfelesleggel is, így többször próbáltam fogyni is. Sokszor „rávágták” egy-egy ultrahang alapján, vagy egy-egy labor alapján, hogy az ún. PCOS vagyok, policisztás petefészek szindrómás. Végig tudtam, hogy nem erről van szó, de ekkorra már azt is elfogadtam, hogy nekem a teherbeesés sem lesz egyszerű. Ekkor kerültem a SOTE I. Klinikára a nőgyógyászomhoz, aki egyben endokrinológus is. Mondta, hogy ha a maradék súlyfeleslegemtől is megszabadulok, addigra teherbe is fogok esni. Nem hittem neki, és még lett volna mit leadni, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Mindez 2010-ben történt, szept. 28-ára voltam kiírva, a születésnapom utánra.

Naponta kellett alvadásgátlóval szúrni magam a trombózishajlamom miatt. A 7. héttől a 16. hétig naponta 2-3szor hánytam, az émelygéstől, alacsony vérnyomástól és az ugrándozó vércukorszinttől csak feküdni tudtam. Utána már azt hittem, hogy fellélegezhetek, amikor a korábbi hidegrázásaim átváltottak hőhullámba, majd a 20. héttől már izzadásba. Elkezdtem ödémásodni, így először a háziorvosnál mutatkoztam meg, ahol a vérnyomásom igen magas volt: 170/110, 110-es pulzussal. A nőgyógyász sem örült a jelenségnek, vérnyomáscsökkentőt kezdtem el szedni. Azonban a helyzet nem változott, átlagban a gyógyszerrel is 140 / 100 Hgmm volt a vérnyomásom és ödémásodtam. Úgyhogy a 27. héten a nőgyógyászom amikor megvizsgált, másnaptól befektetett a klinikára, ugyanis tapintás alapján megállapította, hogy a baba nem fejlődik. 3 hét elmaradásra tippelt, de egyből kért laborokat, ultrahangot és vizeletet is. No és folyamatos vérnyomásmérést. Aznap már egész nap hánytam is. Másnap az ultrahang is igazolta a fejlődésmegállást, így folyamatos megfigyelés alatt voltam a klinikán. 3. napja feküdtem bent, amikor aznap a sok folyadékbevitel ellenére nem volt már vizeletem.

A reggeli ultrahangvizsgálaton csóválta az orvos a fejét, és telefonált a műtőbe, hogy készítsék elő azonnali császárműtétre, mert a baba meghal. Csökkent a magzatvíz, kóros flow-áramlást mutatott és a magzati keringés kezdett centralizálódni. Fel sem fogtam az egészet. Még zuhanyozni sem lehetett, egyből vittek a szülőszobára, CTG, és kérték, hogy hívjam be a férjem, mert nemsokára megcsászároznak. Szerencsémre a nőgyógyászom még azon a héten bent volt, megvárták, amíg befejez egy műtétet, és máris folytatták velem. A rendkívüli helyzet miatt 14-en voltak bent a műtéten. Mondták, hogy megpróbálják megmenteni a babát, de nem sok rá az esély. Ugyanis már 1000gramm körül kellett volna lennie, de ő 600 gramm körül volt. Persze, reménykedjek a csodában, mert ők már láttak sok ilyet is a klinikán.

Nagy szerencsém volt azzal, hogy az orvosom befektetett a klinikára, mert az ún. korai toxémia bent alakult ki orvosi felügyelet alatt. Ha mindez otthon történik, elveszítem a babát.

A műtét során tudtam meg, hogy lányom van, megmutatták, de már vitték is a koraszülött intenzívre. Én pedig 1 napig az intenzíven feküdtem. Férjem ott meglátogathatott, előtte bent volt a koraszülött intenzíven, ahol Eszter lélegeztető gépen volt és infúziót kapott. Másnap már együtt jártunk be hozzá naponta kétszer. A látvány minden inkubátornál egyformán sokkoló.

S közben jön a szörnyű bizonytalanság: Az 1.-4. napot ha túléli, akkor már csak az 1.-2. hetet kell túléljük, majd még az azt következőt. Az idő pedig ilyenkor mintha direkt megállna, és visszafele pörögne.

Mivel extra kis súlyú koraszülött lett Eszter, nagyon sok küzdelem várt rá. A látás kialakulása nagyon kritikus pont. Ugyanilyen a tüdő fejlődése is, hiszen ezek mind a 3. trimeszterben történnek meg. Neki pedig a kinti világban kellett ezekért megküzdeni. Összesen hétszer kapott vérátömlesztést.

A 6. héten üres inkubátor fogadott, minden erőm elszállt egy pillanat alatt. Kiderült, hogy áthelyezték a posztintenzívre. Még nem volt 1 kg, de kellett a hely az újabb koraszülötteknek.

Szerencsére a következő 3 hétben nagyon szépen gyarapodott, így végre mi is átkerülhettünk a „hizlaldába”, a Péterfy Sándor Kórház Koraszülött osztályára.

Itt is nagyon segítőkész team várt minket. Náluk a 9. héten tarthattuk először egy rövid időre a karunkban. Nagyon védtelen volt a maga 38 centijével és 1120 grammjával. Nagy szemekkel pislogott ránk. Következő héten az inkubátorból átkerült kiságyba. Nagyon ügyesen elkezdett a kórházi cumival enni. Még volt egy kevés tejem, 1500 grammosan már próbáltam szoptatni, de nem volt ereje hozzá. Egyből kifáradt, így maradtam a biztos cuminál. Eleve még félő volt, hogy otthon, az erősebb cumiból képes lesz-e enni?

A kórházi bent tartózkodása során kétszer kellett leállítani a táplálását, hiszen annyira pici volt, hogy a bevitt anyatej minimális mennyiségétől is felfújódott. Aztán megtáltosodott, és a vártnál korábban hazavihettük, 2010. okt. 5-én. Összesen tehát „csak” 12 hetet volt kórházban és utószülinapi ajándékként hazavihettük.

Akinek koraszülöttje van, tudja, hogy a hazavitelkor nem lehet fellélegezni. Folyamatosan vinni kell kontrollvizsgálatokra. A legfontosabb továbbra is a szemészet, de a fejlődésneurológia, hallásvizsgálat ugyanilyen fontosnak mondható.

No és a táplálásuk sem egyszerű, mert fáradékonyak. Az extrém kis súllyal születettek a legproblémásabbak ilyen szempontból. S nálunk is ez igazolódott be. Szerencsénk volt, hogy a sokadikként kipróbált cumiból tudott enni, de vagy belealudt, vagy igen gyakran félrenyelt. A 3 óránkénti táplálása úgy történt, hogy 45-50 perc volt egy etetése. Mivel a szoptatás továbbra sem ment, tápszeres baba lett. Aztán decemberben elkapott valami vírust, és azóta alig eszik. A hozzátáplálása is nehézkesen megy a mai napig.

Ugyanakkor ő azért minősül szintén csodababának, mert születési körülményei ellenére a koraszülöttekre jellemző görcsök, táplálási nehézség és immunrendszer hiányán kívül semmi egyéb baja nincs. Most korrigáltan 8 hónapos, nagyon aktív, vidám és ügyes kislány. Igaz, mozgásában alaposan lemaradt, de hetente jár Dévény-tornára és ott maximálisan meg van vele elégedve a gyógytornász. Most jutottunk el odáig, hogy megnyugtathatott, hogy semmi károsodása nincs a mozgásfejlődését tekintve, így csak meg kell várni, amíg lassanként átfordul, kúszik, mászik, majd ül és jár. Már forog minden irányba és oldalán is ügyesen megtartja magát. Huncutka, mert eleinte csak titokban csinálta, így mi csak a végeredményt láthattuk, hogy már háton ill. hason fekszik. A kúszást is próbálgatja de „csak” fél sikerrel. Megtámasztva ül. Labdát is szereti gurítani. December óta nehezen táplálható, ezért a súlygyarapodása megállt. Ugyanakkor kiegyensúlyozott baba, és nem csontsovány (ahogy a kép is mutatja). Hosszú és karcsú, 32 cm volt, most 62 cm, és alig most érte el az 5 kg-t.

Remélem, hogy másoknak is erőt, kitartást, s főleg reményt tud adni történetünk.

Végszóként pedig csak annyit szeretnék még, hogy amit a két kórház teamje végez nap mint nap, az megfizethetetlen. Fantasztikus, hogy az orvostudomány fejlődése által az ilyen teameknek lehetősége van életeket menteni. Számos ismerősünkről kiderült menetközben, hogy van koraszülött érintettsége, és legtöbbjük teljesen egészséges felnőtt lett.

Tehát igenis, ebben kell bízni, hogy a mi gyerekeink is azokká válnak.