Büszkék vagyunk, hogy 8. éve dolgozunk önkéntesként a sorstársainkért.

„Így is, úgy is szükséged van célokra, szóval miért ne lehetne valami nagy célod?”

Az önkéntesség világnapján a KORE néhány tagja mondja el, miért csatlakozott az egyesülethez és miért érzi fontosnak, hogy önkéntes munkát végezzen. Fogadjátok rövid történeteinket szeretettel.

Orsi: Kezdetben: mert volt sok időm és osztható tudásom. Most: mert jó köztetek

Hajni: Szóval: mert jó érzés valami jót tenni. És annyi megoldatlan probléma van, ahol mi, civilek, összefogva sok mindent tudunk tenni, többek között, ha a politika nem teszi meg (mondjuk, egyrészt mert tényleg nem juthat mindenre). Miért pont a KORE? Mert amikor koraszülsz, szembesülsz vele, hogy ez is egy olyan terület, ahol van mit tenni még, van hova fejlődnie a rendszernek. És Ti amúgy is egy nagyon jófej csapat vagytok. Kötődöm.

Nikol: Mindig is nagyon szerettem másokon segíteni.. A koraszüléseim után nem tudtam nem belefolyni ebbe a témába, az elején talán így próbáltam feldolgozni a saját traumáimat, aztán meg, hogy lassanként kiismertem magam ebben a világban, úgy éreztem, egyszerűen muszáj segítenem az utánam jövő koraszülőknek és mindent továbbadni amit én tudok és segíthet nekik. Nem beszélve arról, hogy rettenetesen megszerettem ezt a közösséget. Szeretek köztetek lenni.

Eszter: Én az eddigi önkéntes munkám során mindig arra gondoltam, hogy ha csak egy sorstársnak is könnyebbé teszem azt a nagyon nehéz időszakot egy információval, biztatással, amit átél, akkor már 1 családnak könnyebb a megértés-elfogadás, mint nekünk volt…az önkéntesség nagyon hiteles és személyes dolog: A segítség nem a bérezés vagy a munkaidő kitöltése miatt történik,egyszerűen szívből jön. És esetünkben a sorstársnak könnyebb lehet elfogadni egy tapasztalatot, tényt, ha azt olyan mondja, aki megélte. Az önkéntességem "önös érdek is", hiszen meggyőződésem, hogy saját lelkem gyógyítom vele, saját élettörténetem egy bizony részét dolgozom fele általa. Illetve Számomra is nagyon fontos, hogy ha virtuálisan is, de egy jó közösség tagja vagyok, akiknek tagjaitól kitartást, hitet tanultam.

Xénia: A koraszülést követően tettem a dolgom, mint egy gép. Mindig az adott napra koncentráltam, mint egy edzőtáborban, mert előttem volt a feladat és ott lebegett a cél. Miután a legfontosabb dolgok rendeződtek, és nyugodtabbnak kellett volna lennem, depresszióba süllyedtem. Elvesztettem a lelkesedésemet, a kitartásomat, a hajtóerőt, kiengedtem a gyeplőt. Amikor önkéntes munkát végzek, úgy érzem, hogy a Jó Istennek kedvezek, ledolgozom a tartozásomat, és megköszönöm neki újra és újra csodálatos gyermekeimet. A mai napig úgy érzem, hogy csudacsoda szerencsések vagyunk!

Eszter: mióta dolgozom, mindig is voltak önkéntes munkáim, mert nagyon szeretek segíteni. Aztán 2013 augusztusában két hónappal a várt idő előtt megszületett kislányom. Semmit nem tudtam erről a helyzetről, a lehetséges következményekről, az egész témáról. Próbáltam kapaszkodókat és információkat keresni. Ekkor találtam rá az egyesületre, az egyesülethez kapcsolódó internetes portálra illetve facebookos csoportra. Nagyon sokat segített nekem ezen dolgok létezése. Amikor megláttam, hogy az egyesület önkéntes pályázatírót keres, nem volt kérdés számomra, hogy jelentkezzek-e vagy sem. Így kerültem be az egyesület önkéntes csapatába. Ha csak egy kicsit is, de hozzá tudtam tenni az egyesület munkájához, amit a jövőben folytatni szeretnék.

Ági: Nagyon szeretnék segíteni a sorstárs anyákon, babákon, családokon. Jelenleg a speciális igényű családok hordozási tanácsadói képzésének második fázisában vagyok, hogy később a koracsaládokat is tudjam ezzel a tudással támogatni. Remélem, anya- és sorstársi tapasztalataimat ezen ismeretekkel együtt a jövőben lehetőségem lesz számukra átadni!

Mariann: Nehéz helyzetekben mindig a sorstárs szülőktől, sorstárs közösségtől kaptam a legtöbb segítséget. A KORE az a platform, ahol ebből egy kicsit "visszaadhatok", vagy inkább továbbadhatok az utánunk jövőknek. Információt, közösséget, egy virtuális vállat.

Reni: A koraszülés és koraszülöttség sok mindenre megtanítja az embert. Alázatosabb, odafigyelőbb, megengedőbb lesz, mert az élet értelme átértékelődik egy szempillantás alatt. Nálunk a család erősebbé vált és azóta sem veszünk semmit egyértelműnek. Sokáig érlelődött bennem, hogy hogyan is lehetne bekapcsolódni valami igazán jó dologba, valami igazán hasznos tevékenységbe…aztán amikor úgy éreztem, hogy már egészen jól kezeljük az életünket, akkor végre csatlakoztam önkéntesként a KORE köréhez és az addigi passzívan felhalmozódott és jelenleg meglévő aktív tudásomat igyekszem hasznosítani egy fantasztikus csapatban, egy még fantasztikusabb célért: Azért, hogy legyünk egymásnak, azért hogy tudjunk hova fordulni, kitől segítséget kérni!

Barbi: Életem legnehezebb tapasztalata volt a koraszülés. Szeretnék ebből mégis építkezni, ahelyett, hogy nyalogatnám a sebeinket. Szeretnék javítani a rendszeren, miután láttam a hiányosságait, szeretném, hogy azoknak, akik később kerülnek ilyen helyzetbe, valamennyivel könnyebb legyen. Azzal, hogy segítek, kicsit talán értelmet adok annak, ami történt… Mindig volt az életemben ilyesmi, önkénteskedtem alkalmanként, de sosem volt olyan ügy, ami mellé igazán odaálltam volna, mert nem volt, amit magaménak éreztem. Mindig azt gondoltam, majd megtalál egyszer. Most éppen ez történt.

Brigi: így utólag visszagondolva, az én önkéntes munkám, már a PIC ajtó előtt állva elkezdődött, mikor a hátralévő több hónapos tapasztalatommal, adtam tanácsot és lelki támaszt az újonnan érkező anyukáknak. Így nem is volt kérdés, hogy a KORE-nál is mindent megteszek, amit tudok.

Luca: Az önkéntesség számomra kezdetben szinte kizárólag az öngyógyítás eszköze volt. Segítség, hogy kilábaljak a depresszióból, hogy elfogadjam a múltamat és az elviselhetetlennek tűnő jelenemet. Aztán ahogy telt-múlt az idő, ráéreztem az önkéntesség valódi ízére. Az "adás" örömére, arra, hogy tényleg tudok teljes odaadással segíteni másoknak, anélkül, hogy ezt – a társadalmi normák szerint – anyagilag honorálnák. Büszke vagyok az önként végzett munkámra és arra, hogy a gyerekeim számára is természetessé vált ez a fajta tevékenység. Sőt, mondhatom, hogy életforma. Így éljük-élik az életüket, példát mutatva ezzel társaiknak, akik időnként csatlakozva hozzájuk szintén megismerkednek az önkéntességgel.

Zsuzsi: Nem tudom elképzelni az életem önkéntesség, és az új családom nélkül. Néha nehéz, néha még nehezebb. Az elmúlt 8 év segített abban, hogy feldolgozzam azt, ami velünk történt. Nem csak én segítek, nekem is segítenek. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt 8 évet színesebbé tette. Minden megélt tapasztalat tanít, a pozitív és negatív egyaránt. Az önkéntesség alázat, alázat az élettel szemben.

Judit: Életem egyik legnagyobb tanulási folyamata az önkéntes munka. Köszönöm, hogy a KORE egyik pillére lehetek.

Anna: Segíteni másoknak, hogy nekik már ne legyen olyan bizonytalan, olyan kilátástalan, mint nekünk volt. Együtt tenni azért, hogy előrébb jussanak a dolgok. Mi is kellünk a változáshoz, a változtatáshoz.

Andi: számomra nagyon jó érzés segíteni másoknak a nehéz időkben. Nagyon jó látni a picike babákat, hogy honnan is indultak, látni a szülők arcán a boldogságot, látni, hogy szükségük van ránk. Nagyon jó jót tenni.

Gabi: Abból építkezem, amit adok. Tudom, hogy a legkisebb segítség is hasznos, legyen az jó szó vagy tett.

Ha szeretnél csatlakozni önkéntes munkánkhoz, írj az fnzsuzsi@koraszulott.com email címre 🙂