Mi a kenguruzás?
A kengurumódszert 1979 óta alkalmazzák a koraszülöttek ellátásában. Míg a columbiai Bogotában Martinez doktort és munkatársait még a megfelelő technikai feltételek elégtelensége késztette a kenguruktól ellesett módszer adaptálására, ma már a fejlett országokban is fontos része a PIC- ek (perinatalis intenzív centrumok) hétköznapjainak.

Kenguruzás lényege
A kengurumódszer lényege az “élő inkubátor”- ként is felfogható anya/ apa és a baba szoros kapcsolata, hiszen a bőr-bőr kontaktus révén az igen labilis hőháztartású, koraszülött babák számára éppúgy- ha nem jobban- biztosítható a megfelelő környezeti – és testhőmérséklet, mint a profi inkubátorokban. Tudnunk kell, hogy az éretlen hőszabályozásuk révén a kis koraszülöttek testhőmérséklete rendkívüli mértékben függ a környezetük hőmérsékletétől, ezért nekünk, mesterségesen kell biztosítanunk az őket körülvevő levegő megfelelő hőmérsékletét és páratartalmát.
Az osztályokon végzett vizsgálat is egyértelműen alátámasztotta- hogy kenguruzás közben a babákat nem kell félteni a lehűléstől. A bőrkontaktus eredményeként a mama szervezete a saját testhőmérsékletének változtatásával biztosítja a kis koraszülött számára az ideális, termoneutrális hőmérsékletet.

Ennek további pozitív következménye, hogy a kengurubébik hamarabb, általában 1500 grammtól tolerálják a szobahőmérsékletet, kikerülhetnek az inkubátorból kiságyba, s így a mamák is hamarabb kapcsolódhatnak be a teljes ellátásukba.

S hogy milyen további előnyöket biztosít a koraszülött kenguruzás?
Tudjuk, hogy a csecsemők fejlődése kezdetén a gyakori, hosszas testközelség jelenti a biztonságérzetüket kialakító természetes választ a szüleik részéről. Miért lenne ez másképp a korababáknál?

Ezt a biztonságérzetet a mama szívhangjai, a papa bőrkontaktushoz társuló, méhen belül már megismert hangja jelentik a koraszülött kenguruzás során. A koraszülöttek egyértelműen felismerik a már korábban, a számukra egyértelműen biztonságot jelentő anyaméhben hallott, támogató hangokat. Igazolt tény, hogy már a koraszülött babák is rendelkeznek olyan antennákkal, amelyek édesanyjuk, szüleik érzelmeinek érzékelésére szolgálnak. Az anya idegessége, feszültsége éppúgy átragad rájuk, mint a nyugalma, a kiegyensúlyozottsága. S miközben mi, a PIC-ek munkatársai sokat tehetnek azért, hogy a mama és a papa korrekt tájékoztatást kapva, biztonságban érezzék ránk bízott gyermeküket, a kenguruzás kapcsán, ennek átsugárzásával a teljes csapatot (önmagukat és az osztályon ápolt babák szüleit, nővéreket, orvosokat, de leginkább a koraszülött babájukat ) támogatják.

S vannak számszerűsíthető pozitív hatások. Ezek döntően Svédországban és Hollandiában készült felmérések által rendelkezésünkre álló adatok, melyek igazolják a kengurumódszer hasznosságát, fontosságát. Így: Az anyatej illata, különösen, ha a mama éppen fejt a kenguruzás előtt, szopásra ösztönzi a kis koraszülötteket, akik ilyenkor mindent megtesznek azért, hogy elérjék a mellbimbót.

S a mellbimbó nyalogatása- mert a legkisebbek az érdemi szopáshoz szükséges szívóerőt még sokáig nem tudják kifejteni- a tejelválasztás legjobb ingere. Tudja ezt minden mama, aki hónapokon át, csak a rendszeres fejés által biztosíthatja a koraszülött gyermeke számára létfontosságú anyatejet. S ha kenguruzás közben, a mama mellkasán szondázzuk meg a kis koraszülöttet, az anyatej illata, a jóllakottság érzése és a mama közelsége összetartozó élménnyé válik számára.

Ezáltal természetesebb számukra az átmenet a kengurus szondázásról a szoptatásra. S ők 85%-ban a későbbiekben is csak szopnak, míg a nem kenguruzók esetében ez csak 45%-ban igaz. Még egy évesen is 5%-kal több szopik közülük, mint a nem kenguruzók közül.
Statisztikai tény , hogy a kenguruzó koraszülöttek súlyfejlődése ütemesebb és egyenletesebb a nem kenguruzó társaiknál. Egy svéd felmérés szerint a kenguruzók súlya átlagosan 273g/hét , míg a nem kenguruzóké 196g/hét ütemben gyarapodott, ami azt jelentette, hogy a kengurubébik általában egy héttel hamarabb hagyhatták el a kórházat.

Külön csapatot alkotnak a tüdőbeteg koraszülöttek, akiknek szerencsére- az invazív lélegeztetés visszaszorulásával- folyamatosan csökken a számuk. Ők saját megfigyelésünk szerint is alacsonyabb oxigén igény mellett jobb és stabilabb oxigén szaturációs értékeket mutatnak a mamájuk mellkasán kenguruzva, mint a profi inkubátorba zárva.

A kenguruzó koraszülöttek ritkábban apnoeznak ( apnoenak nevezzük a 20 másodpercet meghaladó légzéskimaradást, ami a koraszülöttekre általánosan jellemző). A mama és a baba légzésének szinkronizációja a mama mellkasának mozgása által, segíti a baba fiziológiás ébredési küszöbének kialakulását, aminek a hirtelen csecsemőhalál rizikójának csökkentésében van szerepe.

S végül, de nem utolsósorban Sloan és mtsai 1994-es eredményei szerint a kenguruzókat az életük első félévében kevesebb súlyos fertőzés veszélyezteti, ez 5% a kontroll 18 %-hoz képest. Ennek főként ott van jelentősége, ahol nagyobb, közösségbe járó testvér van a családban, aki óhatatlanul hazaviszi a közösségekben terjedő, főként légúti kórokozókat.

Mindezek alapján talán belátható, hogy a kengurumódszer valóban számos jótékony hatással segíti a koraszülöttek fejlődését, s ez nem csupán a nélkülözhetetlen életfunkciók javulásában mutatkozik meg, de a kenguruzás pozitív élménye segíti leginkább a korai kötődést, az anyaság mind teljesebb megélését is az intenzív osztályon töltött- babának, szülőknek egyaránt nehéz, nem kevés fájdalommal, szorongással járó – hetek során .