Van egy pillanat, amikor megáll az idő.
Amikor a pici mellkas finoman emelkedik és süllyed, szinte eggyé válva a szülőével. Amikor a test-test közelség többé nem „csak” érintés, hanem egy új élet, egy új remény, egy új kapcsolat csendes, de mindent elsöprő ereje.
Ez a pillanat a kenguruzás.
A kenguru-módszer nem csupán orvosi ajánlás. Nem pusztán a hőmérséklet, a szívverés vagy az oxigénszint stabilizálódása. Hanem az a varázslat, amikor a túl korán érkezett babák először érezhetik: „itt vagyok, biztonságban vagyok, szeretve vagyok.”
És szülőként is ez az első igazi találkozás. A testeddel ringatod őt, miközben a lelked lassan, óvatosan újra hinni kezd. Mert ez az apró csoda – a bőrödön pihenve – megmutatja, hogy a legnagyobb nehézségek között is van kapaszkodó. Van remény. Van kapocs. Van gyógyulás.
Egy anyuka, Dóri, így emlékezik vissza az első kenguruzásukra:
„Amikor először a mellkasomra tették, olyan volt, mintha újra megszületett volna, de ezúttal már velem együtt. Végre nem az üvegfal választott el tőle, hanem a bőröm, a szívem, az ölelésem tartotta. Azt hiszem, ott lettem igazán az anyukája.”
Ma, a kenguru módszer világnapján, a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület nevében szívből ünneplünk minden babát, szülőt, szakembert és segítőt, aki hisz az érintés, a kapcsolat, az ölelés erejében.
És szorosan öleljük azokat is, akik még csak most várják az első kenguruzás csodáját.
