Szülővé válni örömteli és ugyanakkor stresszel járó élethelyzet. De mi történik azokkal, akik nem élhetik meg a megálmodott szülést illetve a család gyarapodását? És mi történik ilyenkor az apákkal? Legjobb esetben is csak kevés kutatás született a koraszülő édesapákról. Ennek a rövid esszének a célja, hogy rávilágítson arra, mit mutatnak az ezzel kapcsolatos kutatások.
Koraszülött babák édesapái általában támogató szerepben vesznek részt – leginkább partnerüknek segítenek és elnyomják saját, negatív érzéseiket – a szenvedést, depressziót és a szorongást. Egy édesapa a következőképp írta le ezt a helyzetet Leonard és Mayers tanulmányában (2008:23):
„Szükséges, hogy erős maradjak miatta (partnere miatt), mert tudom, rengeteg mindenen megy keresztül…én is így voltam egyébként…., de azt gondoltam, hogy valamiféle egyensúlyt kell teremteni az érzelmek terén, és ennek érdekében a saját érzelmeimet háttérbe kell szorítanom.”
Az édesapák nagyobb fokú agressziót és félelmet érezhetnek közvetlenül a koraszülést követően, és mégis kevésbé reaktívak. Bizonyos esetekben előzetes gyászt élhetnek meg. Ez úgy értelmezhető, mint egyfajta felkészülés gyermekük lehetséges elvesztésére, miközben folyamatosan reménykednek abban, hogy életben marad gyermekük – ezt a viselkedésmintát várhatjuk el az extrém koraszülött babák szüleitől.
Az apák ugyanolyan mértékben megélik az előzetes gyászt, mint az édesanyák, emiatt az apákat nem szabad figyelmen kívül hagyni. (Valizadeh et al., 2013)
Amikor egy pár gyermeket vár, a leendő szülök elképzelik, hogy néz majd ki az újszülött babájuk a végighordott terhességet követően, és minden, amiről a szülők olvasnak illetve információt kapnak általában azzal kapcsolatos, ami egy normál, 9 hónapos, komplikációmentes terhességet feltételez. Amikor a régóta várt baba túl korán érkezik, nem úgy néz ki és nem olyan, mint ahogy azt korábban lefestették, és ez is nehézzé teheti a gyermekhez való kötődést. A koraszülöttség foka is hatással lehet erre; a 33-36. héten született koraszülöttek – akiket késői koraszülöttnek hívnak -, sokkal ingerlékenyebbek , kevésbé megnyugtathatóak és kapcsolódnak. Ez megnehezítheti a babához való kötödés kialakulását, ami így nehéz és kihívásokkal teli lehet.
Azon tanulmányok, amelyek az anyákat és apákat is vizsgálják illetve azt, hogy ez hogyan érinti őket, azt mutatják, hogy az apák némileg nagyobb fokú agresszivitással, félelemmel és érzelmi távolságtartással reagálnak. Bár az erőtlenség és tehetetlenség érzése természetes, amikor a baba korábban érkezik, azt viszont fontos elismerni, hogy nemcsak az anya kitett a depresszió kialakulásának és a Poszt Traumás Stressz Szindrómának (PTSSZ), de az édesapákban is kialakulhatnak ezek a tünetek. Egy friss tanulmány (Winter et al, 2018) kimutatta a Poszttraumás Stressz Szindrómát koraszülött babák édesapjainál, egyúttal a kapcsolati stressz növekedését is. Emiatt, az anya mellett, az apák mentális egészségére is figyelmet kell fordítanunk. A koraszülést megelőzően már meglévő gyermek védelmet jelent az apáknak, de az anyák számára nem.
Egy közelmúltbeli kutatás (Valera, 2017) kimutatta, hogy azok az apáknak, akiknek elsőszülött gyermeke koraszülött volt, a vérnyomása és kortizol szintje csökkent (a kortizol egy stresszhormon), amikor bőrkontaktusba kerültek a kisbabájukkal – ez egyfajta segítségnek is felfogható abban az értelemben, hogy segít az apáknak az érzelmeik szabályozásában és a félelmeik csökkentésében -, ez a bőrkontaktus ugyanakkor növelte a “kompetens apa” érzését. A kenguruzás lehetőségének biztosítása és ezáltal a bőrkontaktus a babával mind az édesanya, mind pedig az édesapa számára lehetőséget teremt egy szoros kötés kialakulására a kisbabájukkal (Inono, 2016). Mayers tanulmányában (2008) az egyik édesapa a kenguruzást úgy jellemezte, mint ami “segített neki abban, hogy a kislánya életének részese lehessen”, egy másik édesapa pedig ezt mondta: “segített abban, hogy közelebb érezzem magam hozzá, sokkal hamarabb összeszoktunk.”
Problémát jelenthet az is, hogy az egészségügyben dolgozóktól milyen információk érkeznek. Ha a szülők megfelelő és pontos információkat kapnak, és úgy érzik, hogy őket is bevonják a történésekbe – mindezek nagy segítséget jelentenek ennek a kihívásokkal teli helyzetnek az elviselésében és kezelésében. Arról is érdemes beszélni, hogy az édesapák sokszor nem kapják meg ugyanazt a szintű támogatást a PIC-en. Fontos, hogy az édesapák is több figyelmet, törődést, támogatást kapjanak, részesei lehessenek a történéseknek édesapaként és partnerként is. Minél több törődés jut egy édesapának, annál valószínűbb, hogy ezáltal a partnerkapcsolat is jobban alakul. És az édesapának jutó több figyelem és törődés pozitívan hat a pár egymás felé irányuló kölcsönös támogatására is egy olyan időszakban, amit a bizonytalanság, a sokk, a félelem és a remény jellemez.
Írta: Irmelin Hovland – Hegg (Klinikai- és Egészségpszichológus PhD jelölt, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest)
Fordította: Kovács Adrienn (KORE)
