Jótékonysági akciót indít a BakkerAngyalok csoport a KORE javára! 2017.11.15.

Örömmel adjuk hírül, hogy a „Bakker, anya lettem!” Facebook oldal jótékonysági csoportja, a BakkerAngyalok idén a Koraszülöttekért Országos Egyesületet választotta jótékonysági gyűjtése kedvezményezettjének.

A csoporthoz a következő elérhetőségen csatlakozhatnak a segíteni kívánók: https://www.facebook.com/groups/1181326795238916/. A gyűjtés 2017. december 21-ig tart.

A gyűjtés során összegyűlt adományt koraszülött intenzív osztályok támogatására, textil-, és / vagy eszközvásárlásra fordítjuk. 

A Koraszülöttek Világnapján lilába borul az ország! 2017.11.15.

2009-ben három koraszülöttekkel foglalkozó szervezet, az EFCNI, a LittleBigSouls és a March of Dimes közös találkozóján az EFCNI kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy a Koraszülöttek Világnapját világszerte november 17-én ünnepeljék meg, ezzel tisztelegve a koraszülésben érintett családok, és a koraszülött ellátásban részt vevő szakemberek erőfeszítései előtt, egyben felhívják a figyelmet a koraszülések magas arányára.
A világnap közös jelképeként, az események kampányszíneként a lilát választották, mely a reményt, az érzékenységet, az együttérzést, a hitet és a bátorságot szimbolizálja.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület 2012 óta szervez különböző eseményeket a Koraszülöttek Világnapján, ennek részeként elsőként a budapesti Művészetek Palotája kapott lila megvilágítást. Azóta évről évre egyre több szülőszervezet, intenzív osztályokhoz kapcsolódó alapítvány, intézmény és város csatlakozik a "Színezzük lilára az országot!" kampányhoz. 

Tovább

Kutatás 2016.08.24.

Tisztelt Szülő!

Kérjük, olvassa el ezt a tájékoztatót, amelyben röviden leírjuk a vizsgálatot, melyhez részvételét szeretnénk kérni.

A SE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar együttműködésében zajló kutatásba szeretnénk gyermekét és Önt bevonni. Előzetes vizsgálataink eredményei arra vezettek minket, hogy a koraszülött gyermekek és fiatalok neurokognitív problémáinak feltárásáról szóló kutatást indítsunk.

Elsősorban az igen kissúlyú (1500 gramm alatti) koraszülöttként született gyerekek megismerő funkcióinak vizsgálatával foglalkozunk.

A kutatás célja, ezeknek a gyermeknek orvosi, pszichológiai és életkörülményeinek felmérése alapján annak vizsgálata, hogy a gyermekek megismerő funkcióit mik jellemzik illetve ezek hogyan befolyásolják az iskolai helytállásukat.

Tovább

KOREXPO 2016. 2016.05.16.

Szívből köszönjük a KOREXPO 2016. minden előadójának, kiállítójának, partnereinknek, és minden látogatónknak, hogy közreműködésükkel, látogatásukkal megtisztelték rendezvényünket:

A rendezvény fővédnöke: Czeizel Barbara miniszteri biztos

Előadóink: Dr. Báló Mária, Dr. Garai Dóra, Dr. Frigyes Júlia, Lengyel Anna, Dr. Kaposvári Mária, Tóth Anikó, Prof. Dr. Ertl Tibor, Singer Magdolna, Bengő Hajnalka, Élő Fruzsina.

Kiállítóink, partnereink: Tunyogi Pedagógia Szakszolgálat, Mackórendelő, Fejlesztőház, Huligánlány, Tudatos Szülők Áruháza, Kézenfogva Alapítvány, „Lépjünk, hogy léphessenek” Egyesület, „Korán Érkeztem” Közhasznú Egyesület, Babagenetika Mozgalom, Leimsider Rózsa, Budapesti Korai Fejlesztő Központ, Zuglói Babahordozó Klub, Sóbanjó Sószoba.

Köszönjük a Peter Cerny Alapítvány munkatársainak a „mini-rezidens programot”.

A Ringató foglalkozást Solti Emese tartotta.

A fotókiállításon Hibbey Kinga munkáit csodálhattuk meg.

A játszóházat a Kölyökpark biztosította.

A KORIP horgolós flash mobot Varga Kati vezette, köszönjük a segítséget minden résztvevőnek.

Fotó: Nagy Mihály és Hibbey Kinga

Videó: Riba Szabolcs

KOREXPO 2016 2016.04.02.

Nagy örömmel jelentjük be az idei év első nagy KORE rendezvényét, a KOREXPO 2016-ot.
Részletek az esemény FB profiljánál és a http://korexpo.hu/ oldalon.
A KORE az idei évben a Kenguru Módszer Világnapja alkalmából 2016. május 14-én, szombaton, a Lurdy Konferencia-, és Rendezvényközpontban rendezi meg „KOREXPO 2016” elnevezésű eseményét. Tapasztalataink szerint a koraszülés olyan traumatikus élethelyzet, mely „Túl a PIC-en”, akár évekkel bekövetkezése után is érezteti hatását a családok életében. Rendezvényünk célja, hogy áttekintsük azokat a témákat, amelyek az érintett családokban nehézséget okozhatnak, és bemutassuk az elérhető segítő lehetőségeket, illetve ismertessük a korai intervenció, korai fejlesztés rendszerét. A rendezvény célcsoportja a koraszülésben érintett családok, valamint várjuk minden koraszülöttekkel foglalkozó szakember, gyermekorvosok, védőnők, és a korai intervencióban dolgozó szakemberek részvételét is.
A rendezvényen való részvétel ingyenes.

NYITOTT INKUBÁTORT KAP A SOTE II. PIC! 2016.02.24.

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) 2016. február 24-én 1.152.645,- forintot adott át a SOTE II. Női Klinika Koraszülött Intenzív Osztálya vezető főorvosának, dr. Kocsis Istvánnak. Az összeget a KORE egy fővárosi futógála keretében indított kampányával, futónagykövetek segítségével gyűjtötte össze.

Ezúton is szívből köszönjük futónagyköveteink munkáját és az adományozók nagylelkű hozzájárulását, nélkületek ez nem valósulhatott volna meg.

 

A KORE alapítói és tagjai 2011. óta azon dolgoznak, hogy a koraszülött babák Magyarországon is minél több időt tölthessenek szüleik közelségében már az intenzív ápolás időszakában is. Ezeknek a babáknak van a legnagyobb szüksége az ölelésre, szüleik testének melegére, az anyatejre, a szülőknek pedig elengedhetetlenül fontos, hogy ne csak tehetetlenül álljanak az inkubátor mellett, hanem aktív részesei legyenek kisbabájuk gyógyulásának.

A most átadott összeget az Osztály egy nyitott inkubátor beszerzésére fordítja, melyet az anya-baba szobában helyeznek majd el. Itt az édesanyáknak lehetőségük van arra, hogy stabil állapotú koraszülött babájukkal a nap 24 órájában együtt legyenek – orvosi felügyelet mellett - kényelmes, családias körülmények között.

 

Önkéntesség világnapja 2015.12.05.

Büszkék vagyunk, hogy 8. éve dolgozunk önkéntesként a sorstársainkért.

„Így is, úgy is szükséged van célokra, szóval miért ne lehetne valami nagy célod?”

Az önkéntesség világnapján a KORE néhány tagja mondja el, miért csatlakozott az egyesülethez és miért érzi fontosnak, hogy önkéntes munkát végezzen. Fogadjátok rövid történeteinket szeretettel.

Orsi: Kezdetben: mert volt sok időm és osztható tudásom. Most: mert jó köztetek

Hajni: Szóval: mert jó érzés valami jót tenni. És annyi megoldatlan probléma van, ahol mi, civilek, összefogva sok mindent tudunk tenni, többek között, ha a politika nem teszi meg (mondjuk, egyrészt mert tényleg nem juthat mindenre). Miért pont a KORE? Mert amikor koraszülsz, szembesülsz vele, hogy ez is egy olyan terület, ahol van mit tenni még, van hova fejlődnie a rendszernek. És Ti amúgy is egy nagyon jófej csapat vagytok. Kötődöm.

 

Nikol: Mindig is nagyon szerettem másokon segíteni.. A koraszüléseim után nem tudtam nem belefolyni ebbe a témába, az elején talán így próbáltam feldolgozni a saját traumáimat, aztán meg, hogy lassanként kiismertem magam ebben a világban, úgy éreztem, egyszerűen muszáj segítenem az utánam jövő koraszülőknek és mindent továbbadni amit én tudok és segíthet nekik. Nem beszélve arról, hogy rettenetesen megszerettem ezt a közösséget. Szeretek köztetek lenni.

 

Tovább

Koraszülöttek vilagnapja 2015 2015.10.11.

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület 2015. november 20-án, pénteken délután a KölyökPark Játszóházban rendezi meg az immár hagyománnyá vált "Koraszülöttek Világnapja" eseményét.

 

A rendezvényre előregisztráció szükséges. A regisztráció lezárult!

 

 

 

 

 

Akcióban a polip sereg 2015.10.10.

Alakul a polip sereg is. A polipokat először Dániában adták az inkubátorokban fekvő babáknak. Célja nem csak az, hogy a szülők számára kedvesebbé tegye a látványt a sok cső és érzékelő mellett. Elsődlegesen a picik belekapaszkodhatnak az apró lábacskákba, mely emlékezteti őket a köldökzsinórra. Ösztönösen markolják meg, így is növelve biztonságérzetüket. Így ráadásul nem a fontos csöveket, érzékelőket húzkodják. Pamut és akril fonalakból készülhet, hiszen mindenképp mosni kell. Fontos, hogy nem lehet szúrós és szöszös fonalat sem használni. A fej rész nem lehet túl kicsi, nehogy a szájába vehesse, a lábak pedig nem lehetnek 20-22cm-nél hosszabbak (nyújtva), nehogy magára tekerje a baba Köszönjük a Közös Kötésen született polipokat. Kati Varganak a szervezést :-) . #KORE #koraszülött


The Octo Project started in Denmark in February of 2013. We started the projekt in 2015 in Hungary with a group of voluntiers who love to crochet. The tentacles of Octo resemble the umbilical cord and remind the babies of their time in the womb. The arms symbolise: hug, help, connection. Our project donates Octos to preemies in the neonatal departments in Hungary.

Törékeny ERŐ Fotópályázat 2015.09.17.

"Törékeny erő" címmel, a hatodik fotópályázatát hirdeti meg a Gézengúz Alapítvány, ezúttal együttműködésben a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesülettel (KORE)

 

A pályázat elsődleges célja a koraszülöttek és az eltérően fejlődő kisgyermekek élethelyzetében a teremtő életerő bemutatása a pályaműveken keresztül. Társadalmi vonatkozásában is szinte minden családot érintő kérdésben igen fontos a kételyekkel, előítéletekkel teli elképzelések formálása. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a törékeny kisbabákban mennyi erő rejlik, amivel rátalálnak saját életükre családjuk, kísérőik támogatása mellett!

Részletek ITT

Jól írsz? 2015.05.27.

Jól írsz? Szeretnéd, ha megjelenne történeted a koraszulott.com-on?

Folytatásos "teleregényt" készítünk egy éves időtartamban.

Várjuk olyan édesanyák, édesapák jelentkezését, akik időről időre hírt adnának magukról. Mi történik velük, milyen örömökkel, nehézségekkel szembesülnek napjaik során.

Bemutatkozó levelüket/ pályázatukat az fnzsuzsi@koraszulott.com email címre kérjük szépen. :) ( FONTOS! Egy éves időtartamról van szó, tehát csak olyanok jelentkezését várjuk, akik 1 évig vállalják, hogy időközönként beszámolnak nekünk életük eseményeiről ) A beérkező pályaművekről szakmai zsűri dönt.

Beérkezési határidő: 2015. 06. 20.

Kora "szülők" Napja 2015.05.03.

Május 3. A KORA"SZÜLŐK" napja!

Ez a nap korababák szüleinek kitartását, bátorságát hivatott hírül vinni szerte a világban. Hiszen egy korán érkezett gyermek útját végig kísérni, aggódva, tele fájdalommal még így évekkel később visszagondolva is nehéz!

Köszönöm férjemnek, hogy minden nap mellettünk állt, erőt adott a következő napokhoz, mikor a legnehezebb percekben is erős bástyaként állt mellettem, holott az ő szíve is majd megszakadt!

Minden nap elhittem neki, hogy minden rendben lesz és az ölelése, szeretete feltöltött , felkészített az előttem álló nehézségekre.

Köszönöm Bihari László! (Ez a Te napod is!)

Hírek a nagyvilágból: Bécs 2015.01.23.

Mikor, hol és miért született korábban a babád?

2009.08.17-én, a 26+6 héten született Lóri, Bécsben cervix-insufficientia (méhnyak elégtelenség) miatt.

Elmondták, hogy mi miért történik, kommunikált veled a személyzet a szülést megelőzően, közben?

A szülés előtt két hetet töltöttem kórházban, ahol tokolízissel és ágynyugalommal tartották vissza a babát és megkaptam a tüdőérlelőket is (3-at) A személyzet a szüléskor nagyon segítőkész volt. Egy neonatológus a szülőágy mellett elmagyarázta, hogy mi az a koraszülés, mik történhetnek az ilyen korán érkező babákkal, hogy nem viszik messzire, csak ide a szomszédos szobába,a PIC-re, (sajnos nem sok minden maradt meg, de az igen, hogy akár meg is halhatnak). Még itt sem fogtam fel, hogy szülni fogok, hisz csak november közepén kellett volna.

 

Tovább

Hírek a nagyvilágból: Kanada 2015.01.14.

Kanada: ahol az inkubátort is a szülői kéz ringatja

Engem eddig mindig mindenki, akinek elmeséltem hogyan zajlik a kenguruztatás a francia, svájci koraszülött osztályokon, milyen az édesanyákhoz való hozzáállás, nagyon finoman vagy éppen kevésbé finoman csöndre intett. " Tudod, itt erre nincs pénz, nincs elég nővér." "Ne nyugatról hozd a példát, hanem a környékünkről, keleti irányból" Kifogás mindig van, kíváncsi vagyok, vajon akik csendre intenek, ismerik-e a kis Charlie történetét. Gyanítom, hogy nem. Miután ezt elolvassák, vajon új kifogás után néznek, vagy végre belátják, hogy ez a magyar neonatológia útja a következő esztendőkben?

A torontói Mount Sinai Kórház újszülött intenzív osztálya (NIC) nem az a fajta kellemes, megnyugtató babaszoba, amit a legtöbb szülő megálmodik a terhesség alatt. Ez egy nagy, bunkerszerű építmény, orvosokkal - állandóan mozgásban levő ápolókkal, akik folyamatosan a képernyőket és az életmentő monitorokat bámulják. A megszokott bölcsődalok helyett a zenei aláfestést az elfojtott baba sírás adja (bár én inkább nyöszörögésnek nevezném) amit megszakít valamelyik monitor sípolása vagy a telefonok csörgése. Nincsenek ablakok és a félhomályban a faliórára tekintés nélkül lehetetlen megmondani, hogy éppen melyik napszakban járunk.

Higgyétek el nekem, a NIC sok minden, csak nem egy megszokott babaszoba. Mégis sok millió család számára ez az a hely, ahol egymásra talál baba és szülő, itt kezdik közös életüket és itt tanulják meg a szülők hogyan gondozzák a gyermeküket. Nem otthon, a meleg, nyugodt gyerekszobában, hanem a félhomályos, sípoló hangokat adó újszülött intenzív osztályon.

 

Tovább

KORE Közleménye a 2014 évi adó 1%-ról. 2014.12.31.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az adótok 1%-a nem juthatott el hozzánk egy adminisztrációs hiba okán. A hiba kiküszöbölésre került, így 2015-ben újra szeretnénk a támogatásotokat kérni, hogy a koraszülés prevenciós és figyelemfelhívó munkánkat folytathassuk.


Üdvözlettel,

a KORE önkéntesei

A Koraszülöttek Világnapjának Programja 2014.10.15.

Előadások, programok

-Hogyan legyen az anya minél többet babájával a PIC-en? Dr. Szabó Miklós. Sote I. Gyerekklinika, neonatológus.

-PIC-i család, Dr. Schill Beáta, MH Eü.-i Központ, neonatológus.

-Tedd a babát az anyára! Szalontai Mónika, laktációs szaktanácsadó.

-Ringató a PIC-en, Hazay Tímea előadása.

-A gyermek útja a rendszerben -2 nézőpontból, Kereki Judit, OGYEI, szakmai vezető koordinátor.

-Szülősegítés krízishelyzetben, Stella Márta, mentálhigiénikus KORE.

-"Korán érkeztem" Közhasznú Egyesület a Koraszülött Gyermekekért és Családjukért bemutatkozása, Bengő Hajnalka, elnök.

-Védőnői gondozás a koraszülött csecsemőt nevelő családokban, Ludman Erika védőnő.

-Koraszülöttek a gyermekorvos szemével, Dr. Király Balázs gyermekorvos.

-Anyai kérések/érzések a PIC-en, KORE-tagok.

 

Tovább

Felhívás! 2014.09.09.

Gyűjtés a legkisebbeknek!

Országos koraszülöttruha gyűjtés. Koraszülött osztályok és koraszülött mentők számára gyűjtünk használt babaruhákat (56-os méretig), textil- és fonal maradékokat / alapanyagokat. Várunk minden bababarát anyagot akár tenyérnyi méretben is! (flanel, tiszta pamut, bababarát fonalak). Ezen kívül kötött-horgolt takarókat és sapkákat. Bővebb információ a Koraszülött ruhagyűjtés facebook csoportban.

 

Egyedülálló film készült a magyar koraszülöttekről 2014.05.12.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Mu9G0EKIj3o

 

„Telefonáltam a nőgyógyászomnak, hogy most műtenek, és a híváslistából láttam, hogy tizenkét percre rá már mind a két baba megvolt.”

„Két hét múlva, hogyha a kisbaba túléli, osztályvezető orvossal tudnak beszélni arról, milyen hosszútávú prognózis várható.”

/Részletek a Tenyérnyi gyerekek c. filmből/

 

A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tízedik gyermek idő előtt jön a világra.

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központja (NIC), itt látják el az 1500 grammnál, másfél kilónál kisebb babák mintegy ötödét. A legkisebb koraszülöttek mintegy öt és fél hónap után érkeznek.

 

Tovább

Tematikus fb. csoportjaink 2014.04.26.

Fórum oldalunkat, a fb térhódítása miatt megszüntettük, szeretettel várunk titeket tematikus csoportjainkban a facebook-on.

Kizárólag érintett szülőknek szóló csoportunk: ITT

Szakértőknek, szakembereknek, szülőknek szóló csoportunk: ITT

Koraszülött osztályokat ellátó ruhagyűjtés akciónk csoportja: ITT

Gratulálunk! 2014.03.16.

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Magyar Érdemrend

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta:

DR. PINTÉR SÁNDORNAK, az orvostudomány kandidátusának, csecsemő- és gyermekgyógyásznak, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának a gyermekgyógyászat területén végzett felbecsülhetetlen értékű munkája és az orvosképzés érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

GRATULÁLUNK!

Vidd a hírünket! 2013.07.17.

Kérjük, töltsd le oldalunkról a plakátunkat, nyomtasd ki és helyezd ki, ha gyermekorvosi rendelőben, koraszülött utógondozókban és védőnőknél jársz!
Helyezd ki honlapodon, blogodban bannerünket, hogy minél többen tudjanak rólunk!
Köszönjük!

Kenguru Módszer Napja 2013.05.06.

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület (KORE) szervezésében május 15-én a kecskeméti Vadasparkban ünnepeljük meg a kenguru módszer napját.

Az eseményen az egyesület örökbe fogad egy várandós kengurut. Célunk a figyelemfelhívás és a módszer népszerűsítése. Az eseményről bővebb információk ITT tekinthetőek meg.

 

Korababa találkozó 2013.04.25.

A Babanet találkozó keretein belül vár a KORE standja!

*Tanácsadás

*Beszélgetés

*KORE egyesületi találkozó

*(kora)babaruhagyűjtés leadópont

*www.koraszulott.com

Időpont: 2013. május 5., vasárnap 10-17 óráig

Helyszín: Millenáris Park – Budapest, II. kerület, Kisrókus u. 16-20.

Gyertek ti is!

A KORE ismét a BabyMarkton! 2013.04.09.

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület tagjai ismét ott lesznek 2013. április 20-án a Hungexpo „B” pavilonjában, a Tavaszi BabyMarkt Babaexpo és Babaholmibörzén.

Ahogy múlt ősszel, most is szeretettel várunk mindenkit, aki

- koraszülött gyermeket nevel

- támogató közösséget keres

- információkra van szüksége a fejlesztésekkel, támogatásokkal kapcsolatban

- részt venne az egyesület munkájában

- segítené országos ruhagyűjtő akciónkat (részletekről tájékoztató a ruhagyűjtés FaceBook oldalán).

A kiállítás részletes programját és egyéb fontos információkat (belépő, közlekedés, parkolás, stb.) megtalálod a BabyMarkt Babaexpó honlapján.

Addig is, látogass el honlapunkra, ismerd meg a legkisebbek világát, keresd online szakértőinket, beszélgess velünk a fórumon, vagy FaceBook oldalunkon.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Koraszülés - Mit tegyek? 2013.02.13.

 

Magyarországon száz újszülöttből kilenc túl korán (a betöltött 37. terhességi hét előtt) jön világra. Ez nem csak a gondozatlan, létminimum körül tengődő, dohányzó terhesek problémája! A koraszülöttek több mint fele jól gondozott terhességből, mégis derült égből villámcsapásként születik.

A cukorbetegség nem túl gyakori, mégis sokat tudunk róla. Influenzajárvány idején a csapból is az folyik (helyesen), hogyan ismerjük fel a tüneteket, mikor forduljunk orvoshoz. A koraszülés azonban az újszülöttek kilenc százalékát érinti. Ez minden évben körülbelül 8000 új eset! Költői kérdés, de hol van ehhez a gyakorisághoz képest a cukorbetegség vagy az influenza? Ráadásul ha ilyen gyakori a koraszülés, tudjuk-e, hogy mit tegyünk, ha jönnek a fájások, vagy elfolyik a magzatvíz? Mit kell tudnunk ahhoz, hogy ha mégis beüt a baj, a mamának és babának egyaránt a lehető legjobban alakuljon minden ?

Szülési időpont szempontjából a terhességet 5 szakaszra oszthatjuk: 0-24 hét: vetélés, 24-28 hét extrém koraszülés, 28-34 hét koraszülés, 34-37 hét: késői koraszülés, 37 betöltött héttől: érett szülés. Egy koraszülött babának az élete múlhat azon, hogy a koraszülés beindulását (fájások és/vagy idő előtti magzatburok repedés) követően milyen gyors és hatékony ellátásban részesül. Mik ezek a beavatkozások?

 

Tovább

Szemléletváltás 2013.01.10.

 

Nagyon sokan írnak megjegyzéseket a blogjainkhoz, Ez örvendetes, ezért határoztuk el, hogy virtuális „pennát” ragadunk. A legtöbb hozzászólás azt firtatja, hogyan lehetne a mi általunk (ez igaz blogtársaimra is) vallott elveket terjeszteni.

Tűzzel-vassal (síppal-dobbal)? Szerintem inkább „nádi hegedűvel”. Induljunk el az alapoktól. Az első és legfontosabb, hogy a 18 év alatti gyermek mellett anya vagy apa jogosan tartózkodik a nap 24 órájában (1997-es Egészségügyi Tv.). Természetesen lehetnek olyan beavatkozások, amik nem „tetszenek” a szülőknek, ilyenkor el kell Nekik magyarázni, hogy mi ez, miért csináljuk. Meg lehet őket KÉRNI, hogy menjenek ki a beavatkozás idejére a kórteremből, de ha maradni akarnak, akkor az első pont lép életbe. Hozzá kell szokni mindenkinek, hogy a gyermek nem a miénk, nem az ellátó személyzeté! Úgy kell csinálni a dolgunkat, úgy kell kommunikálni a szülők előtt, hogy az ne legyen kellemetlen, és akkor az sem lesz kellemetlen, ha mindig ott vannak. Persze ez nem megy ilyen egyszerűen. A nővérek és az orvosok (átlagéletkoruknál fogva) is a „poroszos egészségügyön” (már megint) edződtek. Akkor zárt kapuk mögött, fehér lepel alatt folyt a szakmai munka, a betegségek legyőzése. Nem „zavarta” a munkát a kérdezősködő szülő. Ha meggyógyult a gyermek azt szívesen elfogadta, ha bármi probléma adódott, azt is, hiszen a „nagy fehér” tudja, mi a baja a kicsinek.

Mi ebből a teamből 1 tagot lecseréltünk, a betegség helyett a baba lépett a központba, és bevettük a csapatba a szülőket. Azt gondolom, így sokkal erősebbek lettünk. Minimum 2 taggal bővült a csapat, reszkessetek betegségek! Szerintem senki sem vitatja, hogy könnyebb 11 emberrel foci VB-t nyerni, mint 9-cel. Tréfát félretéve, azért ez nem ilyen pofonegyszerű. Nálunk körülbelül 3 éve gyorsultak fel az ilyen irányú változások, és még ma sem megy zökkenőmentesen. Voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak ebben részt venni. Ez így természetes. Nem vagyunk egyformák. Minden újabb bevezetett változtatásnál úgy érzi a személyzet, hogy kicsit csorbul a hatásköre, és újból és újból el kell magyarázni, hogy ez a dolog nem rólunk szól, hanem a babáról. És érte aztán mindent érdemes!

 

Tovább

Koraszülött Karácsony 2012.12.09.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat megtisztelte egyesületünket meghívásával a december 8-ai Koraszülött Karácsony elnevezésű rendezvényükre.

Picit tartottunk az aznapra jósolt időjárástól, de az ünnep hangulata legyőzte kételyeinket.

A program kezdete előtt egy órával érkeztünk, megismerkedtünk a szolgálat munkatársaival, az önkéntesekkel, elhelyezkedtünk és igyekeztünk a szórólapjainkat, plakátunkat frekventált helyekre tenni.

Sütő Zsanettel, a rendezvény szervezőjével átvettük a műsorrészünket és megbeszéltük a részleteket. Nagyon vártuk, hogy találkozhassunk Prof. Dr. Pintér Sándorral, a SZUÉSZ vezetőjével is.

Elsőként egy nemezbe szőtt vidám mesejátékot nézhettünk meg, majd sok gyermek - és valljuk be felnőtt - örömére is megérkezett a Mikulás.

A Mikulás a színpadon fogadta a gyermeki hadat, akik végeláthatatlanul özönlöttek fel a pódiumra.

A későbbiekben láthattunk bábjátékot, hallhattunk mesét és népdalokat.

 

Tovább

Koraszülöttek Világnapja - 2012. november 17. 2012.11.20.

 

Nagy örömömre szolgált, hogy a Magyarországon először megrendezett Koraszülöttek Világnapjának szervezésében aktívan részt vehettem; kezdve az esemény felhívására készült fényképpel, amely a 28. hétre született, most már másfél ikreimről készült, folytatva a közszolgálati televízióban leadott eseményfelhívó riportban való szerepléssel és végül a rendezvény tényleges lebonyolításában nyújtott segítséggel.

A budapesti ’56-osok terére meghirdetett programot a KORE aktív tagjai fáradhatatlan munkával hozták össze és mindenki nagy örömére Kováts Adél színművésznő –aki kislánya révén maga is érintett – vállalta el a rendezvény háziasszonyának szerepét. A művésznő köszöntötte a téren megjelent családokat, babakocsikat tologató apukákat, anyukákat, padok között futkározó Hősöket, majd átadta a szót Kulcsár Juditnak (KORE alelnöke), Földvári Nagy Zsuzsinak (KORE elnöke), Damásdi Annának (KORE titkára), dr. Soós Andreának (KORE jogi képviselője).

 

Tovább

Gézengúz fotókiállítás a WestEndben 2012.11.10.

Immár harmadszor ad otthont a WestEnd City Center a koraszülöttek és születési sérültek terápiájával foglalkozó Gézengúz Alapítvány fotókiállításának. Az alapítvány Egy csepp meglepetés elnevezésű jótékonysági pályázatára beérkező képekből egy válogatás november 10. és 20. között tekinthető meg az első emeleti Korlát Galérián, a H&M és a Leroy étterem előtt.

Tovább

Koraszülöttek Világnapja "Tíz baba közül egy koraszülött. Világszerte." 2012.10.26.

2012. november 17-én a Koraszülöttek Világnapja lesz. Szervezetünk, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület - a világ számos más országához hasonlóan - szeretné ez alkalommal felhívni a társadalom figyelmét a koraszülés problémakörére.Az EFCNI (European Foundation for the Care of Newborn Infants) irányelveinek megfelelően szimbólumként egy szárítókötelet fogunk a rendezvény helyszínén kifeszíteni babazoknikkal, amelyből minden 10. apró méretű lesz, jelképezve a koraszülött babát. Kérünk mindenkit, hogy amennyiben lehetősége van rá, segítse munkánkat egészen kicsi babáknak való ruhák (42-44 méret), textilpelenkák, takarók, egyéb, koraszülött intenzív osztályokon használatos textíliák gyűjtésével, készítésével. Várjuk önkéntes varró-horgoló segítők jelentkezését is. A ruhagyűjtő akció részleteiről a KORE internetes honlapján tájékozódhattok. Kérjük, tarts velünk, hívjuk fel a figyelmet a legapróbbakra! Csatlakozási szándékod a fb-on is jelezheted.

Helyszín: Budapest, XIV., 56-osok tere

Időpont: 2012. november 17. 10-12 óra

A ruhagyűjtés első fél évéről 2012.10.12.

A koraszülöttruha gyűjtéssel célunk egy helyi kezdeményezés országos kiterjesztése volt. Az elmúlt fél év során ezt az elképzelésünket sikerült megvalósítani, hiszen közel 15 vidéki koraszülött osztályra juttattunk el adományokat. A felajánlásokat az előzetesen osztályonként felmért speciális igények alapján igyekeztünk elosztani. Ezáltal is könnyítve mind az adományozók, mint az osztályokon dolgozók feladatát. Célunk, hogy a koraszülöttek még több figyelmet, időt és törődést kapjanak. Ebben úgy tudunk segíteni, hogy azokat az értékes perceket, melyeket az adományok egyenkénti átvételével töltenének a dolgozók, egységesítjük.

Tovább

Az újszülött életmentésért 2012.10.04.

Amikor valaki négy testvér között nő fel, akikből kettő koraszülött, nagyon sok mindent láthat és megtanulhat. Láthat örömet, bánatot, betegséget és egészséget. Megtanulhat alkalmazkodni, együttműködni, talpon maradni és segíteni is. Ez történt velem is.

2012 májusában két dolog szerencsés egybeesésének köszönhető, hogy életem egyik legfontosabb feladatán dolgozhatom. Május elején olvastam egy újságcikket a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványról, melyben sokkolt az az információ, hogy a Szolgálatnak több alkalommal is milliós nagyságrendű hitelt kellett felvennie ahhoz, hogy a mentőautót tankolni tudják és elindulhasson a betegekért. Egy ismerősöm éppen arra kért ebben az időszakban, hogy szavazzak valakinek a projektjére, aki a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala szeretne lenni. Mindezt azért, hogy 12 hónapon keresztül teljes munkaidőben dolgozhasson egy közhasznú projekten egy választott civil szervezetnél úgy, hogy teljes fizetését a Vodafone Magyarország Alapítványa állja. Ha jól emlékszem szavaztam. Ezzel párhuzamosan azonban már írtam a Szolgálatnak, hogy van egy pályázat, ami egy rendkívüli lehetőség lehet számukra, és ha gondolják, én nagyon szívesen elindulok Velük az úton…

Tovább

Áttörés a preeklampszia kutatásában 2012.09.12.

Áttörés történt a preeklampszia kutatásában, melynek segítségével lehetővé vált az állapot korai szűrése valamint kezelésében is új távlatok nyíltak.

A preeklampszia az egyik legveszélyesebb állapot a kismamák és a születendő babák szempontjából. Ez kizárólag a terhességgel összefüggő jelenség, ami a magasvérnyomás mellett fehérjevizeléssel, esetenként pedig ödméma kialakulásával is együtt jár.

Az állapotot kiváltó okot keresve korábban sötétben tapogatóztak a tudósok, mígnem a közelmúltban Dr. Ananth Karumanchi (Beth Israel Deaconess Medical Center & Harvard Medical School, Boston, Massachusetts, USA) fel nem fedezett egy molekuláris jellegzetességet, ami a preeklampsziát kíséri. Felfedezéséről 2012 szeptember 8-án adott hírt a berlini 1. ECRC "Franz-Volhard" Szimpóziumon.

Tovább

Vendégségben jártunk a Peter Cerny Alapítványnál 2012.09.06.

 

Egyesületünk, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület lehetőséget kapott, hogy személyesen találkozhasson a Peter Cerny Alapítvány vezetőjével és néhány dolgozójával.

Dr. Somogyvári Zsolt szíves meghívásának tettünk eleget az Alapítvány székhelyén. A találkozó apropójaként a november 17-én megrendezésre kerülő Koraszülöttek Világnapja szolgált. Egyesületünk ezt - sok más országgal karöltve - az EFCNI (European Foundation For The Care of Newborn Infants) EFCNI tagjaként kívánja megvalósítani. Az EFCNI - többek között - a koraszülöttekért létrejött európai szülői szervezeteket tömörítő alapítvány, melyben Magyarországot a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület képviseli.

A beszélgetés során képet kaptunk a Cerny múltjáról és jelenéről, illetve beszámoltunk egyesületünk munkájáról, főbb célkitűzéseiről. Kölcsönösen biztosítottuk egymást a jövőbeni együttműködés szándékáról.

A találkozó végén belülről is megtekinthettünk egy mentőautót, ami valójában egy mozgó intenzív osztály. Erről mi magunk is meggyőződhettünk, mert Somogyvári doktor részletesen bemutatta az autóban használatos eszközöket. Jó volt látni és jó tudni, hogy a koraszülött babák ilyen magas színvonalú ellátásban részesülnek, mind a szakmai, mind pedig a tárgyi feltételeket illetően. Köszönjük a találkozót.

Találkozó 2012.07.24.

 

Korababa találkozó

 

A Babanet találkozó keretein belül vár a KORE standja!

 

*KORE egyesületi találkozó

*(kora)babaruhagyűjtés leadópont

*Manócsomag Alapítvány

*www.koraszulott.com

 

2012 július 28, 10:00-18:00

Millenáris Park

 

Gyertek ti is!

 

Felhívás 2012.03.29.

Kedves Édesanyák, Édesapák, Nagymamák és Nagypapák!

A „Peter Cerny Alapítvány a Beteg koraszülöttek Gyógyításáért” 23 éves működése kapcsán 54 ezer koraszülött és újszülött szállításával segítette kis betegeinek gyógyulását. A száraz számok mögött olyan egyéni sorsok rejtőznek, amelyek megismerése erőt adhat a ma megszülető sorstársaik szüleinek.

Kérjük, enyhítsék szorongásaikat és küldjenek egy fénykép-párt azokról a rokonaikról, akik a megszületésük utáni nehéz helyzetükben a Peter Cerny Alapítvány koraszülött-mentőautóiban kerültek ellátásra – szállításra.

 

Tovább

Peter Cerny Alapítvány felhívása 2012.02.17.

 

Tisztelt Támogatónk!

A Peter Cerny Alapítvány a koraszülöttek mentését és szállítását a közép-magyarországi régióban egyedül ellátó szervezetként idén is nagyon várja az adózók 1%-os felajánlásait, annak érdekében, hogy betegeink – a sokszor csak 500-600 grammos koraszülöttektől az érett, akár 5-6 kg-os beteg újszülöttekig – a lehető legrövidebb időn belül, már a születésük helyszínén részesülhessenek a legmagasabb szintű intenzív ellátásban.

A szolgálatban álló három speciálisan felszerelt guruló intenzív osztályunk (neonatológiai rohamkocsink) közül az egyik működését – hosszú évek óta – csak a lelkes támogatóink 1%-os felajánlásával tudjuk biztosítani. Az eddigi önzetlen felajánlásoknak köszönhetően már közel 54ezer újszülöttnek tudtunk segíteni – részben életük megmentésével – részben a szállítás miatti károsodások kockázatának minimalizálásával – részben a szülők lelki megrázkódtatásainak csökkentésével

Kérjük, idén is segítse a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálatot személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával.

Segítsünk együtt az ötvenötezrediknek is ezévben!

Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozatra

az 19010289-1-42 adószámunkat felírnia!

Köszönettel,

a Peter Cerny Alapítvány munkatársai
és az általuk megsegített koraszülöttek

Tovább

Bajban a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat 2011.12.28.

Kilátástalanná vált a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat helyzete. Egy minisztériumi döntés értelmében az ország valamennyi újszülött- és koraszülöttmentéssel foglalkozó szervezete csupán az eddig utalt összeg felét kapja meg januárban és februárban. A szegediek esetében ez azt jelenti, hogy az eddig is komoly anyagi gondokkal küzdő szolgálat képtelen lesz működni.

– Havonta több mint 6 millió forintba kerül, hogy az autónk mindennap mehessen. Ebből eddig is csupán 4,2 milliót kaptunk meg. A hiányzó összeget magunk gyűjtöttük össze – mondta el Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Egyszázalékos felajánlásokból, adományokból, illetve jótékonysági akcióknak köszönhetően tudták működőképesnek megtartani a szolgálatot, amely a főváros után a második legtöbb mentést végzi az országban. Átlagban naponta négyszer riasztják őket Bács-Kiskun, Békés vagy Csongrád megyéből, de hozzájuk tartozik még Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része is. Pintér professzor bevallotta: volt, hogy hitelt vett fel, hogy legyen benzinre. Akkor sem hagyta, hogy a szolgálat működésképtelenné váljon. Azt mondja, most sem fogja.

Tovább

Bemutatkozik az Autimentor hálózat 2011.12.22.

Azért szeretnénk bemutatni ezt a nagyszerű kezdeményezést, mert egyesületünk távlati céljai között is szerepel hasonló, koraszülötteket és szüleiket támogató mentor hálózat kiépítése.

Egy gyermek érkezése minden család számára hatalmas változást jelent. A gyakorló szülők tudják, az örömök ellenére ez nem mindig jelent felhőtlen boldogságot, hiszen az anyukának és apukának a gyermeknevelés során számos új, komoly feladattal kell szembenéznie. Az ezeknek való megfelelés az egészséges családok életében is próbatételt jelenthetnek. Amennyiben a gyermekkel kapcsolatban valamilyen probléma merül fel, a szülőknek gyermekük másságának elfogadásával is meg kell küzdeniük. Fogyatékossággal élő gyermek esetén a diagnózis elfogadása, feldolgozása hosszú és nehéz folyamat. Az Autimentor hálózat tagjai ismerik ezt a helyzetet, hiszen autizmussal élő gyermeket nevelő szülőkként saját gyermekük kapcsán ők is keresztülmentek ezen a folyamaton. Jól emlékeznek a diagnózis kapcsán érzett tanácstalanságukra, a félelmekre, az új élethelyzet miatt kialakult problémákra. Ismerik a mindennapi, autizmusból fakadó nehézségeket is. Megtapasztalták, hogy az autizmus más fogyatékossági típusokhoz képest sokkal összetettebb zavar, megértése rendkívül nehéz, a gyermek nevelése során a hagyományos szülői nevelési módszerek sok esetben nem működnek, melynek eredményeként számos konfliktushelyzettel voltak kénytelenek szembenézni.

 

Tovább

SNI az alsó tagozatban. 2011.11.22.

 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is fogjak a kért cikk megírásához. Maga a sajátos nevelési igény, manapság nagyon „felkapott” fogalom, pozitív, és sajnos negatív értelemben is. Jó, hogy egyre többször kerül szóba, jó, hogy egyre többet tudunk róla, rossz viszont, hogy lassan már mindenki „ért hozzá”, és véleményt formál, félismeretek, féligazságok birtokában. ( Ez egyébként az oktatás egészére is igaz, hiszen „tanítani mindenki tud”. )

21 éve tanítok, és már a legelején éreztem, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek komoly gondot okoz a figyelem, a fegyelem, a munkatempó vagy a feldogozandó tananyag. Éppen ezért láttam szükségét annak, hogy gyógypedagógusi végzettséget is szerezzek. Hiszen akármennyire is hangoztatjuk az integráció fontosságát és szükségességét, be kell látnunk, hogy a tanítóképzésben csak nagyon érintőlegesen, vagy egyáltalán nem, esik szó a különböző tanulási zavarral küszködő gyerekekről. ( És őszintén megvallva, nem is a tanító feladata ezen gyerekek fejlesztése, a zavarok enyhítése. ) Ha ilyen gyerkőc kerül az osztályba, az esetek nagy részében szolid pánik uralkodik el a pedagóguson, és igyekszik minél több információt beszerezni, amitől még jobban megijed.

 

Tovább

Mobil szemészeti szűrés és távdiagnosztika 2011.11.11.

A koraszülöttek helyett az ellátás utazik, vagyis a szűrést, illetve a műtétet végző asszisztensek és orvosok, valamint a több tízmilliós vizsgálati műszer – így foglalható össze a Peter Cerny Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának közös „Csecsemő-Szem-Mentő” programja, amelynek keretében eddig több mint ezer koraszülött baba szemét vizsgálták meg.

Tovább

Szülők a Szülőkért 2011.11.04.

 

Szülők a Szülőkért

 

2007. december óta működik lelkisegély szolgálatunk, ahol a koraszülésen átesett szülők hallgatnak meg, és mesélnek saját tapasztalataikról.

Idén új segítőkkel bővült eddigi csapatunk, szeretettel üdvözüljük tagjaink között Fruzsit, Évit, Mártit, és Mariannt. Reméljük, hogy minden olyan

területet sikerül felölelni tudásukkal, tapasztalataikkal, amelyekben kérdések kételyek merülhetnek fel.

Szinte mottónkká vált az alábbi pár mondat.

Mi mindannyian nem túl rég szültünk, sajnos idejekorán. Nem vagyunk szakemberek, de szívesen adjuk a tapasztalatainkat és meghallgatunk.

Célunk sorstársaink lelki segítése, támogatása, hogy minél könnyebben viseljék az intenzív osztály speciális légkörét és az otthon adódó nehézségeket is. Hiszem, hogy könnyebb elviselni a koraszülésből adódó sokkot, ha valaki, aki ezen már átment fogja a kezed és segít.

 

 

Léghajó Program 2011.10.12.

Léghajó Program – gyermekelsősegélynyújtás kismamáktól nagypapákig

 

Mielőtt a orvosi, szakmai kérdésekről írnék, szeretném elmesélni, miért is lett Léghajó Program a neve annak a szervezetnek, amely immáron nyolcadik éve folyamatos és egyre bővülő képzéseivel laikusok ezreinek tanította meg, mit tegyen a kicsikkel, ha baj van. Léghajón nyugodtan és megfontoltan lehet utazni és nem utolsósorban más perspetívát mutat az utazó számára. Nekünk is ez a célunk. Más, szakmai oka az, hogy gyermekkorban a légzés bajai, az oxigénhiány az elsődleges életveszélyt okozó helyzet.

 

2004 januárjában tartottuk az első kurzust szülőknek. A cél az volt használható, gyakorlati információkat nyújtsunk a gyermekkori vészhelyzetek esetére. Cél volt, hogy eloszlassunk pár régi tévhitet, rossz gyakorlatot. Cél volt, hogy felhívjuk a figyelmet több fontos, kevésbé fókuszban lévő helyzetre, betegségre. És cél volt, hogy a szülők gyakorlatban sajátítsák el az újraélesztsé technikáit.

 

Tovább

Petíció 2011.07.21.

 

2009 októberében az RTL klub Fókusz Plusz műsorában sugárzott egy tudósítást "Mennyi esélye van egy koraszülöttnek?" címmel. A műsor elleni tiltakozásnak az akkori ORTT helyt adott, amit az RTL klub megtámadott bírósági úton. A bíróság 2011 április 5-ei ülésén az RTL klubnak adott helyt, azzal az indoklással (többek közt), hogy a koraszülöttek életesélye nem olyan téma ami közérdeklődésre tarthatna számot. Az ORTT jogutódja a döntés ellen fellebbezett. Ezt a petíciót azért szerveztük, hogy bemutassuk, milyen sok embert érint, érdekel a koraszülöttek mentése, a koraszülés és annak következményei. A petíció aláírásával támogatja, hogy a koraszülöttséggel kapcsolatos ismeretek terjesztése és az ezt övező előítéletek megszüntetése közérdek. Ezt a petíciót a támogatók aláírásával szeretnénk a peranyaghoz csatolni. A petíciót kezelő oldal ingyenes, tehát az aláírás is.

Az aláíráslistát 2011 július 27 ig tartjuk aktívan, ami a határidő a beavatkozó részére, hogy a bíróság előtt nyilatkozzon. Itt írja alá.

 

Gondolataim a Szülő Mentő Szolgálat fontosságáról. 2011.06.24.

 

Második gyermekemet vártam. Nagylányommal, aki akkor volt 2 éves, a boltba indultunk. Elestem. Elindult a magzatvíz.

Pici lányom várandósságom 33. hetében, tüdőgyulladással született meg. Több hétig volt a koraszülött intenzív osztályon. Három óránként mentem hozzá, próbáltam szeretgetni, simogatni az inkubátorban, a csövek között. Később próbáltam szoptatni, de mindig csak aludt, aludt…..

Láttam a többi icipici babát az osztályon, 500-600 grammal születetteket is. Láttam az aggodalmat a szülők szemében. És én is nagyon féltem. Ez volt a mi Közös Történetünk.

És láttam az orvosok, ápolók áldozatos munkáját, hogy a babákat életben tartsák, meggyógyítsák. Láttam a Peter Cerny Alapítvány kollégáit is, amikor új babát hoztak az osztályra. Kicsi babát, aki idő előtt született meg.

Magyarországon minden 12. baba koraszülöttként jön a világra. Éretlenségük miatt jóval fogékonyabbak a betegségekre, gyógyításuk több hónapig is eltarthat.

 

Tovább

Az ORTT és az RTL Klub esete a koraszülöttekkel – Bírósági ítélet 2011.06.17.

Mint azt korábban a honlapon is olvashattátok, egyik fórum-, és sorstársunk bepanaszolta az RTL Klubot az ORTT-nél egy 2009. őszén leadott, érintett körökben nagy vihart kavart riport hangneme és következtetései miatt, miután több érintettnek a riporterrel, illetve a tévécsatornával folytatott levelezése nem hozott eredményt.

Több forduló után a médiahatóság végül is elmarasztalta az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorát, és az alábbi határozatot hozta:

A testület helyt ad Panaszos jogorvoslati kérelmének, a Panaszbizottság 23-3-1732/2009. sz. állásfoglalását megváltoztatja, és megállapítja, hogy az M-RTL Televízió Zrt. RTL Klub csatornáján 2009. október 17-én 19 órától sugárzott Fókusz Plusz című műsorszám koraszülöttekkel foglalkozó összeállítása sértette az Rttv. 4. § (1) bekezdésében előírt sokoldalú és tárgyilagos tájékoztatás követelményét.
A Testület kötelezi a Műsorszolgáltatót, hogy a Fókusz Plusz című műsorszámának a határozat kézhezvételét követő első adása elején értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat:

Az Országos Rádió és Televízió Testület megállapította, hogy az M-RTL Televízió Zrt. RTL Klub csatornáján 2009. október 17-én 19 órától sugárzott Fókusz Plusz című műsorszám megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. § (1) bekezdésében előírt sokoldalú és tárgyilagos tájékoztatás követelményét azáltal, hogy a koraszülöttekkel foglalkozó összeállításban egyoldalúan mutatta be a koraszülöttség következményeit, és nem tett eleget a témával kapcsolatos objektív tényfeltárási kötelezettségének."

Az RTL Klub, élve törvény adta jogaival, a bírósághoz a határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, az eljárásban az RTL Klub felperesként, az ORTT alperesként, a panaszt benyújtó társunk pedig alperesi beavatkozóként vett részt.
Hosszas, többfordulós tárgyalássorozat után a bíróság, dr. Hajdú Ágnes bírónő által 2011. áprilisában az alábbi ítéletet hozta:

„A bíróság az alperes (ORTT) 68/2010 (I.23.) határozatát akként változtatja meg, hogy megállapítja, hogy a felperes által 2009. október 17. napján 19.00 órától sugárzott Fókusz Plusz című műsorszám koraszülöttekkel foglalkozó műsor összeállítása nem sértette meg a Rttv. 4. § (1) bekezdésben előírt sokoldalú és tárgyilagos tájékoztatás követelményeit, ezért a panaszt elutasítja.”

Tovább

Segítség, hogy életben maradjon - Mire jó a tüdőérlelő? 2011.06.09.

Az éretlenség miatt súlyos légzészavar fenyegeti a koraszülötteket. Szerencsére ma már létezik olyan módszer, amellyel a veszélyes és gyakori szövődmény megelőzhető. Ma már csak az a kérdés, hogy miért nem jut hozzá minden koraszülő anya?

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) nemrég hírül adta, hogy mintegy harmincezer koraszülött és beteg újszülött adatait tartalmazó adatbázis jött létre Magyarországon. Az adatbázisból kiderül, hogy fenyegető koraszülés esetén az édesanyáknak csak mindössze negyede kapja meg azt a tüdőérlelő készítményt, amely nagymértékben növeli a baba túlélésének esélyét. Ez az adat a szülész és újszülöttgyógyász vezetőket is megdöbbentette, ezért kampányt indítottak, hogy a kezelést minél kiterjedtebben alkalmazzák. De mi is ez a tüdőérlelő készítmény, és mi a szerepe a koraszülött csecsemő túlélési esélyeinek javításában?

A teljes cikk a babaszoba.hu oldalon olvasható.

Zala Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centrum PIC-nik május 21-én 2011.05.13.

A Koraszülöttmentő- és Gyermekintenzív Alapítvány, a Zala Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centruma valamint a „Korán Érkeztem” Közhasznú Egyesület szeretettel várja Önöket az idén első alkalommal megrendezésre kerülő családi napra!

Ízelítő a programokból:
lovasprogram (lovaglás), rajzverseny, játszóház, kézműves foglalkozások, arcfestés, légvár
tűzoltó bemutató, koraszülöttmentő bemutató, játékos vetélkedő
koraszülött ki-mit-tud, gyermek-szülő torna

A rendezvény időpontja: 2011.05.21. 09:00 óra
Helyszíne: Aquaterma Termálfalu és Kemping – Zalaegerszeg, Gébárti tó
(GPS koordináták: Hosszúsági: 16o49’04”, Szélességi: 46o51’59”)

Kérjük, hogy amennyiben részt kívánnak venni a rendezvényen, az alábbi elérhetőségek valamelyikén május 15-ig jelezzék részvételi szándékukat (hány gyermek és hány felnőtt érkezik):
● Telefon: 0692/507-510 (ZMK Gyermekosztály Iroda)
● E-mail: zmkgyermek@gmail.com
● Postacím: Zala Megyei Kórház Gyermekosztály, 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1.
vagy az Egyesületnél:
e-mail: info.koranerkeztem@gmail.com
tel: +3630/721-8731

Új mentőautót kaptak a szegedi újszülöttmentők 2011.05.09.

Szeged - Mintegy húszmillió forint értékű mentőautót vehettek át hétfőn a szegedi újszülött-életmentők; korábbi autójuk már rendkívül rossz állapotban volt - mondta el az átadás kapcsán a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány vezetője.Pintér Sándor kifejtette: a húszmillió forint nyolcvan százalékát Nemzeti Erőforrás Minisztérium, húsz százalékát az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) adta.

A teljes cikk a delmagyar.hu oldalon olvasható.

Június 4: Koraszülöttek napja a SOTE II-n 2011.05.03.

A II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika újfent megrendezi idén is a már hagyománnyá vált koraszülöttek napját. Lássuk a hívogatót, és egy rövid leírást a Klinikáról:

 

Koraszülöttek napja 2011. június 4. szombat

Helyszín: SE. II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 1082 Budapest, Üllői u. 78/a

(A tavalyi remekül sikerült programról rövid képes beszámoló is készült, itt található.)

 

A program kitalálásakor elsősorban a klinikáihoz kötődő koraszülötteket hívtuk meg, de természetesen szeretettel várunk másokat is, amennyiben a 334-2131 számon előre regisztrálnak. A létszám korlátozott, így aki tervezi eljövetelét, minél hamarabb jelentkezzen!"

Klinikánk a hazai szülészeti és koraszülött ellátás egyik vezető intézménye. A klinika vezetése rendkívül fontosnak tartja, hogy minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak a koraszülöttek problémái, az örvendetesen javuló túlélésük mellett a késői nehézségek, egészségügyi, társadalmi és szociális problémáik.

Tovább

A Segítsütiről 2010.07.16.

A Segítsüti keretében tavasszal internetes sütiárverés eredményeként összesen 1,9 millió forinttal tudtuk megsegíteni két kórház koraszülött osztályát.

Az eredeti ötlet 2009-ben jött, februárban, amikor főzés közben egyszer csak eszembe jutott, hogy első alkalommal leszek "a lánc másik, kissé kialvatlanabbik végén" érintett anyák napján. Korábban is csináltam már kisebb segítő szándékú akciókat, de most valami nagyobb szabásút szerettem volna szervezni. Megkerestem 25 gasztrobloggert, hogy vállalják el egy tepsi sütemény, keksz sütését az ünnepnap alkalmából, amit a kedves olvasóközönség valamely támogató tagja megvehet. Mindenki benne volt, sokan tettek hozzá még az alapötlethez, például Lila Füge javaslatára fordult át az ötlet arra, hogy ne fix összegért legyenek a sütik, hanem legyen licit, 1000 Ft-os kikiáltási árról. És ennek köszönhetően sokkal nagyobb támogatást tudtunk összegyűjteni a Lea Anyaotthon rászoruló anyuka és gyermek lakóinak. Olyan bloggereket résztvevőnek választottam teljesen szubjektív alapon, akiket akkor szerettem olvasni, anyukák is voltak egyben, hogy legyen még egy kapocs az anyák napjával, és a logisztika miatt Magyarországon éltek. Akkor még nem kb. 600 gasztroblog volt, mint most, hanem jóval kevesebb, jobban is "ismerték" egymás tevékenységét a gasztrobloggerek. A tavalyi cél egy véletlen internetes keresés folytán jött szembe, belebotlottam a Lea Alapítvány honlapjába, és az tetszett meg benne elsősorban, hogy jelezték, tárgyadományokat is elfogadnak az anyaotthonuk számára. Sajnos a pénzadományoktól nagyon elveszi az ember kedvét, amikor azt olvassa, hogy sokszor azok nagy százaléka nem a támogatottakhoz kerül, hanem működési költségekre fordítják. Felvettük a kapcsolatot az anyaotthonnal, akik örömmel fogadták, hogy tárgyadományokkal segítjük őket, egyeztettük, mire van szükségük, a licitből befolyt pénzből mi vettük meg ezeket, a számlákat pedig feltettük az oldalunkra, hogy mindenki lássa, mire költöttük a támogatást. Egy fillér működési költség nélkül.

Tovább

Az ORTT és az RTL Klub esete a koraszülöttekkel 2010.02.02.

Októberben történt, hogy a fent említett TV adó leadott egy, többünk véleménye szerint is maga után némi kívánnivalót hagyó műsort a koraszülöttekről. Egy fórumtárs, Netszkvid úgy érezte, hogy nem kellene annyiban hagyni, hiszen a társadalmat nem épp a tolerancia és az elfogadás irányába terelte a műsor, így arra jutott, hogy az ORTT számára is egyértelműsíti mindannyiunk véleményét. Sikerült.

Az előzményeket, okokat, valamint az eredményt ezennel szeretnénk közzétenni az ORTT határozatának keretén belül.

Tovább

Telekom adományvonal 2009.10.03.

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt (MKA) támogatják azok, akik szeptemberben és októberben a Telekom adományvonalát hívják az 1788-as számon.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a hetedik éve működő adományvonal vezetékes és mobilhálózatokból is elérhető, a hívás és az sms díja egyaránt száz forint. A két hónap alatt befolyt összegből az MKA egy, a koraszülöttek intenzív ellátására alkalmas mentőautó beszerzését tervezi.

Tovább

Nemzetközi Babahordozó Hét 2009.09.08.

Idén szeptemberben már másodszor rendezik meg a világ számos országában a Nemzetközi Babahordozó Hetet. Budapest több kerülete és számos vidéki város is csatlakozik a megmozduláshoz. A központi rendezvény szeptember 21. - 27. között zajlik a józsefvárosi Kesztyűgyárban, Bagdy Emőke fővédnöksége alatt. A hordozóeszközöket felvonultató látványos divatbemutatón, és a hordozás történetén, a lényeges ortopédiai szempontokon túl szó lesz azokról a témákról is, amelyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak a testközelben gondozáshoz, így a szoptatásról, kötődésről, az éjszakai gondoskodásról, babagondozásról és a mostanában oly divatos fejlesztési módok buktatóiról.

Tovább

Bezárásra kényszerülhet az Ability Park 2009.09.02.

Bezárásra kényszerülhet a nagy sikerű Ability Park, a fogyatékos személyek élethelyzetét interaktív játékokon keresztül bemutató kiállítás és foglalkoztatási projekt. A kiállítást működtető közhasznú egyesület a gazdasági válság hatására nem csak szponzori támogatásoktól esett el, de a várt állami normatívára sem számíthat, így elképzelhető, hogy meg kell válnia mintegy 80, nagyrészt megváltozott munkaképességű alkalmazottjától.

Nagy Géza, az Egyesület elnöke a következőket nyilatkozta: „A Park sikere és eredményei ellenére tarthatatlan helyzetbe került. Az év eleje óta küzdünk azért, hogy a válság hatásait csökkentsük, pályázatokkal és új szolgáltatások bevezetésével próbáljuk pótolni a kieső bevételeket. A gazdasági válság hatására azonban nem csak szponzori támogatásoktól estünk el, de olyan állami normatívától[*] is, amelyre majdnem 3 éve várunk a biztos és fenntartható működés érdekében. Az egyesület olyan helyzetbe került, amelyben a már elnyert támogatások és programok folytatását sem tudja biztosítani.”

Tovább

Koraszülöttek napja a II. Sz. Női Klinikán, 2009 június 6. 2009.06.04.

A SOTE II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán szombaton délelőtt fél 10-től kerül megrendezésre idén a koraszülöttek napja. A szervezők minden érintettet és családját szeretettel várnak az ország bármely pontjáról. Sok-sok program várja az odalátogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Cím:
1082 Üllői út 78/A.

Telefon.: 459-1500/3212

Mégis jut pénz a sérült gyerekek korai fejlesztésére 2008.11.28.

Visszavonni kényszerül az utóbbi évek talán legkegyetlenebb intézkedési tervét a kormány – tudta meg lapunk. A kabinet arra készült, hogy töredékére csökkenti a sérült gyermekek korai fejlesztésére adott támogatást, az intézkedés százezer családot érintett volna. Az oktatási tárca tárgyalásra hívta a szakma képviselőit.
 

(Részletek a Magyar Nemzet 2008. november 19-i számában)

Az összeomlás szélén a koraszülött-ellátás 2008.11.26.

Összeomlás szélén áll a fővárosi koraszülött-ellátás - jelentette ki az InfoRádió kérdésére a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. Pajor Attila professzor hangsúlyozta: a klinika ma is minden ötödik beteget társadalombiztosítási finanszírozás nélkül lát el, a tervezett műtéteknél két és fél hónapos várakozási idő van, és nincs pénz a műszerekre. Az intézmény ötmillió forintot kapott a K & H Gyógyvarázs programjának részeként, amelyből két lélegeztetőgépet tud venni.

Tovább

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06