Gyermekvállalás koraszülés után - Nándi és Marci

A történetet küldte: Varga Mirtill

A mi történetünk már a kezdetek kezdetén sem volt könnyű. Több év próbálkozás és rengeteg orvos után, a 2. lombik program során jártunk sikerrel. A sok erőfeszítés mindent megért, és élveztem a várandósság minden percét, egészen a 20. hétig. Addig minden rendben volt, viszont onnan drasztikus változások történtek. Elsőként kiütések jelentkeztek rajtam testszerte, erőteljes viszketéssel társulva. Több bőrgyógyászt is felkerestem, de mindenütt ugyanazt a választ kaptam: ez "csak" a terhességel jár, majd elmúlik. Kaptam különféle krémeket, hasztalan. Ahogy teltek a hetek nem múlt a panasz, viszont további problémák léptek fel. A gyomrom rendszeresen, erősen fájt, egyértelműen evés után. Ezzel kapcsolatban is ugyanúgy nyugtattak az orvosok. Az idő múlásával máj, epe tájt is állandóan fájt az oldalam valamint a vérképem is romlott, de továbbra is azt mondták nem lesz gond. Kezdtem úgy érezni én aggódom túl a dolgot?

A 2014 október 23-i hosszú hétvégén a laboreredményeim tükrében elutaztunk a barátainkhoz, akik elég távol laknak. Ekkor ért utol a végzet, ugyanis ott már olyan rosszul lettem, hogy orvost hívtunk, aki azonnal a kórházba irányított. Megvizsgáltak, de ismét nem gyanakodtak semmi komoly problémára, ennek ellenére továbbküldtek SOTE 1. számú női klinikára. Ekkor este kértem apát menjen haza dolgozni Szombathelyre, de meg is bántam, hisz másnap reggel utazhatott vissza, mert egyik pillanatról a másikra menthetetlenül romlani kezdett az állapotom. A fájdalom elviselhetetlenül fokozódott, csillapítani sem tudták. A pocaklakót folyamatosan figyelték, nála nem észleltek eltérést, nálam viszont visszafordíthatatlan lett a folyamat.

Egy egész éjjel át tartó szenvedés után reggel érkezett a döbbenet: azonnal életmentő császármetszésre lesz szükség HELLP szindróma miatt. Így tehát a 28. hétben született meg a kisfiam 1100 grammal. Szerencsések vagyunk, hogy túléltük, és ezért hálás vagyok! 

Rettentő nehéz időszak volt. Minden pillanatban izgulni és imádkozni. Hosszú kórházi időszaknak néztük elébe: két hónap távol a családtól és otthontól. Ez idő alatt köszönet illeti a segítségért péceli hozzátartozóinkat, budapesti unokatestvéremet továbbá egy szintén budapesti barátunk. A párom pedig amennyit csak tudott jött hozzánk, rengeteget ingázott. 

Karácsony előtt két nappal mehettünk haza! A leggyönyörűbb ajándék volt!

Ezután intenzív fejlesztés ment hónapokon át: orvosi vizsgálatok és gyógytorna. A betegségek sem kíméltek minket, de most már két és fél éves Nándi, és elmondhatom, hogy minden a legnagyobb rendben! Nincs elmaradás, behozta a kortársait minden téren. Sok "munka" volt mire eljutottunk idáig, de a csodálatos kicsi fiúnkért mindent!

Aztán megtörtént az újabb csoda, ismét terhes lettem! Életem második – de ugyanolyan nagy, mint az első – boldogsága. Soha nem felejtem el, mikor a kórházban azt mondta nekem egy doktornő: "A legnagyobb ajándék a gyerekednek amit adhatsz, egy testvér." 

Óriási öröm és félelem volt bennünk, hogyan tovább? Mindenki próbált megerősíteni, hogy nem kerül sor újabb komplikációra, de nekem úgyis egyértelmű volt, amit a sors akart. Ugyanahhoz a nőgyógyászhoz mentem vissza gondozásra, akinél először voltam. Nem hibáztattam és nem bántam meg. Nagyon gondosan és alaposan kísérte végig a terhességem. A második várandósságom sem volt egyszerű. Már a 6. héten rendetlenkedett a májam, ami miatt kétessé vált, megtarthatom-e a babát. Szerencsére rendeztődtek az értékeim, és gyakori kontroll mellett sikerült a 37. hétig kihordanom a második kisfiam, aki 3350 grammal született meg.

Jelenleg csak csodálkozom, hogy milyen gyorsan nő és fejlődik Marci a testvéréhez viszonyítva. Egy korababát és egy időre érkezett babát össze sem lehet hasonlítani!

Nem bántam meg a második gyermek vállalást, sőt ellenkezőleg, mert ennél csodálatosabb dolog nincs a világon, minthogy itt vannak nekem és egymásnak a fiacskáim.

Egészségi okokból a terhesség kizárt már nálam, de nem vagyok szomorú, mert a szívem vágya teljesült. Gyönyörű családot tudhatok a magaménak, és büszke vagyok, hogy az első alkalommal történtek után, ismét volt bátorságom és erőm.