A hosszú kórházi tartózkodás hatása
Aki belépett már koraszülött intenzív osztályra, tudja, hogy van ott valami sajátos légkör. Az a steril, édeskés kórházi szag, a neonfények hidege, és a monitorok szüntelen pittyegése olyan hangulatot teremt, amit sosem felejt el az ember. Minden hang, minden villanó szám valamit jelenthet: javulást, romlást, egy újabb reményt vagy egy újabb félelmet.
Egy anya vagy apa ilyenkor úgy érzi, hogy egy idegen világba csöppent, ahol a kisbabája apró testén több cső és elektróda van, mint amennyit valaha el tudott volna képzelni. Az első napokban sok szülő csak áll a kis inkubátor mellett, és nem tudja, szabad-e hozzáérni, vagy elég erős-e a kicsi ahhoz, hogy bírja az érintést. Aztán eljön az a pillanat, amikor a nővér bólint, és végre megfoghatjuk azt a pici kezet. Egy apró ujj, ami alig nagyobb, mint egy gyufaszál, mégis olyan erővel szorít vissza, hogy hirtelen minden bizonytalanság mögött ott van a kapaszkodó: él, küzd, és szüksége van ránk.
A hosszú kórházi tartózkodás nemcsak a babát, hanem a szülőt is próbára teszi. Minden nap ugyanaz a rutin: kézfertőtlenítés, köpeny, a folyosón várakozás, a szívdobogásig izgatott pillanat, amikor beléphetünk a babánkhoz. És közben ott a félelem. Vajon ma jobb lesz? Vagy rosszabb? Vajon mikor jön el az a nap, amikor hazavihetjük?
Mégis, ezekben a rideg falak között születnek a legmeghittebb pillanatok. Az első légzéspróba, amikor a monitor jelzi, hogy néhány másodpercig önállóan képes levegőt venni. Az első korty anyatej. Az a nap, amikor a mérlegen egyetlen grammal több jelenik meg, és mi boldogan írjuk fel a füzetünkbe, mintha a világ legnagyobb győzelmét ünnepelnénk.
A szülők közben két világ között ingadoznak. Egyik pillanatban kétségbeesetten sírnak a folyosón, máskor pedig reménnyel telve mesélik el otthon, hogy ma milyen ügyes volt a baba. Ez az érzelmi hullámvasút kimerítő, de ugyanakkor megtanít arra, hogy mekkora erő rejlik bennünk. A legapróbb örömök értéke megsokszorozódik: egy pillantás, egy mozdulat, egy szívdobbanásnyi közelség.
És bár a kórházi tartózkodás hosszú és fárasztó, sok család utólag mégis úgy tekint vissza rá, mint életük egyik legmeghatározóbb időszakára. Mert a gépek zaja, a neonfények hidege és a félelem ellenére itt születik meg a kapcsolat a szülő és a baba között. Ez az a hely, ahol megtanuljuk, hogy a szeretet nem várhat a hazamenetelre. A kórterem falai között is lehet családi életet kezdeni.
