Egy koraszülött baba születésnapja nemcsak az élet diadala, hanem sokszor a trauma évfordulója is. Az anyák, akik átélték a vártnál korábbi szülés testi-lelki megrázkódtatásait, gyakran tapasztalják, hogy az évforduló napja nem csupán örömteli emlékeket hoz vissza. A test és az elme őrzi a krízis lenyomatát. Egy illat, egy fény, egy kórházi fénykép, egy mondat, és hirtelen újra ott vagyunk, az inkubátor mellett, a monitorok csipogása között, a bizonytalanságban. A test és a lélek ilyenkor újraírja az emléket, mintha minden most történne.

A kívülállók sokszor nem értik, miért ilyen nehéz ez a nap. Hiszen minden rendben lett végül, a gyermek jól van, a történet happy enddel zárult, vagy sajnos nem. De a trauma nem logikát követ, hanem emléket. A koraszülés során átélt félelem, kiszolgáltatottság és tehetetlenség mély nyomot hagy. Sok anya évekkel később is poszttraumás stressz tüneteit élheti meg, és a születésnap ilyenkor egyfajta éves triggerként működik. Ez az a nap, amikor a hála és a fájdalom, az öröm és a szorongás egyszerre van jelen.

Ezért vált szokássá néhányunknál ez a sajátos, a mi közegünkben mélyen empatikus köszönés: hogy „PTSD-mentes születésnapot.” Ez nem cinizmus, hanem szolidaritás. Egy halk, de erős üzenet: tudjuk, hogy ez a nap nemcsak ünnep, hanem emlékezés is. És szeretnénk, ha ezen a napon egy kicsit több béke férne el a szívedben.

Fontos erről beszélni, mert a társadalom ritkán ad teret a koraszüléssel járó lelki megpróbáltatásoknak. Sok anya nem meri kimondani, hogy miközben hálás a gyermeke életéért, közben gyászol is, nem a gyermeket, hanem azt, ahogyan nem születhetett meg. A kihagyott pillanatokat, a várandósság elveszett biztonságát, a kimaradt élményt, hogy test és lélek együtt élheti meg a születést.

Ha körülötted van valaki, aki koraszülésen ment keresztül, a legnagyobb ajándék, amit adhatsz neki, az elfogadás. Nem kell tanácsot adni, nem kell pozitívra fordítani a történetet. Elég annyit mondani: Teljesen érthető, amit érzel. Az empátia nem megold, hanem megtart. És néha ez éppen elég.

Amikor mi, koraszülésben érintett anyák egymásnak születésnapot kívánunk, valójában nemcsak a gyermeket ünnepeljük, hanem az anyát is. A nőt, aki élet és halál határán állt, és aki mégis továbbment. Aki megtanult remélni akkor is, amikor a remény szinte lehetetlennek tűnt.