A szenzoros integráció zavara sok koraszülött gyermeknél okozhat étkezési nehézségeket, hiszen az érzékelési folyamatok eltérései miatt az ízek, az állagok vagy akár az illatok túlzottan intenzívek lehetnek számukra. De az egyéni fejlődési ütem tiszteletben tartásával, az érzékszervi válaszok finomításával és egy támogató közösség segítségével a szenzoros zavarokkal küzdő gyermekek is lehetőséget kaphatnak arra, hogy biztonságban érezzék magukat az étkezés során, és harmonikus kapcsolatot alakítsanak ki az étellel.

A szenzoros integrációs zavarokkal küzdő gyermekek esetében az étkezés olyan kihívásokat is magában rejt, amelyek messze túlmutatnak az evés fizikai folyamatán. A koraszülött gyermekeknél különösen gyakori, hogy a szenzoros rendszerük éretlenül vagy eltérően fejlődik, ami azt eredményezi, hogy egyes ingereket – mint az ízek, textúrák vagy illatok – túlzottan intenzívnek vagy éppen kevéssé érzékelnek. Ilyen esetekben az étkezés a gyermek számára akár kellemetlen vagy ijesztő élmény is lehet, és nem feltétlenül lesz képes önállóan megküzdeni ezekkel az érzékszervi kihívásokkal.

A szenzoros integrációs zavarok kezelésében fontos, hogy a gyermek egyéni szükségleteire és fejlődési ütemére fókuszáljunk. Az érzékelési folyamatok támogatása és finomítása, a pozitív étkezési élmények fokozatos bevezetése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek egyre komfortosabban érezze magát az étkezési helyzetekben. Mindemellett a támogató közösség is – beleértve a szülőket, terapeutákat és pedagógusokat – kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy az étkezés a gyermek számára biztonságos és pozitív élménnyé váljon.

Mi is az a szenzoros integrációs zavar?

A szenzoros integráció az a folyamat, amely során az idegrendszer feldolgozza az érzékszerveken keresztül érkező ingereket, és a szervezet válaszreakciót ad azokra. A szenzoros integrációs zavarok esetében ez a feldolgozás zavart szenvedhet, ami azt eredményezi, hogy a gyermek vagy túl intenzíven reagál egy ingerre (túlérzékenység), vagy kevésbé érzékeli azt (alulérzékenység)

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) evésfókuszú ellátásáról szóló  podcast adásában Szabó-Schönecker Zsuzsanna, egy extrém koraszülött gyermek édesanyja, DSGM szakgyógytornász elmondta, hogy a szenzoros integráció szinte minden érzékszervet érinthet, így a látást, hallást, szaglást, ízlelést, tapintást és az egyensúlyérzékelést is. Ha az étkezés során ezek az érzékelési folyamatok zavart szenvednek, az jelentősen befolyásolhatja a gyermek viszonyát az étellel.

Bösenbacher Tímea, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Fejlődéstámogató Központ Koraszülött Utógondozó munkatársa, az Újbudai Fejlesztőház vezető konduktora, Pfaffenrot -, DSZIT-, TSMT terapeuta azt hangsúlyozta, hogy a szenzoros integrációs zavar nem csupán az étkezésre van hatással, hanem a gyermek mindennapi tevékenységeire is. Az evés során azonban ezek a problémák különösen megmutatkoznak, hiszen a gyermek közvetlen kapcsolatba kerül az étel textúrájával, ízével és illatával, ami intenzív érzékszervi inger.

Túlérzékenység és alulérzékenység az étkezés során

A túlérzékenység az egyik leggyakoribb szenzoros integrációs probléma az étkezés során, amikor a gyermek számára az ízek, illatok vagy hőmérsékleti ingerek túlságosan erőteljesek. A túlérzékeny gyermekek gyakran elutasítják az erősebb ízeket, a melegebb ételeket vagy az olyan állagokat, mint a pépes vagy nyálkás ételek, mert ezek túlzottan intenzív ingert jelentenek számukra – emelte ki Szabó-Schönecker Zsuzsanna. Ezek a gyerekek inkább a semleges ízű, száraz vagy ropogós ételeket kedvelik, amelyek kevésbé stimulálják az érzékeiket.

Ezzel szemben az alulérzékeny gyermekek gyakran keresik az erősebb ingereket, például a ropogós, keményebb állagú ételeket, amelyek intenzívebb tapintási ingert nyújtanak számukra. Az alulérzékenység miatt ezek a gyermekek kevésbé érzékelik az étel ízét vagy textúráját, így számukra a táplálkozás nem ad kielégítő élményt, ami külön kihívást jelenthet a szülők számára.

A szenzoros integrációs terápiák és manuális módszerek szerepe

A szenzoros integrációs terápiák célzottan segíthetnek abban, hogy a gyermek fokozatosan megismerkedjen az étkezéshez kapcsolódó ingerekkel és pozitív kapcsolatot alakítson ki az étellel. Az ilyen terápiák során nagy hangsúlyt fektetnek például a tapintási érzékelésre, a hőérzékelésre és az egyensúlyérzékelésre. Az olyan manuális módszerek, mint a Dévény-módszer, különösen hatékonyak lehetnek az érintett gyermek számára, mivel célzott ingerléssel segítik az érzékszervi válaszok finomítását, ezáltal csökkentve a túlérzékenységet.

Tapintás

A tapintási ingerlést alkalmazó terápiák során a gyermek különféle textúrákkal ismerkedhet meg játékos formában, ami segíti őt abban, hogy az étel különböző állagait kevésbé kellemetlenként élje meg. Ezek a technikák egyénre szabottan, a gyermek szenzoros profiljához igazítva biztosítanak támogató közeget, amelyben a gyermek fokozatosan és a saját tempójában tanulja meg kezelni az étkezéssel kapcsolatos kihívásokat.

Egyensúlyérzékelés

A vesztibuláris rendszer (egyensúlyközpont) fejlesztése szintén fontos szerepet játszhat az evési nehézségekkel küzdő gyermekek kezelésében. A hintáztatás, amely segíti a test egyensúlyának megtalálását és fenntartását, akár már csecsemőkortól alkalmazható. Az ilyen mozgásos ingerek játékos formában történő biztosítása támogatja az idegrendszer stabilizálását és fejlesztését, ami kihat az étkezési helyzetek nyugodtabb megélésére is​.

Ízlelés és szaglás

Az ízlelési és szaglási ingerek különbözőképpen hatnak a gyermekekre. Egyes gyermekek túlérzékenyek lehetnek erős ízekre és illatokra, míg mások alulérzékenyek, és intenzívebb ízeket, szagokat keresnek. Az ilyen típusú érzékenységek kezelésére a terápiában fokozatosan vezethetik be az új ízeket és illatokat, kezdve a semlegesebb ételektől, majd haladva a különlegesebb, intenzívebb ingerek felé.

Praktikus tanácsok szülőknek

Bösenbacher Tímea szerint a szenzoros integrációs zavarokkal küzdő gyermekek étkezési problémáinak enyhítéséhez fontos, hogy a szülők időt adjanak a gyerekeknek az új ételekhez való alkalmazkodáshoz. Az érintett gyerekekeknek gyakran több időre és ismételt kísérletekre van szükségük, hogy elfogadják az új állagokat, ízeket vagy illatokat. Az új ételek bemutatásánál érdemes elkerülni a szülők részéről a túlzott nyomást, mivel a gyerekek általában jobban reagálnak, ha lehetőségük van a saját tempójukban és olykor szokatlan formában megismerkedni a különféle ételekkel anélkül, hogy kötelezve éreznék magukat azok elfogyasztására​.

A szakértők kiemelték, hogy az étkezési időszakokat érdemes semleges, nyugodt környezetben tartani, ahol a gyermek nem érzi a kényszert vagy az elvárásokat az új ételek elfogadásával kapcsolatban. Egy ilyen közömbösebb környezetben a gyermekek sokszor szívesebben próbálnak ki új ízeket és ételeket, ami idővel segíthet az étrendjük bővítésében. Emellett az étkezési rituálék egyszerűsítése és rendszeres ismétlése szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek egyre biztonságosabban érezze magát az étkezés során​.

A szenzoros integrációs zavarokkal küzdő gyermekek esetében a támogató közeg, amelyben a gyermek önmagához és egyéni érzékelési mintáihoz igazodva fedezheti fel az étkezés különféle aspektusait, nélkülözhetetlen a fejlődéshez. A szülők, terapeuták és pedagógusok közös munkája nemcsak az étkezési problémák enyhítésében játszik szerepet, hanem egy olyan alapot biztosít a gyermek számára, amelyben a fejlődés élvezetes és feszültségmentes lehet. Ezen közösségi összefogás révén a gyermekek egyre inkább megtapasztalhatják az étkezés pozitív oldalát, és fokozatosan építhetik fel a bizalmukat az új ingerekkel szemben.

A gyermekek támogatása a szenzoros integráció területén hosszú távú elköteleződést igényel, hiszen a fejlődési lépések apránként következnek be. Azáltal, hogy a gyermek szenzoros érzékenységét és egyéni fejlődési ütemét tiszteletben tartjuk, valamint biztosítjuk számára a felfedezés szabadságát, olyan környezetet teremtünk, amelyben az étkezési szokások kialakulása természetesen és fokozatosan történhet meg. A sikeres támogatás révén a gyermekek idővel egyre magabiztosabban élik meg az étkezési helyzeteket, és megtalálhatják a saját harmonikus kapcsolatukat az ételekkel.