Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

A Pfaffenrot manuális terápia bemutatása a kisgyermekek fejlesztésében

A szülői beszámolók emellett arról is szólnak, hogy a gyerekek lényegesen jobban alszanak, akár már az első kezelést követően is, javul az étvágyuk, a közérzetük. A terápia pozitívan befolyásolja az anyagcserét, a pszicho-emocionális funkciókat, a szellemi és fizikai aktivitást.

Dr. Waldemar Pfaffenrot ortopéd orvosként kezdte pályafutását Oroszországban. 1990-ben Németországban telepedett le, ahol elismert gyermekrehabilitációs és ortopéd szakorvos lett. Főorvosként kutatásokat folytatott a cerebrális parézis területén. Az eredmények alapján – 1993 óta – több mint 100 fogást dolgozott ki. A Pfaffenrot-féle manuális terápia, más néven szinergetikus reflexterápia, különböző fogások és nyomáspontok ingerlésének együttes hatásán alapul. A terápia a miofaszciális technika (a bőr alatti szövetek ingerlése, melyet a bőr finom elfordításával érünk el. 1.kép), az akupresszúra (2.kép), fej-, kéz-, láb-reflexmasszázs, a kiropraktika, és az oszteopátia elemeit használja.

Miofaszciális technika alkalmazása a felső végtagon, mellyel létrejön a kar nyújtási funkciója
1.kép
Miofaszciális technika alkalmazása a felső végtagon, mellyel létrejön a kar nyújtási funkciója

A módszer kifejlesztője a terápiát blokkszerűen, napi kezelésekkel ajánlja. Tapasztalataink szerint azonban heti 2-3 alkalommal, hosszabb távon kivitelezve is jó eredményeket mutat. A kezelés hossza alkalmanként 15-25 perc. Az időtartam kortól és a gyermek állapotától függ.

Akupresszúrás pontok ingerlésével elősegíthető a vállízület mozgása
2.kép
Akupresszúrás pontok ingerlésével elősegíthető a vállízület mozgása

Dr. Pfaffenrot elsősorban mozgásfejlődésükben elmaradt gyermekeknek fejlesztette ki a módszert, melynek legfőbb oka az izomtónus eloszlási zavara. Hasznosnak bizonyult azonban ferdenyak, enyhébb lefolyású gerincpanaszok (idegbecsípődés, ischiász, derékfájás) esetén is. Ajánlott továbbá stroke, Parkinson-kór, sclerosis multiplex diagnózissal rendelkező pácienseknek is. Alkalmazható Down-, és egyéb mozgást, izomtónust érintő szindrómák, illetve hiperaktivitás, egyensúlyi- és szenzomotoros zavarok, tanulási problémák kiegészítő terápiájaként.

A térdkalács sípcsont irányába való elmozdításával elérhető a lábfej mozgathatósága.
3. kép
A térdkalács sípcsont irányába való elmozdításával elérhető a lábfej mozgathatósága.

A terápia hatása a következő területeken mérhető:
• az izom tónusa;
• a gerincoszlop különböző rendellenességei (szkoliózis, kifózis, stb.);
• izom és ízületi rövidülések;
• a kéz támasztó, nyújtó, hajlító funkciója;
• a finommanipulációs tevékenységek (festés, íráskészség, stb.);
• a lábtartás és terhelhetőség;
• a testtartás ülő- és álló helyzetben;
• az általános mozgás- és járáskép;
• a száj- és beszédmozgások;
• a koordinációs képességek;
• a figyelem, koncentráció;

A szülői beszámolók emellett arról is szólnak, hogy a gyerekek lényegesen jobban alszanak, akár már az első kezelést követően is, javul az étvágyuk, a közérzetük. A terápia pozitívan befolyásolja az anyagcserét, a pszicho-emocionális funkciókat, a szellemi és fizikai aktivitást.
Cikkünkkel igyekeztünk felkelteni az érdeklődést egy Magyarországon még kevéssé ismert manuális terápia iránt, melynek fontos szerepe lesz a korai fejlesztésben és a veszélyeztetett gyermekek prevenciós (megelőző) tornájában.
Bősenbacher Tímea – Szőke Melinda

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

VI. KORE Családi Élménynap

Időpont: 2023. november 18. szombat, 10.00 – 19.00 óra | Helyszín: KÖLYÖKPARK Játszóház, Mammut 2. Bevásárlóközpont, III. emelet (1024 Bp., Lövőház u. 1-5.)

Szupervízió a „szakember szerviz”

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy rájuk is gondoljunk, hiszen nem mindennapi hivatás, amit ők végeznek.
Éppen ezért online, kiscsoportos szupervíziós lehetőséget szeretnênk nekik, nektek biztosítani.

KORASZÜLÖTT GYERMEKEK UTÓGONDOZÁSA

Koraszülött gyermekek esetében nem lehet elégszer hangsúlyozni a korai diagnosztizálás és a korai fejlesztés jelentőségét. Nem szabad abba a hibába esni, hogy a baba „rendben”