A császármetszésről beszélni mindig különös. Van benne valami feszültség, valami kimondatlan bizonytalanság, mert ahogy ez a szó elhangzik, szinte automatikusan megjelennek körülötte a vélemények. Ki milyen szülést tart igazinak, ki miben hisz, ki mit gondol könnyebbnek, mi számít természetesnek, mitől jó anya valaki, mitől erős, mitől bátor. A császármetszés egy olyan téma, amihez Magyarországon is rengeteg érzés, hiedelem, ítélet és félmondat tapad, sokszor úgy, hogy közben magáról a valóságról beszélünk a legkevesebbet.
Pedig a valóság az, hogy a császármetszés nem egy könnyű út, nem egy kiskapu, nem egy egyszerű alternatíva. Egy nagy hasi műtét, ami testi szinten is komoly megterhelés, és lelki szinten is olyan élmény lehet, amit hosszú ideig hordozunk magunkban. Sok nő számára veszteséget jelent, mert egészen máshogy képzelte el a szülését. Sok nő számára kontrollvesztést, mert nem úgy történt, ahogy tervezték, és nem is volt beleszólása. Sok nő számára megkönnyebbülést, mert a babája végre biztonságban van. És sok nő számára traumát, mert sürgősség volt, félelem volt, villogó lámpák voltak a fejében, és a világ hirtelen egyetlen kérdésre szűkült: meg fogja-e élni a gyerekem.
A császármetszés megítélése ezért kettős. Van benne orvosi szükségesség, van benne személyes történet, van benne veszteség és van benne életmentés. Egyszerre lehet hálát és fájdalmat is érezni miatta. Egyszerre lehet azt gondolni, hogy szerencse, hogy volt rá lehetőség, és azt is, hogy bárcsak ne így történt volna. A kettő nem üti egymást. A kettő egyszerre tud igaz lenni.
A koraszülésben érintett anyák számára azonban van a császármetszésnek egy nagyon fontos, gyakran elhallgatott oldala. Nekünk sokszor nem opció, nem szülésterv, nem választás, nem kényelmi kérdés. Nekünk sokszor túlélés. A saját túlélésünk és a gyermekünk túlélése. Mi sokszor nem azért kerülünk a műtőbe, mert így szeretnénk, hanem azért, mert ott dől el, hogy lesz-e holnap. Lesz-e esély. Lesz-e élet.
A koraszülés világa nem finom, nem romantikus, nem olyan történet, ami szépen belefér a fejünkben elképzelt ideális anyaságképbe. A koraszülés világa gyakran a pillanatok alatt meghozott döntések világa. A félelemé, a váratlan komplikációké, a sürgősségé. Amikor még nem készültünk el a babaszobával, amikor még nincs a fejünkben az a kép, hogy hogyan fog kezdődni a szülés, hanem csak azt érezzük, hogy valami baj van, és most azonnal történnie kell valaminek. Ilyenkor a császármetszés nem arról szól, hogy milyen szülésélményt szeretnénk, hanem arról, hogy hogyan lehet a legnagyobb biztonsággal megmenteni két életet.
És van még valami, amiről keveset beszélünk. A császármetszés nem attól válik könnyűvé, hogy gyors. Nem attól lesz kevésbé megterhelő, hogy nem vajúdás előzi meg. A császármetszés után ott van a fájdalom, a gyógyulás, a seb, a mozdulatok újratanulása, a kiszolgáltatottság. Az a furcsa állapot, amikor anyává váltál, de közben még beteg vagy, friss műtét után vagy, és a tested nem a megszokott módon reagál mindenre. Olyan helyzet ez, amikor egyszerre kellene regenerálódnod, miközben a lelked minden percben a babád felé akar rohanni.
Koraszülésnél ez gyakran még kegyetlenebb. Mert nem csak az történik, hogy császármetszéssel szültél, hanem az is, hogy utána lehet, hogy nem tarthatod azonnal a karodban. Lehet, hogy nem a mellkasodra kerül, hanem egy inkubátorba. Lehet, hogy nem együtt vagytok egy szobában, hanem te egy ágyban fekszel, ő meg egy intenzíven küzd. Lehet, hogy te éppen próbálnál felülni, amikor már a fejedben jár, hogy mikor mehetsz át hozzá, mikor látod, mit mondanak az orvosok, mi lesz a következő órában. Ez nem könnyebb út. Ez egy olyan út, amit senki nem választana önként, ha nem kellene.
Mégis, miközben ebben a helyzetben próbálunk túlélni, gyakran találkozunk a külvilág megjegyzéseivel. Olyan félmondatokkal, amik nem rosszindulatúak, csak tudatlanok. Olyan véleményekkel, amik egy kitalált forgatókönyvből indulnak ki, nem a valóságból. Mintha a császármetszés egy döntés lenne, amit ki lehet elemezni utólag a kanapén ülve. De a koraszülés sokszor nem ilyen. Nálunk a császár gyakran egy mentőöv, és ezt jó lenne végre kimondani úgy, hogy közben nem kell magyarázkodni, és nem kell bizonygatni, hogy mi is épp elég erősek voltunk.
Mert az igazság az, hogy a császár után is anya vagy. Nem kevesebb. Nem fél-anyuka. Nem olyan, aki csak mellékszereplő a saját történetében. Anya vagy akkor is, ha nem volt szülésterved. Anya vagy akkor is, ha sürgősségi volt. Anya vagy akkor is, ha nem úgy kezdődött, ahogy szeretted volna. Anya vagy akkor is, ha nem volt időd felkészülni. És anya vagy akkor is, ha egyszerre érzel hálát és gyászt ugyanazért a pillanatért.
A császármetszés lehet életmentés, és lehet trauma is. És ez a két dolog nem zárja ki egymást. Sőt, koraszülésben érintett anyák esetében sokszor kéz a kézben jár. Megmentette az életet, de közben megtört valamit. Biztonságot adott, de közben elvett egy álmot. Elindított egy történetet, amiben egyszerre van erő, félelem, fájdalom és túlélés. És pontosan ezért érdemes róla beszélni. Nem azért, hogy vitát nyissunk, nem azért, hogy igazságot tegyünk, nem azért, hogy rangsoroljuk, ki hogyan szült. Hanem azért, hogy megértsük, milyen sokféle valóság fér bele ebbe az egy szóba.
Mi a Koraszülöttekért Országos Egyesületnél azt gondoljuk, hogy az anyák története nem mellékszál. Az anyák érzései nem kényelmetlen részletek. Az anyák élménye nem olyasmi, amit gyorsan le kell zárni azzal, hogy a lényeg, hogy a baba jól van. Igen, a baba a legfontosabb, de közben az anya is ott van. A testével, a lelkével, a kérdéseivel, a gyógyulásával. És ha valaki császármetszéssel hozta világra a gyermekét, főleg egy koraszülésben érintett helyzetben, akkor nem magyarázkodnia kell, hanem elismerést kapnia. Mert ami történt, az sokszor nem kényelmi döntés volt, hanem bátorság a túléléshez.
Ha te is császármetszéssel szültél, és közben koraszülésben érintett vagy, akkor szeretnénk, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. Nem kell szépen mosolyogva azt mondanod, hogy semmi, csak egy műtét volt. Nem kell elrejtened a fájdalmadat ahhoz, hogy hálás lehess. Nem kell erősebbnek látszanod, mint amilyen voltál akkor. Elég az, hogy végigcsináltad. Elég az, hogy mentél előre. Elég az, hogy ott voltál. És ez önmagában bizonyíték arra, hogy anya vagy, teljes szívvel és teljes joggal.
