A koraszülés a család életében nem ér véget az intenzív osztályról való hazatéréssel, sok esetben itt kezdődik el egy másik út, sokszor nagyon nehéz út.

A kutatások szerint a koraszülött gyermekek fejlődési kimenetele nem csupán biológiai vagy orvosi kérdés: az anya pszichés állapota kulcsszerepet játszik abban, hogy a gyermek megfelelő támogatáshoz és fejlesztéshez jut-e.

Az anyai traumatizáció egy láthatatlan kockázati tényező.

A koraszülést átélt anyák körében a szubklinikai vagy klinikai PTSD, depresszió és szorongás előfordulási aránya jelentősen magasabb a normál időre szült populációhoz képest (Treider et al., 2023; Vigod et al., 2010). A koraszülött intenzív osztályon szerzett tapasztalatok, a gyermek életének veszélyeztetettsége, a kontrollvesztés és a hosszan tartó bizonytalanság, olyan mély idegrendszeri nyomot hagyhatnak, amely az intenzív osztály elhagyása után is aktív marad (Holditch-Davis et al., 2015).

Az anyai traumatizáció hatása nem csupán a szubjektív rossz közérzetben jelenik meg: neurobiológiai szinten befolyásolja az érzelemszabályozást, a stresszreakciókat és a kapcsolódási képességet, mindazt, ami a gyermekkel való harmonikus együttlét alapját képezi (van der Kolk, 2014).

A koraszülött gyermekek fokozott rizikónak vannak kitéve mozgás-, kognitív és érzelmi fejlődési eltérések tekintetében (Spittle et al., 2021; Romeo et al., 2021). A korai fejlesztés célja éppen ezeknek a rizikóknak a csökkentése lenne.

Azonban az anyai traumatizáció következményeként a szükséges fejlesztési programok elérésében és fenntartásában akadályok jelenhetnek meg:

Elkerülés: Az anyák egy része nehezen viseli a további negatív információkat, így kerüli a kontrollvizsgálatokat vagy a fejlesztési ajánlásokat (Feeley et al., 2011).

Tagadás: A gyermek eltérő fejlődési jeleit nem ismerik fel időben, vagy minimalizálják azok jelentőségét (Treider et al., 2023).

Reményvesztettség: Úgy érzik, már „mindent megtettek”, és pszichés kapacitásuk kimerült a PIC-en töltött idő alatt. (D’Agata et al., 2020).

Az anya pszichés állapota így fokozott rizikót jelent arra nézve, hogy a gyermek fejlődési szükségletei nem kerülnek időben felismerésre és megfelelően támogatásra.

A legfrissebb kutatások szerint a korai intervenciók akkor a legeredményesebbek, ha nemcsak a gyermek biológiai fejlődését célozzák, hanem az anya-gyermek kapcsolatra és az anya pszichés állapotára is figyelmet fordítanak (Welch et al., 2021).

A Family Nurture Intervention például azt mutatta ki, hogy az anya-gyermek kötődés támogatása a PIC- től kezdve fokozza a gyermek későbbi kognitív és érzelmi teljesítményét.

Szintén kiemelendő, hogy a koraszülött intenzív osztály traumaérzékeny átalakítása, például szülői jelenlét támogatásával, érzelmi kíséréssel, a kontrollérzet visszaadásával, mérhetően csökkenti a szülői distresszt és javítja a gyermek fejlődési kimeneteleit (Franck et al., 2017).

Az anyák érzelmi támogatása tehát nem „mellékes” tényező: a hosszú távú fejlődési kimenetek szerves része. Ezért a koraszülött gyermekek utógondozása során traumaérzékeny szemlélet nélkül nem érhető el valódi, fenntartható fejlődés (D’Agata et al., 2020; Spittle et al., 2021).

A koraszülött gyermekek fejlesztése során érdemes tudatosítani: a fejlesztési programok sikeressége nemcsak a gyermeki kockázatokon múlik, hanem azon is, hogy az anya képes-e pszichésen elbírni az újabb kihívásokat.