Augusztus 1. – Az anyatejes táplálás világnapja

A szoptatásról hajlamosak vagyunk úgy beszélni, mint egy természetes és ösztönös folyamatról, ami magától megy, ha az anya akarja. A valóság ennél sokkal összetettebb, különösen akkor, ha a baba korábban érkezik, mint várták. A koraszülés nemcsak orvosi esemény, hanem mély pszichológiai krízis is lehet, amely gyakran traumatizáló élményként épül be az anya , és sokszor az apa élettörténetébe is.

A koraszülést követő időszak nemcsak a baba életéért való küzdelemről szól, hanem az anya belső világának megrendüléséről is. A szülésélmény feldolgozása sokszor késik, az anya-baba kapcsolat kiépülése pedig nehezített, különösen az anyatejes táplálás és a szoptatás területén.

Ez a poszt annak bemutatására vállalkozik, hogyan befolyásolhatja a szülést kísérő traumatizáció a tejtermelés, a szoptatás és az anya-gyermek kötődés folyamatait.

Még egy komplikációmentes szülés is intenzív testi-lelki élmény. A koraszülés azonban gyakran hirtelen, váratlanul, kontrollvesztéssel, orvosi beavatkozásokkal, sürgősségi döntésekkel jár. Az anya sokszor mintha csak kívülálló lenne a saját történetében, sem ideje, sem lehetősége nincs megélni/ felfogni azt, ami történik vele.

Az újszülött intenzív osztályra kerülése, az első napokban-hetekben elmaradó bőrkontaktus, az anyai érintés hiánya és a folyamatos szeparáció mély pszichés terhelést jelent. A kutatások szerint a koraszülést átélt anyák körében jelentősen magasabb a poszttraumás stressz zavar (PTSD), a szorongás és a depresszió aránya, mint időre szülő édesanyáknál (Shaw et al., 2006; Lefkowitz et al., 2010).

A PTSD tünetei, mint az éberség fokozódása, a fájdalmas emlékek elkerülése, a visszatérő szorongás, nemcsak a mindennapokat nehezítik, hanem közvetlenül hatással lehetnek az anyatejes táplálásra is (Kendall-Tackett, 2007).

Az anyatejes táplálás nem csak fizikai kérdés. A szoptatás hátterében álló hormonális működés, különösen a prolaktin és az oxitocin felszabadulása, érzékenyen reagál az anya lelkiállapotára. Az oxitocin, amely a tejleadásért felel, egyúttal a biztonság, a szeretet, a kapcsolódás hormonja is. Hatása nemcsak biológiai, hanem érzelmi szinten is megmutatkozik: nyugtat, ráhangol, összeköt (Uvnäs-Moberg, 1998).

A tartós stressz, a félelem és a szorongás azonban megnövelik a kortizol szintjét, amely akadályozza az oxitocin hatását. Ez a folyamat gátolhatja: a tejleadó reflexet, a tejtermelés volumenét, a baba jelzéseire való ráhangolódást (Heinig, 2001).

A szoptatás ilyenkor könnyen válhat kudarcélménnyé. Az anya úgy érzi, „nem megy neki”, „nincs teje”, miközben a háttérben gyakran feldolgozatlan trauma és hormonális blokkoltság áll. Ez az ördögi kör csak tovább fokozza a belső feszültséget és önvádat.

A koraszülött babák gyakran heteket töltenek inkubátorban, szigorú orvosi protokollok szerint. Ez elkerülhetetlenül megszakítja a korai kapcsolódás természetes ívét. A bőr-bőr kontaktus, különösen a kengurumódszer bizonyítottan jótékony hatással van nemcsak a baba fiziológiás stabilitására, hanem az anyai tejtermelésre és lelkiállapotra is (Conde-Agudelo & Díaz-Rossello, 2016).

A szeparáció ugyanakkor csökkenti a szopási ingert, az emlő ingerlését és így közvetlenül veszélyezteti a tejtermelés fenntartását. De talán még fontosabb: pszichésen alááshatja az anya kompetenciaérzését, és elbizonytalaníthatja abban, hogy „elég jó” tud lenni gyermekének.

A koraszülés kétségtelenül rizikófaktor a szoptatás szempontjából, de nem kizáró oka. Épp ellenkezőleg: sok anya tapasztalja meg, hogy a szoptatás, akár közvetlenül, akár fejésen keresztül, gyógyító kapcsolattá válhat.

Az oxitocin felszabadulása csökkenti a stresszhormonok szintjét, fokozza az érzelmi stabilitást, és támogatja a ráhangolódást (Mezzacappa & Katkin, 2002).

Nem a tökéletes szoptatás a cél. Hanem az, hogy az anya lehetőséget kapjon arra, hogy a saját tempójában, saját testében és saját történetében kapcsolódhasson gyermekéhez, szoptatás által vagy attól függetlenül.

A WHO és az UNICEF Baby-Friendly Hospital Initiative (BFHI) ajánlásai kiemelten foglalkoznak a koraszülött babák anyatejes táplálásával. Az irányelvek szerint: az első bőrkontaktusnak a lehető leghamarabb meg kell történnie, az anyatejfejést már az első 6 órában támogatni kell, szükség van pszichés támogatásra a szülésélmény feldolgozásához, ahol lehet, biztosítani kell az együttlétet (rooming-in, kengurumódszer).

A traumaérzékeny szemlélet lényege, hogy az anyát nem pusztán tápláló testként kezeljük, hanem egész lényében, érzéseiben, félelmeiben, határaiban és erejében vesszük észre. Mert csak így teremthető olyan biztonságos tér, amelyben a szoptatás valódi kapcsolattá, sőt: gyógyulási lehetőséggé válhat.

FNZs.