Mi történik, ha egy kisgyerek nem úgy használja a látását, mint mások? Miért nem elég „csak” a szemüveg? És mit tehet egy szülő, ha a gyereke nem mondja, hogy nem lát, csak épp nem tud úgy fejlődni, mint a társai?

A látásnevelés sokkal többről szól, mint amit elsőre gondolnánk. Egy olyan támogató folyamat, amelynek célja nemcsak a látás fejlesztése, hanem az önállóság, az élhető mindennapok és a gyermeki kíváncsiság megtartása.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) podcast adása a látásnevelés gyakorlati oldalát mutatja be: hogyan épül fel ez a fejlesztési folyamat, milyen életkori szakaszokban mire érdemes figyelni, és miként tud együttműködni a szülő és a szakember annak érdekében, hogy az érintett gyermek megkapja a számára leginkább megfelelő támogatást.

Mi az a látásnevelés, és miért különösen fontos a koraszülöttek esetében?

A látásfejlődés nem automatikusan megtörténő folyamat, különösen nem akkor, ha a gyermek idő előtt érkezett a világra. A koraszülött babák látása sokszor nem érik meg zavartalanul, és a fejlődésük támogatásához célzott, személyre szabott megközelítésre van szükség. Ezt nevezzük látásnevelésnek, amely nemcsak a szem működésének segítéséről szól, hanem arról is, hogyan tanulja meg a gyermek használni a látását a mindennapi élethelyzetekben.

A látásnevelés egy komplex gyógypedagógiai folyamat, amelynek célja, hogy a gyermek meglévő látásteljesítményét kiaknázza, illetve megtanítsa kompenzálni azt, ami hiányzik. Ugyanakkor fontos látni, hogy ez a folyamat csak egy része egy sokkal tágabb rehabilitációs fejlesztési rendszernek, amely a látáson túl a mozgás, az érzékelés, a kommunikáció és a tanulási képességek összehangolt támogatására épül. Mindez játékos, a gyermek életkorához és képességeihez igazított módon történik.

A látásnevelés hivatalos definíció szerint habilitációs és rehabilitációs célú fejlesztés, amelyet kizárólag látássérült szakos gyógypedagógus végezhet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fejlesztést végző szakember – attól függően, mire van éppen szükség – hol a mozgásfejlődést, hol a környezet strukturálását, hol pedig az eszközhasználatot állítja a fókuszba.

Más-más fókusz különböző életkorban

Korai életszakasz: mozgás + látás kéz a kézben

A korai életszakaszban gyakrabban esik szó látásfejlesztésről, míg óvodáskortól kezdve inkább látásnevelésről beszélünk, a kettő között nincs éles határ, inkább a fejlesztés fókuszai és módszerei változnak az életkor és a gyermek szükségletei szerint.

A legkisebb korban – különösen koraszülött babáknál – gyakran még nem egyértelmű, hogy tényleges látássérülésről van-e szó. Mégis, ha bármilyen gyanú felmerül, érdemes korai fejlesztést kérni, amelynek része lehet a látásfejlesztés is. A Budapesti Korai Fejlesztő Központban például komplex vizsgálattal kezdik a folyamatot, amelynek kiegészítése lehet a pedagógiai látásvizsgálat.

Batha Tímea látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus és gyógypedagógiai terápia szakirányon végzett okleveles gyógypedagógus, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársa, a LÁRÉSZ tagja, ezen belül a Kora kör munkacsoport vezetője és az Egymese – akadálymentes meséket készítő civil társulás alapítója szerint az első hónapokban a cél az, hogy elindítsák a gyermek látásának használatát, és segítsék a szülőt abban, hogy értse, mire van szüksége a babának. Ehhez vizuálisan letisztult környezetet alakítanak ki, fokozzák a kontrasztokat, és olyan pozíciókat keresnek a játékhoz, amelyek kényelmesek és támogatóak a gyermek számára. Itt még a mozgásfejlődés támogatása is része a látásnevelésnek: ha a látás nem hívja elég erősen a gyermeket a mozgásra, akkor más ingereket – például hangokat, tapintást – is beemelnek.

Óvodáskor: a játék az eszköz

Óvodáskorban már más a látásnevelés fókusza: a gyermek vizuális készségeinek finomhangolása történik meg, elsősorban játéktevékenységen keresztül – emelte ki Kónya Katalin látássérültek pedagógiája és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógus, Varsóban végzett látássérültek rehabilitációs tanára, pedagógus és közoktatásvezető, valamint a Gyengénlátók Általános Iskolája egységes gyógypedagógiai módszertani Intézménye és Kollégiuma nevű többcélú gyógypedagógiai intézmény főigazgatója. A cél itt már nemcsak az, hogy használja a látását, hanem hogy tanulja, mikor, hogyan érdemes azt aktiválni. A fejlesztési cél mindig a gyermek aktuális képességszintjéhez igazodik, miközben egyre inkább felkészítik az önálló információfeldolgozásra.

Iskoláskor: információfeldolgozás, eszközhasználat

Az iskolás években a látásnevelés már komolyabb strukturálást és eszközhasználatot igényel. Kónya Katalin szerint ilyenkor már az a cél, hogy a gyerek képes legyen a saját tempójában, de önállóan hozzáférni a tananyaghoz. A megfelelő világítás, a nagyító vagy épp a képernyőolvasó alkalmazása itt már nemcsak kiegészítő lehetőség, hanem alapvető feltétel.

Kamaszkor: önállóság, digitális eszközök, saját megoldások

Ahogy a gyermek kamaszkorba lép, egyre fontosabbá válik az önállóság, az egyéni utak keresése. Batha Tímea hangsúlyozta: a fejlesztésnek ebben az életkorban már az a szerepe, hogy segítse a fiatalokat saját megoldásaik megtalálásában, legyen szó digitális eszközökről, tájékozódásról vagy tanulási stratégiákról. A cél itt már nem a gyakorlás, hanem a beépülés támogatása.

Nincs egyetlen jó megoldás

A látásnevelés sosem egyformán zajlik. Más megközelítést igényel egy gyengénlátó, egy aliglátó vagy egy vak gyermek fejlesztése. Ahogy Kónya Katalin fogalmazott: „nem az a lényeg, hogy milyen diagnózist kapott a gyerek, hanem hogy mire képes, és hogyan lehet őt segíteni abban, hogy kihozza magából a legtöbbet”. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a szülők és a szakemberek együtt gondolkodnak, közösen keresik a válaszokat és az utakat.

Illényi Eszter tanácsadó szakpszichológus és látássérültek pedagógiája és értelmileg és tanulásban akadályozottak szakos gyógypedagógus, logopédus, szülő-csecsemő konzulens, zenei mentálhigiénés szakember és képzésben lévő családterapeuta, valamint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Korai Fejlesztési Centrum és Tanácsadó Szakmai Központ pszichológusa szerint nemcsak szakmailag, de lelkileg is támogató közeget kell kialakítani, amelyben a szülő nem marad egyedül. A gyerek fejlődése nem egy egyenes út, hanem sokszor kanyarokkal, lelassulásokkal teli folyamat, de minden gyermek számára van út, és ezt az utat meg lehet találni.

A látásnevelés nemcsak a gyerekről szól. Legalább annyira fontos, hogy a szülő is értsen, kérdezhessen, jelen lehessen. A döntések – például, hogy mikor kezdődjön a fejlesztés, milyen irányba induljanak – gyakran nem egyértelműek, és sokszor időbe telik, mire kirajzolódik, mi lesz a gyermek számára a legjobb.

A legfontosabb, amit egy szülő tehet: ne maradjon egyedül. Keressen olyan szakembereket, akik érzékenyen, valódi figyelemmel kísérik őket. Mert bár a látás sokféleképp sérülhet, a fejlődés lehetősége minden gyermekben ott van, és ez az, ami igazán számít.