A másság, … elfogadás …

Amikor csoportomba az első SNI- s apróság érkezett, kicsit féltem. Hiába a sok éves szakmai tapasztalat, tartottam tőle, hogy képes vagyok- e segíteni neki a beilleszkedésben!? Meg tudom-e szervezni úgy kis csapatunk életét, hogy legyen, jusson hely neki is? Hogyan fogadtatom el a többi kisgyerekkel új társuk másságát? Nem sajnálatból fogok-e rá kiemelten figyelni még inkább? Ilyen és hasonló kérdések nyomasztottak, amikor a születési rendellenességű, mozgáskorlátozott csöpp szöszke kislányt először hozta be édesanyja csoportunkba az ölében.

Aztán teltek az együttöltött napok, a kezdeti nehézségeket követően, /helyváltoztatását meg kellett szervezni, tudatosítani a társaival, naponta elmondani, hogy miért van szükség a segítségükre…/ amikor már kezdett személyesen is elfogadni a kis Bettike minket, és lassan természetessé vált jelenléte köztünk! Úgy éreztem óriási lehetőséget kaptam, kaptunk vele, hisz mi láthatjuk úgy, és annyit egész napos együttlétünk alatt, mint senki más!

A gyakran ”felcímkézett”, merev előítéletekkel küzdő, bajban levő apró gyerekek segítséget várnak tőlünk! Megkaphatják-e minden esetben? Eltérnek a többiektől, így integrálásuk kemény feladat. Sok probléma vetődhet fel naponta velük kapcsolatosan. Ezért lenne igazán jó, ha egy óvodapedagógus önként dönthetné el, képes-e vállalni, és nemcsak vezetői utasításra venné szárnyai alá a sajátos nevelést igénylő kicsit. Mert valóban nehéz, az olykor ”egyemberes” kisgyerekeket integrálva úgy nevelni, hogy a különbségeket figyelembe véve tudjunk lehetőségeket teremteni számára is. Igényeit, szükségleteit kialakítani úgy, hogy ezzel segítjük további fejlődése útját. Mert joga van minden gyereknek ahhoz, hogy egyediségéből adódóan, másságával együtt is neki megfelelő egyéni, személyes bánásmódban részesülhessen!

Természetesen emellett a csoport életének, tevékenységének szervezése is állandó mindennapos feladatunk marad. Meg kell tudnunk birkózni azokkal az esetleges negatív szülői véleményekkel is, amelyek szerint az SNI-s gyerekek jelenléte gátolja a többieket fejlődésükben. Feladatunk az is, hogy a sajátos nevelési igényű apróságok szülei bizalmát elnyerjük. Hisz sok szülő félve, bizonytalan érzelmekkel ”bízza” ránk csemetéjét, aki élete első közösségébe megy. Hát még akkor, ha kisgyermeke különféle átmeneti vagy állandó / fizikai, biológiai, intellektuális, családi, szociokulturális/ okok miatt, speciális ellátást igényel. Féltésük felfokozódik, érzelmileg is megviseltebbek.

Ezért sok függ egy óvó néni irányító készségétől, empátiájától, szakmai felkészültségétől, egyéniségétől. A szakemberek által ”diagnosztizált” SNI-s apróság az óvodában optimális esetben olyan megfelelő szociális közeget talál, ahol képessé válik az önmagához képesti továbbfejlődésre. Társai elfogadják minden másságával együtt. Ezt valóban tapasztalhattam számos esetben! Hamarabb természetesebbé vált számukra egy sérült, egy tőlük akár eltérő tulajdonságokkal, külsővel magatartással ”megáldott” kicsi társuk, mint a környezetünkben lévő felnőttek! Bettikénél is bebizonyosodott ez,

Úgy vélem, nekünk az a legfontosabb teendőnk, hogy segítsük ezeket a védtelen sérült kisgyerekeket egyéni bánásmód alkalmazásával megtanulni élni egészséges társaik között, környezetünket pedig arra ösztönözi, hogy megtanulják elfogadni a másságot, segíteni akarást. Együtt a családdal, az óvodai felnőttekkel, a külvilággal- egyszerű, természetes módon!

http://ovisvilag.blog.hu/

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06