Lassan 2 év telt el, mire eljutottam odáig, hogy megírjam a mi történetünket. A mai napig szorgalmasan dolgozom rajta, hogy fel tudjam dolgozni a történteket, de nehezen megy. Talán azért, mert csak utólag fogtam fel igazán, hogy a tragédia szele folyamatosan csapkodta házunk ablakait………….
Móric terhességem 25 hetében született meg természetes úton 2011. december 9. napján. A méhlepényem mélyen tapadt, ezért már 19 hetes terhesen kórházba kerültem egy súlyos vérzés miatt, és onnan nem volt megállás. Folyamatosan feküdtem, de annak ellenére nem lehetett megállítani a folyamatot. Egy olyan folyamatot, amely az esetek nagy részében magától elrendeződik a terhesség első heteiben. A szülőszobán „éltem” a kórházban, ugyanis állandó életveszélyben voltam Móriccal. Éppen ezért az orvosok – köztük a sajátom is – folyamatosan arról akartak meggyőzni, hogy fejezzük be a terhességet. Én hallani sem akartam erről, csak azt éreztem, hogy kitartok a végsőkig, amíg lehet. A 25. hétig lehetett, amikor mentővel Kecskemétről Szegedre vittek minket kora este, és Móric aznap éjjel éjfél előtt meg is született. A legutolsó ultrahang alapján az orvosok azt mondták, hogy készüljek fel arra, hogy mindössze 3 %- nyi az esély Móricnak a túlélésre, mert nagyon éretlen. Éppen ezért folyton azon gondolkodtam, hogy vajon oda merjek-e pillantani, miután megszületett. De gyorsan el is hessegettem ezt a dilemmámat, ugyanis mindvégig bíztam a Fiamban, talán pont most ne tegyem? Odapillantottam. Gyönyörű volt. Pont egy tenyérnyi. 850 gr. És azonnal felsírt. A neonatológusok már várták a szülőszoba ajtajában. Elrohantak Vele. Majd kb. 20 perc múlva jött vissza a nővér, és azt kérdezte:
„- Szóval, hogy hívják a Fiúcskát?”
A következő éjszakát senkinek nem kívánom………………de őszintén végiggondolva az utána következő fél évet sem. Nem is tudom, hogyan tudtuk végigcsinálni a Férjemmel mindezt. Bármi történhet egy emberrel; de ha a gyerekével van baj, azt nehéz ép ésszel túlélni.
Móric bizonyított: egy igazi hős! Teltek a hetek, mi folyamatosan utaztunk a hullámvasúton. A leggyengébb pontja Móricnak a tüdeje volt; hetekig lélegeztető gépen volt, majd C-PAP, és végül légtéri oxigén. Ami azonban mindenkit meglepett; nem kellett műteni Móricot. Minden szerve tökéletesen működött! Kapott egy enyhe agyvérzést az első napokban, de úgy tűnt a különböző vizsgálatok alapján, hogy szépen felszívódott, és nagy problémát nem fog okozni.
3 hónap kórházi lét után a legnagyobb boldogságunkra HAZAVIHETTÜK!
Teltek a napok, hetek. Az első időszakban kérdéses volt a látása, azonban gyorsan kiderült, hogy Móric lát. Méghozzá tökéletesen, műtét nélkül. Ráadásul még szemüveg sem kell Neki.
A hallása körül voltak gondok. Tömérdek hallásvizsgálat azt az eredményt hozta, hogy Móric nem hall. Már-már terveztük az orvosunkkal a hallókészülék rendelését, amikor 1 éves korában az utolsó hallásvizsgálat azt az eredményt hozta, hogy ép a hallása! Nagyon boldogok voltunk, de a tény, hogy esetleg ennyi visszamaradt volna Neki, nem tudott volna minket lelkileg padlóra küldeni.
Minden fejlesztést kipróbáltunk; A Dévény-tornát azonnal, mihelyt hazavittük a kórházból egészen 1 éves koráig, onnantól kezdve pedig fejlesztőpedagógus foglalkozik Móriccal heti 2 alkalommal egyéni foglalkozásban. Jelenleg a lovasterápia felé is kacsingatunk; imád „lovagolni”.
A korrigált korát tekintve mindenben behozta társait, véleményem szerint nem lehet észrevenni Rajta, hogy honnan indult.
Ugyan beszélni még nem akar, de mire meg szeretne szólítani egy lányt, biztosan megtanul………..
Csibészségből kitűnő, és szeretetből is!
Tanítani jöttél közénk Móric. Azóta is folyamatosan tanulunk. Te vagy a legnagyobb hős, mindannyiunk példaképe! Köszönjük, hogy minket választottál!
