Koraszülöttség miatt, vagy más okból sérült gyermekeknél gyakran előfordul a táplálási nehezítettség, bizonyos esetekben a szájon át táplálás teljesen ellehetetlenül, másoknál a darabos étel elfogadtatása, vagy éppen az ivás megy nehezen. Magyarországon az etetésterápia – általam egyelőre ismeretlen okok miatt – eléggé elhanyagolt terület, mindössze néhány korai fejlesztő intézményben, illetve privát rendelésen érhető el a szolgáltatás. Oktatás pedig ebben a témában tudomásom szerint jelenleg nem elérhető.

Talán ezért övezte különösen nagy érdeklődés a szegedi ODÚ Fejlesztő Központ által szervezett előadást, melyet elsősorban szakemberek, gyógypedagógusok, gyógypedagógiai asszisztensek, logopédusok számára hirdettek, én magam pedig egyrészt érintett szülőként, másrészt a KORE képviselőjeként vehettem részt. A tanfolyamot Joan Day Mohr, amerikai Bobath terapeuta tartotta, aki az etetésterápia elméleti és gyakorlati alapjaival ismertette meg a résztvevőket.

Joan szerint az etetésterápia kiindulópontja a páciens törzsizomzatának, poszturális izomzatának és ezzel összefüggésben légzésének felmérése. Amennyiben ezeken a pontokon nem megfelelő működés (asszimetria, túl feszes vagy túl laza izomzat) észlelhető, úgy először ezeken a problémákon kell dolgozni, meg kell próbálni ezeken javítani. Amennyiben a fent említett területeken a működés már viszonylag zavartalan, a spinális kontroll (vagyis a fejtartásért felelős izomzat) már stabil, akkor lehet elkezdeni az orális (száj körüli) izomzat fejlesztését. Meg kell vizsgálni, hogy milyen az orális izomzat tónusa, szimmetriája, felmerülhet például, hogy akinek állandóan nyitott állapotban van a szája, képes lesz-e az orrán keresztül levegőt venni.

Az etetésterápia „előszobája” az orális terület ingerlése, magyarul az, hogy a gyermek minél többféle anyagot és formát a szájával vizsgálhasson meg, ezzel fejlesztve a terület érzékenységét.

Mint minden fejlesztésnél, az etetésterápiánál is igaz, hogy minden páciens más és más, ezért a gyakorlatban nem használható mindenkire ugyanaz a séma, de van néhány alap „fogás”, melyet nagy általánosságban mindenkinél lehet alkalmazni.

Ilyen alap például, hogy az etetést stabil ülő helyzetben kell elkezdeni, úgy, hogy a páciens törzse és lába 90 fokot zárjon egymással, a lábfej pedig legyen alátámasztva.

Rendkívül fontos a fejtartás, a terapeutának ügyelnie kell arra, hogy a páciens ne tudja sem hátraszegni, sem előre ejteni a fejét. A stabil fejtartás úgy érhető el, ha a gyermeket hátulról átkaroljuk, fejét a könyökhajlatunkban megtámasztjuk és a könyökünket kissé megemeljük. Kezünket az álla alá helyezzük, középső ujjunkkal a nyelv alatt, mutató ujjunkkal az áll húsos részén támasztunk.

Etetéshez viszonylag kicsi és lapos kanalat használjunk. A kanalat helyezzük a fogsor mögé, a nyelvre, amire gyakoroljunk enyhe nyomást. Várjuk meg, míg a gyermek rázárja a felső ajkát a kanálra, ezek után egyenes vonalban húzzuk ki a kanalat a szájából. Mindig várjuk meg, míg kétszer-háromszor nyel, ezek után próbálkozhatunk a következő falattal.

Az, hogy milyen állagú étellel kínáljuk a gyermeket, nagyban függ az egyéni állapottól, érzékenységtől, nyelési képességtől. Az ízekkel való ismerkedésre jól használhatók a gézbe tekert ételek (nem teljesen puhára főzött hús, szalonnabőr), vagy az ún. gyümölcscumi, ezt a nagyobb hipermarketekben vásárolhatjuk meg. A géz, illetve a háló miatt a gyermek nem tud darabot leharapni az ételből, elkerülhető az öklendezés, fulladozás, de megtanulja a rágás folyamatát, illetve hozzászokhat a különböző ízekhez.

Iváshoz érdemes flexibilis, egyik oldalán kivágott poharat használni, ezzel egyrészt hozzá tudjuk igazítani a pohár méretét a gyermek szájának méretéhez, másrészt nem kell túlságosan megdönteni a poharat ahhoz, hogy teljesen ki tudjuk üríteni. Ilyenfajta poharat otthon is elő tudunk állítani, de kereskedelmi forgalomban is kapható, néhány bababoltban.

Az itatást célszerű sűrűbb állagú folyadékkal kezdeni, pl. joghurttal vagy folyékony pudinggal, mert a víz lenyelése a páciensek számára a legnehezebb feladat. A pohár nem kivágott részét helyezzük a gyermek alsó ajkához, de ne gyakoroljunk nyomást rá, és várjuk meg, amíg magától, ösztönösen el nem kezdi kiszívni a folyadékot a pohárból. Semmiképpen ne erőltessük, ne akarjuk azzal rávenni az ivásra, hogy még jobban megdöntjük a poharat, még több folyadékot akarunk „leönteni” a torkán.

Általánosságban elmondható, hogy a páciens poszturális és mozgató izmainak, orális izomzatának és mentális állapotának függvényében az etetésterápia hosszadalmas, akár hónapokig vagy évekig is eltarthat. Mindenképpen nagy kitartást és türelmet igénylő feladat mind a terapeuta, mind a szülők, mind pedig a gyermek oldaláról.