„Ahol angyalok dolgoznak…”

Lead: Nem tudom, nem kérdeztem meg, hogy miben hisz. Önmagában, a csapatában? Az angyalokban, vagy az istenekben? Nem kérdeztem, mert, ahogy a koraszülöttekről, a gyerekekről, beszél, az a legmélyebb hitről tanúskodik. És persze az én hitemet is visszaadta, élnek még köztünk csodás orvosok, nővérek.

Dr. Franczia Péter a szolnoki Perinatális Intenzív Centrum vezető főorvosa volt a vendégem. Azt mondta, ügyelet után, kora délelőtt érkezik, amiből persze éppen dél lett. Úgy tűnik, nehezen szakad el a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermek osztályától, aminek része a 3-as szintű PIC is, amit vezet.

– Most nyolc kissúlyú, jóval idő előtt született baba van az osztályunkon, ami négy neonatológussal, remek nővérgárdával és tizenkét ággyal működik. A megye nagy része hozzánk tartozik, de más kórházakból is kerülnek oda babák – kezdi az főorvos, aki öt éve jár Budapestről Szolnokra.

Versenyek, kutatás, vegyészet

Franczia Péter 1987-ben lett doktor, a szegedi egyetemen kapta a diplomáját. Zircen született, de Szegeden nőtt föl.

– Nem vagyok orvos dinasztia gyermeke, édesanyám pénzügyi vonalon dolgozott, édesapám egy tervező vállalatnál. Középiskolásként kémia tagozatra jártam, jól tanultam, matematika és kémia tanulmányi versenyeken indultam. Harmadév végére azonban kicsit eltávolodtam a vegyészet tudományától, akkor a biológia állt hozzám közel, és talán ez az oka, hogy az orvosi pálya felé terelt a kémia tanárom. Azt kérdezte: ha jó vagy biológiából, fizikából, kémiából, miért nem mész az orvosira? Odamentem – mondja és elmosolyodik. – Persze előtte sok minden érdekelt, mint a diákokat általában. A helikopterek, a csillagok lenyűgöztek, de a régészet is foglalkoztatott. Néha orvosként elképzelem, napjainkban régészként mi mindent tudnék hozzátenni a tudomány alakulásához, amikor már a csontokról is sok minden leolvasható. Érdekel a terület, figyelemmel kísérem az archeogenetika kutatásait.

Az egyetemista Franczia Pétert azonban az élet a gyermekgyógyászat felé sodorta. Azt meséli, hogy az első gyermekkórházi gyakorlaton megérezte, a kicsik körében más lehet az orvoslás, más a gyógyítás.

– Máig emlékszem, milyen érzés kerített hatalmába, amikor beléptünk a gyerekek közé. Érezhetően más volt a hangulat, ott nincs az a színház, ami egy felnőtt kórteremben. Ott őszinte kapcsolat kell, mert a gyerek egy pillanat alatt dönti el, hogy szeret vagy utál. A gyerekek közt, ha hiteles vagyok, remekül működnek a dolgok. Ez a légkör, hangulat megfogott, és nagy szerepe volt abban, hogy gyermekorvos lettem – mondja Péter, akit a neonatológia később kezdett érdekelni, de erről majd később mesél.

Franczia doktor az egyetemi évek alatt demonstrátor volt a kórélettanon. Amikor 1987-ben végzett, még egy évet maradt a kórélettanon, aztán jött egy év katonaság, majd Gyulára a Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályra került.

– Szerettem Gyulán, jó iskola volt, rengeteget tanultam, és ott szereztem a gyermekorvosi szakvizsgámat. Ami meglepett, hogy hatékonyabban működött, mint a klinika. Ez annak volt köszönhető, hogy volt elegendő jól képzett középkáder, asszisztens és adminisztrátor, így az orvosok orvosi munkát végezhettek, ami nem volt jellemző még a klinikán sem, mert a klinikán a gyakornok vérnyomást mért, laborleletek után telefonálgatott, amihez azért nem kell orvosi diploma.

A szakvizsga megszerzése után a fiatal orvos visszakerült a szegedi klinikára.

– Az intenzív osztályon kezdtem dolgozni, ami Gyula után kőkemény volt. Voltak ott szívműtöttek, agyműtöttek, égettek, balesetesek, fertőzöttek, és oda hozták a 3-4 napos súlyos beteg újszülötteket is. A klinikán nagyon sok tudás koncentrálódott, fantasztikus kollégáktól tanulhattam. Mondták is, hogy ha itt valaki végigmegy a folyosón, annyit tanul, mint másutt három hónap alatt.

Szörnyű szituációból csoda

Franczia doktor a Szegedi Gyermekklinikán lett neonatológus szakorvos.

– Érdekelni kezdett a neonatológia, mert roppant érdekes. Ott mindenhez kell érteni, mert bár állandóan kapunk segítséget más specialistáktól, az inkubátor mellett mégis csak a neonatológus áll. Tetszett az is, hogy láttam, a neonatológián lehet elérni a legfantasztikusabb eredményeket. Az orvoslásnak ez a területe az, ahol egy szörnyű szituációt követően is megtörténhet a csoda, és a páciens – a kis koraszülött – tökéletesen egészségessé válhat. Az igaz, hogy addig a szülő, az orvos és az ápoló sok problémával, feladattal szembesül, de van értelme a küzdelemnek – mondja büszkén.

Kicsit hallgat, majd arról beszél, hogy ma sokkal jobb eredményeket érnek el, mint amilyeneket elértek a pályája elején. A súlyos károsodások száma lecsökkent, a koraszülöttek életesélyei nőttek, a szövődmények száma jóval kevesebb.

– Amikor meglátunk az utógondozáson vagy a koraszülött világnapi rendezvényünkön egy cserfes, szaladgáló, copfos kislányt, aki jön-megy, és mondja a magáét, vagy egy kisfiút, aki pakol ide-oda, szépen beszél és megmutatja a tűzoltó autóját, mindenkit öröm tölt el. Ezért érdemes küzdeni! Hajnali háromkor kiugrani az ágyból, és újraéleszteni azt a babát, aki egy lepényleválást követően idő előtt születik. Erőt adni a krízisben lévő anyának, pillanatról pillanatra figyelni a monitorokat, küzdeni a parányi életekért. És jó, hogy ezt így gondolják a munkatársaim is.

Péter a klinikáról jutott el külföldi kurzusokra, Salzburgba, Genfbe, Londonba, hogy csak néhányat említsek. A tanulmányutakról úgy tért haza, hogy látta, hol tart a világ, milyen a korszerű orvoslás. Azt meséli, ezek a kurzusok nagy hatással voltak rá, a szakmai fejlődésre, ezért a gyerekeit is bíztatta, amint lehet, az egyetemi éveik alatt, menjenek és tanuljanak külföldön.

Sok orvostól hallottam – és ezt Franczia Péter is megerősíti –, hogy az intenzív osztályokon, a PIC-eken dolgozó személyzet testileg-lelkileg kimerültebb, kiégettebb az átlagnál, az igénybevétel miatt.

– Az éjszakázás, az ügyeletek, a rendszertelen táplálkozás megviseli a szervezetet. Mindig mosolygok, amikor azt hallom óraátállításkor, hogy az egy órányi eltolás mennyire megterhelő, milyen rossz hatása van. Az orvos olykor lefeküdni sem tud, mire elbóbiskolna, már ugrania kell, mert ott a mentő. Ha valakit éjjel újraélesztéshez riasztanak, akkor annak az éjszakai pihenésnek már annyi. Az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak teljesen fölborul a bioritmusuk. Szét kell nézni, mennyire rossz állapotban vagyunk, milyen rendszertelenül étkezünk, milyen sok köztünk az elhízott, és sajnos sokan nem élik meg a nyugdíjas kort. A menedzservilág tudja, hogy a testi-lelki egészségért néhány évente szükség van hosszabb pihenésre, regenerálódásra, trauma feldolgozásra. Amikor én is ezt éreztem, döntöttem, elhagyom a klinikát, és elmentem egy gyógyszergyártóhoz.

A Jedi visszatér, és a siker

A gyógyításból éveket hagyott ki a doktor, de azt mondja, nem bánja, mert olyan tudást, olyan szemléletet tanult, és olyan világot ismert meg, amit a betegágy mellett nem tudott volna. Persze a szíve a váltás után is visszahúzta a betegágy mellé.

– Az első hét évben visszajártam ügyelni a klinikára, de ezt a két munkát együtt nem lehetett a végtelenségig együtt csinálni. Jó iskola volt, lett egy menedzserszemléletem, jogászokkal, hatóságokkal tárgyaltam, és a feladatok kicsit visszavittek a felnőttgyógyászat felé is. Amikor másfél évtized után visszatértem a klinikára, örömmel fogadtak, vicceltek is azzal, hogy a Jedi visszatért. A gyermek intenzív osztályon és a PIC-en kezdtem, tudtam merre nyílik az ajtó – humorizál. – Aztán váratlanul úgy alakult, hogy megkértek, vezessem a PIC osztályt, de tudom, ez nem a több évtizedes pálya virágba borulása miatt történt – mondja, és elneveti magát.

Ez a visszatérés azonban más volt, nem a régi Franczia Péter tért vissza a klinikára.

– Mivel a kihagyás miatt a régi tudásomat fel kellett frissíteni, ez azzal az előnnyel járt, hogy a legfrissebb szemlélettel, legújabb irányelvekkel cserélhettem le a régit. A menedzseri szemlélet is jól jött: azzal kezdtük, hogy összeraktunk egy korszerű alapprotokollt, és nem féltünk évtizedes, korszerűtlenné vált gyakorlatot kidobni. Nagyon izgalmas, forradalmi időszaka volt ez a neonatológiának, az új szemlélet mellé egy országos tender keretében korszerű gépparkot kaptunk, amelyekkel lényegesen jobban lehetett dolgozni. Orvos azonban kevés volt, és mivel orvost rajzolni nem tudtam, előrefelé menekültünk. A tender központi eleme volt az informatikai fejlesztés, és az elektronikus lázlap bevezetésétől azt vártam, csökken az adminisztratív teher, és biztonságosabbá válik az információáramlás. A szoftver beállítása a vártnál nagyobb munka volt, de sikerrel járt, a szegedi PIC-ben 2016 decemberétől az orvosi, 2017 májustól pedig az ápolási dokumentáció is számítógépen történik, amivel Szeged jelenleg is egyedülálló az országban. Ezért örökre hálás vagyok akkori kollégáimnak és a klinika vezetésének, hogy ezt a projektet támogatták. A fejlesztés hatása az osztály eredményeiben is meglátszott, az országos összehasonlításokban rendre a legjobbak között voltunk. Ha az ügyeletes orvos segítséget kér a készenlétes konzulensétől, a szoftver lehetővé teszi, hogy a konzulens minden adatot azonnal lásson, így gyorsan és megalapozottan tud javaslatot tenni a gyógyszerelésre, az ellátásra. A jó szoftver nem spórolható meg. Előre felé kell menni, ha jó minőséget akarunk, mert élő erővel sok minden nem lesz kiváltható – vallja Péter, aki ezt országos értekezleteken is elmondta, hozzátéve, van egy működő konfiguráció, használják nyugodtan, és ha kell, odamegy bárhova és segít a beüzemelésben.

A modern technika – a főorvos szerint –, napjainkban kulcsszerepet tölt be a neonatológiákon, de miután Szegeden megcsinálta, másodszor is búcsút vett a klinikától. Egy év budapesti ügyeleti munka után immár öt esztendeje a szolnoki PIC félállású vezetője.

Újítások, krízisek, értékek

– Pihenőre óriási szüksége van mindenkinek. Nagyokat kirándultunk, szörföztem, síeltem, sokat sportoltam, aztán újult erővel kezdtem dolgozni Szolnokon – mondja a fiatalos, sportos alkatú, hatvanegy éves doki, akin nyoma nincs az ügyelet utáni fáradtságnak délutánra sem.

Ő azt tartja, a pénznél fontosabb, értékesebb az idő, mert ha nincs regeneráció, az súlyos következményekkel jár. Beszél a sikerekről, arról, hogy amikor a városba került, több kissúlyú koraszülött jött a világra, és akikről tudja, jól vannak, egészségesek, és koruknak megfelelően fejlődnek. Tabletjén mutatja, mennyi újítást vezettek be Szolnokon, mióta ott dolgozik.

– Új az alapprotokoll, javult a kommunikáció, új eszközökkel szereltük föl a szülőszobai babaellátót, lett tágas fejőszoba, 0-24 órás lett a szülők osztályos belépése, és van pszichológus, programozott infúziós pumpa, használunk finom gyógyszerporlasztót, és még sorolhatnám. Öröm, hogy az osztály akkreditált lett, a szakvizsgára készülőknek már nem kell két teljes évre elmenni a klinikára. A jó szoftver még hiányzik, mert a kórháznak egy más típusú volt a birtokában, de a bízom benne, előbb-utóbb megoldódik ez is.

Franczia Péter a gondokat sem titkolja, tapasztalja, hogy egyre több a kórházban hagyott újszülött, és elmondja, hogy több anya aktív szifilisszel szül, a babákon bőrtünetek vannak és az agyi érintettség sem ritka.

– Tudjuk, nem mindegy, milyen a váradósság, milyenek a szociális körülmények, nem mindegy, milyen családba születik gyerek. Nagy kérdés az is, mekkora a szegénység, alkalmas-e a család, az anya arra, hogy hazavigye a gyermekét. Tudom, a szegény család is kellő odafigyeléssel, szeretettel elláthatja a gyermekét. Tudom, meghatározza a gyerek sorsát, ha elveszik a szüleitől. És néha a fentiek miatt azt érzem, a gyámügy olykor túlbiztosítja magát. De ebben nem vagyok szakember, és ezt nem egyedül én fogalmaztam meg. Közben látjuk, a rendszer nem tudja fölvenni a sok gyereket, kevés a nevelőszülő, a csecsemőotthon, és látjuk, sok újszülött nem hazaadható. Viszonylag új jelenség, hogy van anya, aki bejön, szül, majd huss, eltűnik. Ilyenkor a baba marad a kórházban – mondja szomorúan.

A kommunikációról azt tartja, annak őszintének, és egyenesnek kell lennie, és minél hamarább el kell kezdeni.

– Ha behozzák a huszonhárom hetes várandóst, érdemes beszélgetni arról, mi minden történhet. Tudni kell az anyának, ha mindent megteszünk, akkor sem biztos, hogy megmenthető a magzata, mert az életben tarthatóság határmezsgyéjén van. Mindent megpróbálhatunk, de lehet, hogy az is kevés. Ez ingoványos terület, ezért jó, ha együtt születnek döntések a szülőkkel. De nem csak az életben maradás a kérdés, hanem az emberhez méltó élet, és adott esetben az emberhez méltó elengedés, elmúlás lehetősége is. Szörnyű átélni az ilyen szituációt, szülőnek, orvosnak egyaránt, ezért kell alaposnak, odafigyelőnek és kommunikatívnak lenni. Az, hogy ezt ki, miként éli meg és dolgozza föl, a krízismegoldási eszköztárától és a lelki alkatától függ. Ezért jó, hogy van pszichológusunk. Sok anya azt hiszi, ha nincs a baba mellett, ha magával foglalkozik, rossz anya. Ez érthető, hiszen krízisben van, és ilyenkor jót tesz a beszélgetés. Azt szoktam mondani az édesanyáknak, ide a nap huszonnégy órájában éjszaka is be lehet jönni, de kérjük, figyeljen magára, mert csak akkor tud erőt adni a babának, ha magának is van! Megnyugtatom, a baba jó helyen van, nagyon vigyázunk rá. Ez végtelen jó érzést ad az anyának, megérti, szüksége van pihenésre, mert az a jó, ha nem merül ki. Hálás, boldog, ha így állunk a dologhoz, és ez jó – mondja nagy meggyőződéssel, én pedig tudom, egy anya köszönő levelében azt írta az osztálynak: „Szolnok az, ahol angyalok dolgoznak!”

Unokák, versek, vasalt hegyek

És úgy tűnik, az ott dolgozó angyalok egyike nehezen vehető rá, hogy ne anyákról, babákról, krízisekről, szoftverekről meséljen, hanem a családjáról.

– Mióta budapesti lettem, Szegedre nem megyek olyan gyakran, az ottani barátokkal kirándulni, síelni járok, a kétlaki szüleimet pedig Zircen látogatom, vagy a fővárosban találkozunk. A gyerekeim felnőttek, önálló életet élnek. A lányom jogász, a fiam építész, és két unokával gyarapította a családot. Szeretem a fővárost, fantasztikus mennyi kulturális program van, színház, koncert, beszélgetések, és ezt ki is használjuk a kedvesemmel. Ma színházba megyünk, holnapután József Attila estre, a hétvégén pedig irány a hegyek közé, a via ferrata az új hobbim. Izgalmas, kell az adrenalin – mondja, és dicséri az ausztriai és a hazai – tatabányai, cseszneki, Cuha-völgyi – vasalt utakat.