A mi történetünk kicsit régebbről indul, mert nekem 2000-ben megállapították, hogy PCO szindrómám van. Az orvosok azt mondták, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen lehet majd gyermekem. Amikor megtaláltam életem párját, vele is közöltem a hírt.
2005. augusztusában összeházasodtunk, és az előzmények miatt megbeszéltük, hogy rögtön elkezdünk próbálkozni. Először is, abbahagytam a gyógyszerszedést és fél évet kellett várnunk, hogy kiürüljön a szervezetemből. Próbálkoztunk spontán, az orvosom javaslatára, de így nem jött össze. Majd nekem is és a férjemnek is egy csomó vizsgálaton át kellett esnünk. Így telt az idő mivel tudjuk, milyen gyorsan vannak eredmények.
2007. február végén megbeszéltük az orvosommal a gyógyszeres segítséget. Nagy szerencsénkre április 24-én pozitív tesztet tartottam a kezemben! Május 11.-én az ultrahangon már láttuk, hogy sikerült! Nagyon boldogok voltunk!
Onnantól kezdve mindentől el voltam tiltva, nehogy baj legyen, természetesen mindent be is tartottam. Problémamentes terhességem volt a 25. hétig. Sajnos így sem volt szerencsénk.
2007. szeptember 26-án elkezdtem görcsölni, hívtam az orvosomat, aki azt tanácsolta, vegyek be Magne B6-ot és ha estig nem múlik, hívjam újra.
Sajnos semmi sem változott estig, felhívtam és behívott a kórházba. Ekkora már kicsit ki voltam tágulva, ezért benttartott és infúziót kaptam egész éjszaka, nem kelhettem fel.
Reggel újra meglátogatott és azt mondta, ha elmúlnak a görcsök, akkor megpróbálják összevarrni a méhszájat. A nagyvízit után a főorvos is megnézett (meg persze rengeteg orvosjelölt). Ekkor már még jobban ki voltam tágulva és hívták hozzám a mentőt, mert ebben a kórházban a koraszülött babát nem tudták volna ellátni. 10 perc múlva már ott is volt a mentő, átvittek a Baross utca női klinikára. Nagyon megijedtem, amikor a szülőszoba felé toltak, végig azt mondtam magamba nekem még nincs itt az ideje.
Nagyon rendes orvost kaptam, mindenről végig tájékoztatott.
Nagyon hamar 2007. 09. 27.-én 10 óra 20 perckor megszületett a kislányom, Lili.
850 grammal és 37 cm-rel. Az 1 perces APGAR-ja 7, az 5 perces APGAR-ja 8 volt.
Minden nap mentünk hozzá, vittem elejétől kezdve az anyatejet még akkor is, amikor még nem kaphatta, de az érzés kellett. Aztán kaphatott anyatejet is.
Lefogyott a drágám 620 grammra és az orvosok semmivel sem kecsegtettek, de mi bizakodtunk. De aztán lekerült a lélegeztető gépről és elkezdett gyarapodni.
Ez az időszak nagyon nehéz volt, ha csörgött a telefon, már rezzentünk össze.
Egy nap az is megesett, hogy mentünk be, és elfelejtettek szólni, hogy már nem ugyanott van a lányunk és csak azt vettük észre, hogy egy fiúcska van az inkubátorban. Már kezdtem sírva fakadni, amikor odaugrott a nővér és mutatta, hogy máshova áttolták. Azt hiszem, ezalatt rengeteget öregedtem…
Novemberben már annyira jól volt, hogy átvitték a Péterfy-be ott, foghattam először a kezembe. Csodás érzés volt! Napjában többször bent voltam nála, sajnos addigra elapadt a tejem, szoptatni nem tudtam, de én etethettem, én tehettem tisztába.
2007. december 13.-án 2010 grammal hozhattuk haza.
Itthon minden rezdülését figyeltük, izgultunk még mindig. Az jó volt, hogy volt pár anyuka a kórházból, akikkel néha beszéltünk vagy kontroll vizsgálaton találkoztunk.
Mi csak a kötelező vizsgálatokra jártunk vele, külön fejlesztésre nem. Én itthon tornáztattam, meg babamasszázsra jártam vele.
Hála istennek teljesen egészséges, Korrigált korának megfelelően fejlődik.
2008. áprilisában volt egy lágyéksérv műtétje, aminek már nyoma sincs és nagyon jól viselte.
Most 16 hónapos 8 kiló és 75 centi és egy kis zsivány
